Monthly Archives: február 2012
I’d like to try another way
Akinek a jól megérdemelt pihenőnapjain a méhe mindig megpróbál kifordulni, az vagyok én.
ANTINŐ-NAP!
(Mindemellé megkaptam második körös lektorálási feladatomat egy nóném helyről, ahol minden bizonnyal ingyen dolgoztatják a bepalizott bölcsészeket. Juhé.)
The power of the music of the night
Tegnap leadtam egy munkát, ma pedig kettőt.
És holnap kezdem az újat, nagyobb volumenűt.
Ezt már szeretem.
Meg a perforált számlatömblap szakadásának a hangját.
Egyfolytában csak ráfizetek – ez van
Sose legyen veszteségesebb vásárlásom, gondoltam magamban (ekkor még magamban, később magamon kívül), amikor beálltam a kasszához két darab 399 forintos termékkel és az étkezési utalványaimmal (amelyeket gondosan ezres, ötszázas és háromszázas címletekben rendelek – ezzel mondjuk nem aratok osztatlan sikert a kollégák körében [akiknek szintén én, és ugyanígy], de már megszokták, hogy én egy másik zsákban vagyok).
És akkor az jött, hogy…
– Hétszázkilencvennyolc. Venni kellene még valamit, nem tudok elfogadni nyolcszázat, nem veszi be a gép.
– De hát… nekem nincs pénzem. … Illetve lehet, hogy van nálam tizenöt forint.
– Tizenöt? Az már jó lesz…
– Ó. Nahát, harmincöt forintom van.
Ezzel elkérte az összes pénzem 42%-át!!! (persze csúsztatok, mert van még itthon fél befőttesüvegnyi ötforintosom, meg pár száz forint a kártyámon), és adott cserébe egy doboz gyufát.
Hurrá!
Lehet, hogy éhen veszek, megfagyni már nem fogok!!
Szarom lefelé a BKV-s prémiumokat, de tényleg – EZ az igazi rablás, az utolsó filléreket kiszedni az ember zsebéből.
Nekem soha semmi nem ment még könnyen
Az álmaim nem feloldoznak és rávilágítanak mostanában, hanem pontosan ugyanazt csinálják, mint az agyam ébren: a végletekig bepörgetnek valami teljesen jelentéktelen kérdésből a totális döntésképtelen pánikba, csak nem kenik el a befejezést, mint az élet (mint én az életben), ott minden tovább megy, és végül sikerül úgy felébrednem a menekülésnek szánt meditációs alvásomból, ahogy elaludtam: annak teljes bizonyosságával, hogy egy életképtelen szardarab vagyok.
Ami még ijesztő, hogy ez az egész nem blokkol le. Nyáron általában órákat ültem a monitor előtt, pörgettem magam, kattintgattam a neten, és vártam valami ingerre, ami eltompít egy időre, amitől abbahagyom a gondolkodást. Hogy rettegésbe gondolkodom magam. Most meg simán dolgozom mellette, fordítok, fordítást javítok, közben bömböl a Dresden Dolls vagy valami hasonló, éneklem magamban, néha hangosan is, egyidejűleg követek mindent facebookon, a google readeren, a levelezésemet, a csetablakot, az indexet, a folyton frissülő képregényboxot az iGoogle-ben, még az iwiwre is belépek, és közben NEM SZŰNÖK MEG GONDOLKODNI ÉS MAGAMAT RÁGNI, ilyet még nem láttam, munkaképes maradok többórás kvázi mentális pánikrohamok alatt.
Elegem van, ha már valamiért nem tudok küzdeni, csak valami ellen, össze akarok omlani, mert akármilyen ügyesen egyensúlyozok a szélén, fárasztó ez és örömtelen.
Segítség.
Nincsen jobb, mint a mi bobcsapatunk
Már valószínűleg a vég kezdete, hogy folyton másodközlésekkel jövök, de nincs mit tenni, hiábavaló és körkörös eszmefuttatásokat nem csak olvasni unalmas egy idő után, írni is.
Ellentétben a teljesen átlagos kiscsaládi beszélgetésekkel… 🙂
2X:
Sziasztok!
folkus:
Először is gratulálok, 2X! 🙂
Szerintem ha apádék ismernék a Fordot, akkor lennének igazán beszarva…
Range Roverről nem tudok, de asszem, Szomszédnak van görkorija.
