Monthly Archives: január 2011
Én nem klikkelek
Vagy nagyon mellényomtam valamit, amit több szempontból is hihetetlennek találok, vagy nagyon agyafúrt marketingfogásba futottam bele. A könyvjelzőim blogcímeket tartalmazó mappájába ugyanis valahogy felvette magát a K és a H Bank abszolúte rugalmas jellegű s z á m l a c s o m a g j á n a k leírását tartalmazó oldal. Persze egyébként nem lenne elképzelhetetlen, hogy én nyomtam rá a sárga csillagra, hiszen csak egy kattintás, de tuti, hogy nem jártam az említett honlapon. A böngészési előzmények között sem találtam meg. (Habár a teljes bizonyossághoz még legalább két gép előzményeit át kellene vizsgálnom, de majdnem felesleges, mindent itt intézek.)
Ez olyan ügyes spammelési módszer, hogy szeretném, ha én találtam volna ki. Közvetlenül az oldalra visz, a lényeget mutatja korrekt dizájnnal (nem egy szar hírlevél), és gyakorlatilag alig bosszantó, két kattintással el tudom távolítani a könyvjelzőim közül. Mondjuk ha nem a blogos, hanem a btk-s mappába került volna, aligha éri el célját: még jó pár évig nem nézek rá, aztán olvasatlanul megy a kukába. De nyilván vannak módszerek annak kiderítésére, hogy melyik a leggyakrabban vagy legutóbb használt könyvjelzőmappa. (Ami, hm, akár ijesztő is lehet. Szerencsére gyerekkorom óta annak a fantáziának a szellemében élek, hogy engem folyamatosan figyelnek. :-))
Köszönöm, doktor úr, a védőoltásokat
Évértékelés.
Még mindig nem cseréltem le ezt a szörnyű blogszolgáltatót. Persze tökéletes nincs, de ha átmennék teszem azt a blog.hu-ra [a "teszem azt" egyenértékű azzal, hogy "mondjuk"? vagy hogy a fenébe kell helyesen beékelni a mondatba?], ami majdnem annyira problémás, mint a blogol, csak más szempontból, legalább kapnám a frissítéseket a Google Readerbe, és mindig tudnám, hogy írtam-e aznap.
(Na szép, Bátorcsajnak meg jól a lelkére kötöttem, hogy év végén arról kell számot adni, ami plusz, nem arról, amit még mindig ugyanúgy vonszolunk magunkkal, erre tessék. Habár amíg nem deprimál, miért ne.)
Tegnap elgondolkodtam, hogy mit csinálhattam tavaly szilveszterkor, és meggyőztem magam, hogy biztos társasoztunk vagy kirakóztunk a kiscsaláddal. És amikor készültem levinni a szemetet a sötét és fagyos lépcsőházba, beugrott! (Nem, nem egy idegen társasházban okádtam a kukák között.) Az éjfél a Damjánicsban ért, egészen pontosan a lift előtt. Nagyjából tíz, pezsgőpukkanásokkal és harsány jókívánságokkal tarkított perc után megérkezett a plafonig megrakott lift, előugrott belőle Pici Húgom, és fancsali képpel boldog új évet kívánt. Körberöhögtem, majd folytattuk a költözést.
Nagyjából így telt az egész év. Amit akkor becsomagoltam, annak egy része még mindig dobozban van, de legalább már egy helyen az összes. Januártól márciusig hivatalosan otthon laktam, Győrben. Amikor túl sok bébiszittelés és gyerek jött össze, rájöttem, hogy nem éri meg hazamennem, így főleg Pici Húgom és Vadmalac új albérletében csöveztem. Életemben először regisztrált munkanélküli vagy hogyhíjják lettem, jól be is tudtam iratkozni olcsón egy remek kiadványszerkesztő tanfolyamra. Amit egyharmadánál, de már a Photoshopvizsga után félbehagytam. Mert állásba mentem, juhéj. Egy ideig felváltva az új gyerekemmel, később, amikor meg tudtunk állapodni az anyagiakat illetően, nyolc (plusz két-három) órában csak ott. Közalkalmazottként. Mellette fordítások (nem szinkron, többnyire orvosi szak), Sirály még mindig, újabban Szikra. Háromhetes újgyerek az egyik családomnál. (Hihetetlen, de böfiztetni még mindig nem tudok rendesen.) Tengernyi szabad időmben SzMSz-t írok, februártól indulnak a kurzusok is, újra.
