Azon kaptam magam, hogy közbevetésnyi időt sem hagyva magyarázom húgomnak a budakeszi járaton közlekedő ellenőrök előfordulási statisztikáit.

Azt már megszoktam, hogy engem kifejezett lelkesedéssel eltöltő témákban szenvedélyes egyoldalú monológokat tudok folytatni időnként egyetértő (ám legfeljebb „ühüm” tömörségű) véleménynyilvánításra kényszerítve a nyomorult hallgatóságot (jellegzetes témák: Milne-versek fordításai, a Gyalog-galopp félrefordításai és a szinkronhangok következetlensége, a miatt és a végett szavakat egymás helyett használók pszichológiai jellemzése, a helyesírás és a gyermekkori olvasottság összefüggése, az asztrológia általam felállított definíciója és annak magyarázata, hajam öntisztulásának története, informatikai segítségnyújtás közeli családtagok számára, Lázár János polgármesteri tevékenysége, ügyintézés az ELTE BTK-n, soha meg nem írt szakdolgozati témám, az Oh Dr Beeching szereposztása, Mary Poppins filmbéli kedvessége fölötti felháborodás, pár-évvel-ezelőtt-vígan-megéltem-negyvenezer-forintból-szerű eszmefuttatás, Leslie L. Lawrence és Vavyan Fable munkásságának tündöklése és méltatlan hanyatlása, a Harry Potter-sorozat kronológiai ellentmondásai, a sikeresen megoldott Nagy Excel-rejtély, antikváriumi árképzés, a Petőfi Rádió megszüntetése, az ‘Allo ‘Allo triviái, mai gyermekek és a „nem” szócska, kisállatok tartásának előnyei és hátrányai részletes fajismertetéssel, bármi, aminek elmesélése úgy kezdődik, hogy „képzeld, most jöttem rá…”, PÁPA TÉR… mi még? aki tud, bővítse a listát kommentben, csak hogy gömbölyödjön az önképem), de hogy olyan elméleteket adjak elő hosszan és unalmasan, amelyek még engem sem érdekelnek, ez azért hosszabb távon vállalhatatlan. Mivégre ez a közléskényszer?

Épp elég szörnyű vénasszony leszek ezt leszámítva is.
(Apám ennek olvastán majd szeretettel, egyetértően bólogat.)

(Egyébként belenézett valaha bárki ebbe a magnóba itt jobboldalt, vagy csak saját gyönyörűségemre töltöm vele az időt? Az sem baj, csak tudjak róla. Eniván?)

Egyébként biztos az volt a baj, hogy túl felhőtlenül énekelgettem tegnap főzés közben a tinédzserkori lamúros válogatáskazettámra. Az ilyesminek mindig megvan a böjtje.

(Amúgy kiváló érzékkel összeválogatott listáról van szó, ezt állapítottam meg. Minden benne van, nincs benne a kelleténél több, és minden annyira egyszerűen igaz, hogy az egészet ki kellene lőni a Marsra egy űrkapszulában.)

Update: IDŐ. Időkapszulát akartam mondani.

Még szerencse, hogy nem vagyok férfi, olyan gyönyörű és helyes tizen… hm… tizennégy(?) évesekkel utaztam együtt hazafelé, hogy biztos nem úszom meg liliomtiprás nélkül.

És most, ahogy jobban megnéztem Marcel Marlier képeit, támadt is egy gyanúm.

Kicsit félek, mert megtaláltam online az Irgalmat Irgalomot ezt, épp most értem a végére egy különösen hosszú újraolvasásnak (télen kezdtem, tavasszal a két kötet között volt egy nagyobb szünet, és valami félelmetes módon mindig akkor vettem a kezembe, amikor épp valami személyesen nekem szólót tudtam kiolvasni belőle fantasztikusan egyszerű szavakkal), és nem, nem hiszem el, hogy Harsányi jó Halmi lehet, Halmi valójában egy kicsit torz Sztankay, a többiről nem is szólva, bár az Iszony jó volt, tudom, úgy fogok ezzel járni, mint a Házasságból elégségessel, hát Törőcsik meg Bodrogi, ne már, én nem is értem, miért vadászom évek óta (hiába) az Égető Eszterből készült filmet.

