Mennyire romlott lehetek én belül, ha így meg tudok lepődni azon, hogy Esztert torzult személyiségnek, bomlott elméjűnek mondják. (Én Irén vétkeit sem láttam elsőre.) Hiszen minden előzményből annyira logikusan és magától értetődően csak és egyedül az az érzés következhetett, ami, és ez így teljesen normális.

(Félve gondolok emellett arra a délutánra [a maira], amelyen helyszínenként – húszlépésenként -, illatonként különböző arcok, érzések kevert pakli osztódó lapjaiként villantak fel előttem, bennem, és elképzeltem, ahogy azt mondom: "Ti nem léteztek. Én most napsütésben, táskával a hátamon sétálok a parton egy fiúval, akibe szerelmes vagyok, és igenis összejövünk, mindkettőnket felvesznek az egyetemre, és ez az egész borzalom, ez a nyolc év mind nem történik meg", majd elképzeltem, ahogy ezt elmesélem a pszichológusnak, elmondom, mennyire megijeszt, hogy ilyenkor ennyire kívül vagyok önmagamon, vagy lehet, hogy túlságosan is belül vagyok önmagamon, és ki az, aki ilyenkor gyilkolja a szeretteimet, ha pedig én, akkor ki az, akinek ilyenkor mérhetetlen lelkifurdalása van, de tudtam, hogy hiába mondanám, mert előtte is szerepben vagyok, és ilyenkor fogalmam sincs, mi a valóság, talán egyedül a nyúl, aki fészket rakott az ágyamba, mert az aztán kikerülhetetlen helyzet, nekem is fészket kéne már rakni – persze én azzal is manipulálnék.)

Szabó Magda, Vámos Miklós, G. Szabó Judit – fujj, fujj, fujj.
Aljasok.

Muszáj, hogy mindkét párosban legyen egy idióta? Nem lehetne, hogy a botrányosan sok és eszköztelen ripacskodók összekerüljenek, és legalább Bástit meg Kulkát nyugodtan lehessen élvezni?

Úgy el van rontva. A koreográfust le kéne tartóztatni, a jelmezes munkái is sértik a közízlést. ([A Mester szerint] a legjobban öltözött magyar férfiszínész egyik dalnál az ingére varrt, flamencóstílusúan fodros nadrágtartóval virított, másik alatt pedig egy igazán hosszú, hegyes orrú manócipőben verte a taktust. Miféle divat ez??) És miért gondolják, hogy ha nagyon régóta ismernek, szeretnek, énekelnek egy dalt, amit mindenki más is ismer, szeret, és énekel a zuhany alatt, akkor azt már lehet mosolyogva, cinkosan összekacsintva elidétlenkedni? Annyi görcs, fájdalom, feszültség van ezekben a szövegekben, nekem ne mondja senki, hogy a Homályosan nem egy végtelenül borzasztó és édesen nyomasztó, hanem egy csipkelődős szám, meg hogy a Tíz kicsi bűnjel alatt körbe kell ugrálni tizenhatszor a színpadot. (Cserhalmi eddig csak a Harmincöt percben nyújtott valamit, adok neki még egy esélyt. Na jó, a Hosszú menet is rendben van. De ez nem kompenzálja a rángatózásokat. Tisztára Eperjes jut eszembe róla.) (Egyébként miért kell erőltetni az éneklést, ha nem megy?) Vagy ezt teszi az emberrel az öregedés? Abból a távolságból már minden érzelem nevetségesen egyszerű és banális és kiröhöghető? Vagy tisztábban látjuk a szerepjátszást?

Azért vannak igazán szép, elhihető, szívfacsarító-gyönyörködtetően finom színészi alakítások is. De Udvarost le kéne pofozni a színpadról. (Olyan, mint az új smshangom, ami valamiért mindig háromszor szólal meg egymás után, pedig egyszerire lett kitalálva, és így nem mélyértelmű és ijesztő, hanem túlságosan odarakja magát, megismerhetővé válik, sablonos, gáz lesz.) (Igen, azóta kaptam három sms-t is. Köszi!) (Különben meg kinek juthat eszébe egy pöpec, fényesre suvickolt, kihangosított zongora mellett énekeltetni a Botladozvát? Versmondó versenyek stílusa, az. Cserhalmi pedig gallérját felhajtja, hát.)

(Ha pedig Férfi és Nő, akkor minek ide a Hóesés meg a Nagy utazás? Egyébként is elcsépelt, lejáratott, fujj, közhelyes. Hol a Játszótársak?)

Dés zseniális. A zenekara is zseniális.

(Utóirat: Ez milyen szép, hogy Lang Györgyi is ott csápol. És a végére Udvaros is bírt jó ruhában megjelenni. [Básti kompenzálta, most még jobban hasonlít az apjára.])

Beállítottam smshangnak Brother Maynard Aaarrrgh-ját. Azóta sajnálom, hogy évek óta nem sms-ezem.

(Utánagondoltam. Lehet, hogy éjszakára ki kellene iktatnom.)

Újabb párbeszédrészlet annak illusztrálására, hogy miért szeretek ezzel a csapattal lakni.

Gesztesi: "Ha valaki megígér valamit, aztán lelép Amerikában."
én: Ba.
Gesztesi: "Amerikába."
Újsógor: Kész élvezet veled egy helyiségben filmet nézni. Helyiségben, nem helységben!

[Update: Vadmalac diszkréten figyelmeztetett, hogy nem Gesztesi, hanem Csuja. Megdöbbentem magamon.]

"- És nem indultatok utánunk egy repülőgéppel meg három autóval?
– Akartunk, de nem tudtuk eldönteni, hogy ki üljön az oldalkocsis motorban."

Hogy hogy is van ez azzal a nyelvérzékkel. Nekem írás közben teljesen magától értetődő volt, hogy "Akartunk [indulni], de nem tudtuk eldönteni…", most sokadszori olvasásra viszont rájöttem, valaki más talán úgy gondolná, hogy "Akartuk [ezt a dolgot], de nem tudtuk eldönteni…". Szerintem ez utóbbi pongyolább, de valószínűleg tisztán felfogás kérdése. Szerintetek?

Phehér Zelefánt ma érdekesnek ígérkező párbeszédbe elegyedett velem. Partnernője figyelmeztette: hagyd a kisasszonyt olvasni! Ugyan, engem az élőbeszéd sokkal jobban szórakoztat, mint az írott, válaszoltam.

Frappáns, udvarias, gördülékeny hazugság volt.