Márciustól augusztusig az Antikváriussal laktam, minimálfelszereléssel. Nagyon felszabadító volt megélni, hogy a cuccaim nélkül is megy előre a világom. Szeptemberben önálló lakásba költöztem, nemsokára talán sikerül berendezkednem is, és akkor indulnak újra a Nagy Baráti Összejövetelek, juhé! Saját fürdőszoba és konyha, álomi. (Habár a bénán beépített mosógép nemrég szétugrálta a mosogató szifonját, amihez nincs megfelelő tömítésem, a hűtőt meg talán ki is húzhatnám, olyan hideg van, de MINDEGY, azért keresek, hogy más is keressen… főként a villanyszerelő ismerősöm…)
Januárban lezártam(?) egy kapcsolatot(?). Júniusban(?) még egyet (már ha), azóta merek nemet mondani, és végre kinyitom azt a nagy pofámat. Első pszichodrámacsoportom végén, 2005-ben a következő mondattal búcsúzott tőlem egy számomra nagyon kedves férfiember (ezt voltaképpen akkor meg is írtam itt a blogon): "Azt szeretem benned, hogy tehetséges vagy, és nem vagy szerény". Örömmel jelentem, hogy nagy küzdelmek árán visszaszereztem azt a folkust, aki akkor voltam. Sőt, bizonyos tekintetben túl is haladtam rajta: nemrég egy partin (tulajdonképpen mit ködösítek, Bátorcsaj meglepetésbulija volt), ahol három emberen kívül fullra senkit nem ismertem (azzal a hárommal meg alig váltottam szót), alkalmi beszélgetőpartnerem, akinek kaotikus filozófiai, katolikus vallási és enyhén ezoterikus tudásgombócában a Szkeptikus Társaság oroszlánszívű lovagja, Fogalmazó barátom nagy élvezettel és kéjjel csapna széjjel ("mint egy macska szenved… éjjel"), úgy gondolta, nagy biztonsággal be tudná tippelni csillagjegyemet, majd kérésemre meg is tette, kapaszkodjatok meg: Oroszlán… Hová lett a kisnyuszi énem, aki idegenek körében maximum egy intelligensen néző, de inkább magába forduló nyomorult kis Szűz? :-)) Hát itt tartunk. Karrierem meg mint Pomócsi bácsié ível felfelé.
Nyertem színikritika-író pályázatot, veszítettem barátokat (és néhány állatot). Nyertem is barátokat (és néhány állatot), reméljük, ezekre majd jobban vigyázok. Pocsék kapcsolattartó vagyok, igényeim és vágyaim kielégítésére, valamint ilyetén képességeim kibontakoztatására mindig is a facebook volt legalkalmasabb, akkor is, amikor a valóságban még híre-hamva sem volt. (Ha már facebook: sikerült megismerkednem egy jóképű pszichopatával, majd különösebb károsodás nélkül lerázni magamról. Oltári büszke vagyok.) Szerencsére vannak, akik ezt jól tolerálják, mi több, így is szeretnek.
Mi volt még?
Ó, igen, a Fogalmazó esküvője. Életem első baráti esküvője. Ekkor döntöttem el, hogy igenis erőszakosabban kell fellépnem a baráti találkozók szervezése kapcsán. Ugyanis ha egyszer az én esküvőmön (bár anyám szerint nem lesz ilyen, és nem mintha ezek szorosan összekapcsolódnának, de unokája sem lesz általam… anyám kiváló pszichológiai érzékkel megáldott nőszemély…) életem egyik legfontosabb barátjától életem többi fontos barátja éjfél előtt valamivel megkérdezi, hogy szia, hát te ki vagy, és a vőlegényt vagy a menyasszonyt ismered, akkor ott helyben kapok tudathasadást.
(Ha már hasadás: minden szegycsont körüli terület rendbe jött, tökéletesen jól vagyok.)
És teremtettünk hagyományt! Minden évben hálaadásparti, amire kell kacsa. És előételnek édesség (de nem közvetlenül a fagyasztóból). Meg újrajátszás, és öregedési fotók. Dunnameleg családi érzés.
Életem legfontosabb tapasztalatait szereztem tavaly (valószínűleg beleértve a gyermekkori félrerögzüléseket is) őszinteséggel, kímélettel, manipulációval, kommunikációval, féltékenységgel, megcsalással, elengedéssel, áskálódással, bizalommal, valamint saját munkabírásommal kapcsolatban. Várom a további hasznos leckéket, amelyek ezekre az új, lassan biztos alapokra épülhetnek. Most már szeretnék egy kicsit gyakorolni más területeken is… illetve megoldani azt, ami még félvehozzányúlós. Ahol még démonok meg egó dolgoznak bennem, helyettem.
Sínre kerülős boldog új évet mindenkinek. Megyek, mert mindjárt megjön Pici Húgom, Újsógor, Vadmalac, Szomszéd, valamint Miszter és Miszisz Fogalmazó, afterparti bonyolítása céljából! :-))
(Ja, és tegnap elszívtam életem harmadik szigárettjét. Nem lettem függő!)