„Az apja szava azonban mélyebbre szaladt, semhogy be hagyta volna fejezni. – Igen, jól tetszik mondani, én már kislánykoromban is ezt szerettem apukában, akkor, persze, még nem tudtam, mi ez, hogy az egész élete adásra volt beállítva, hogy a fiúk milyen tanulmányi kiránduláson szerezhetnének élményt, hogy milyen spanyol vagy francia tankönyvből leshetne el egy fogást, hogy a nálunk lakó kosztos gyerekeket a Komári nagysága meg ne buktassa, hogy Bözsike meg én egy kis levegőhöz jussunk. Sose az, hogy őneki mi járna, milyen élvezetektől ütik el, milyen hozzáférhetetlen szórakozások vannak a világban. – Persze, ebből se csináljon programot az ember, mondta Kertész, akit így előadva meghökkentett egy kicsit, hogy valóban ilyen volt-e ő, nem Ágnes túlzása-e ez megint… S az ember kap is azért. – Igen, kap – jutott Ágnes eszébe az elfekvő, Jolánka. Csak nem azt, amit ő akar kapni, de amit a világ önként, szinte véletlen juttat neki.”

„S ha az én finnyásságom, ahogy Mata nevezte, végül is megfut tőle? A szüzesség, ha soká tart, új és új borzongásokat nevel. Tán jobb lett volna tizenhat éves korban elveszteni. Az a gondolat, ami a tükrösi esküvőn tánc közben esett belé, hogy a házasságot s a szüzesség elvesztését ő nem kapcsolja össze, most így festett: tönkre nem teszem ezt az embert, ha valaki, ő megszolgálta, ha ugyan ennek van értéke, hogy ezt az anatómiai pecsétet, ami az állatvilágban nincs is, ő törje fel. Arra azonban nem teszek esküt, hogy az ő hosszú orra lesz eztán a világ sorompója.” 

Ennyit erről, és nem többet.

Eddig úgy aposztrofáltam magam, mint aki minden körülmények között szereti tudni, mire számíthat, de rá kellett jönnöm: egyáltalán nem jó tudni, hogy holnap – a mai torokfájásból kiindulva – kifejezetten szarul leszek.

Hazafelé jövet egyszer csak azt vettem észre, hogy a hajam a busz hátsó felében egy egészen külön életet él.
Vágósúlyban van!!
(És ezt nyugodtan veheti célzásnak minden érintett.)

Úristen, rájöttem, miért nincsenek közeli barátaim. Eddig mindig a zárkózottságomra meg környezeti tényezőkre meg nemtommikre gondoltam, hát lófaszt. EZÉRT nincsenek. Mert én a tökéletességen túl még a tökéletesség látszatára is törekszem. Mindenkivel szemben. Az én (egyébként nemlétező) hibáimról és gyengeségeimről ne tudjon senki. Nem ismerem azt az állítólagos jó érzést, hogy nem kell tökéletességre törekednem. Ilyen érzésem nekem sosem volt, és el sem tudom képzelni, hogy legyen. Ha valaki megtud rólam valami csúnyát, akkor onnantól nekem nem szól másról az a kapcsolat, mint hogy szégyellem magam (ez nem tart soká, az ilyen kapcsolatot kifejezetten gyorsan el tudom sorvasztani), vagy megpróbálok úgy tenni, mintha nem kellene szégyellnem magam. Nekem csak ne idézze vissza senki a rég elvesztett akármiket.

Ez több mint durva.

Fel is hívom mindjárt a Dzsigolót, akivel összesen kétszer találkoztam, mióta egy házban lakunk (egy éve).

Akkor most ennek alapján ezt itt visszaminősítem társkereső adatlappá (nem).