Remélem, péntekig megjön a fizetésem.
Én a héten betegszabadságon vagyok, pénteken is, szóval alapesetben itthon, de oda tudok menni bárhová. Lesznek nálam üres befőttes üvegek és tojástartók. (Meg lehet dobálni velük a képviselőket a többi szüfrazsettel** együtt.)
Kalács nagyon be van sózva (reméljük, ez az ételek minőségét nem befolyásolja). Azt mondta, szóljunk időben, hogy tényleg megyünk-e (többször szóltam neki, hogy tényleg megyünk), mert be kell fűteni az utcai szobába, és fel kell húzni az ágyneműt. Továbbá majd el kell lapátolni a havat a kapu elől, ha be akarunk állni a kocsival (még nincs hó, de lesz, egyébként délután már itt is kavarogtak a varjak, szóval itt is), ezt bevállaltam. Úgy menjünk, mondta továbbá, hogy szombaton ki tudjunk menni piacozni és boltozni, és rendszeres időközönként rám ír vagy telefonál négy újabb fogással, amit majd főzünk/sütünk. Azért mondtam neki, hogy szeretnénk mászkálni a városban, főleg mert Szomszéd ezer éve nem járt ott, meg szánkózni a mártélyi havasokban…
Egyébként tudatom mindenkivel, akivel eddig még nem, hogy Puji sajnos meghalt. Kár érte, kiváló biciklista volt.***
Akkor tényleg csehtamást éneklünk a kocsiban?
(Fagyi Kunszentmártonon?)
Vasárnap hat körülre én már szeretnék a Bárkán lenni, ahogy azt már többeknek említettem, mert hónapok óta szervezem az exkollégákkal a csoportos Mulatságnézést. Arra az esetre, ha elakadnánk útközben, lakótársra bíztam a jegyeinket, hogy legalább a többiek bejussanak, de légyszi ne.
Ja, Kalács azt üzeni, hogy vigyünk műanyag dobozokat (nekem nincs egy se) a paprikásnak (amit én fogok főzni), és hűtőtáskát (ez sincs, illetve wtf, hiszen mínusz 16 fok).
Hogy mi legyen a cuccaimmal, ha én közvetlenül a színházba, azt majd útközben megbeszéljük.
Egyelőre nincs több észrevételem. Ha nyerek autót, szólok.
kissziz
2., valószínű, hogy Lilla halálra fagy a koliban
na EZÉRT nem szivárogtatunk fölöslegesen infót az ősöknek… hacsak nem ők adják a kocsit.
http://index.hu/bulvar/2012/
😀 😀
***02:32-től
Akad néhány konzervbeszéd, konzervigazság
Én már eszmeileg jó ideje nem táplálkozom
Talán még soha nem éreztem magam ennyire lemaradottnak és vérkeringésből kiesettnek (akkor sem, amikor próbáltam elmagyarázni Vítának, hogy melyik volt az a Dörnerék által bemutatni vágyott szörnyűség, amiből egykor vizsgáztunk, persze nyilván csak ő, mert én többnyire inkább nem mentem be, és azt pont ő olvasta, hogyhogy nem emlékszik, ott magoltuk hajnali négykor a szereplőket, na de hiába próbálkoztam, mert a cím az nekem sem jutott eszembe, és ez már csak rosszabb lesz, ha nem kerülök vissza a felsőoktatásba hamarost), mint az imént, amikor azzal szembesültem, baszki, hogy amióta nem olvasom (egy év késéssel persze, magyarul), tökmindegy, hány éve, Jon Arbuckle…
–
–
–
SPOILERVESZÉLY!!!
–
–
–
–
–
–
–
(vajon hány sor látszik egyszerre a monitoron?)
–
–
–
–
–
–
.
–
–
–
–
–
(jé, becsúszott egy pont)
–
–
–
–
…bazmeg ÖSSZEJÖTT Lizzel!!!!
Még 2006-ban!
Nem térek magamhoz!!
Alapjaiban változtatja meg az egészet!
Olyan, mintha Calvin vagy a Peanuts egyszer csak elkezdenék a középiskolát!! Ilyet nem csinálunk képregényben!! Ha meg kifújt a téma, akkor szépen méltósággal kiengedjük belőle a maradék levegőt, mint a Prometheusból.
MIK VANNAK! Hová tart a világ?? Amíg én itthon ülök?
