Nem is értettem magam, miért nem örvendeztem itt rögtön nyilvánosan annak a boldogságos és megkönnyebbítő eseménynek, hogy letudtam a damjánicsos lakbértörlesztést (most nem tudom linkelni a vonatkozó bejegyzést, mert még régiblogos, majd áttöltök lassan mindent, mindegy, lényeg, hogy fél évig nem jött a tulaj, aztán elköltöztünk, aztán rá nyolc hónapra jelentkezett, aztán egy évig megint nem, míg végül tisztáztuk, hogy ki mit és mennyit gondol, és mikorra), pedig még valami nagy adósságlezáró bulit is terveztem lakóközösségi körben, különösen, hogy decemberrel a tavalyi fűtésszámlámat is sikerült kiköhögni (és ezt értsétek szó szerint), januárra az összes adótartozásomat levonta az aPECH, a diákhitelt is elkezdtem visszafizetni (nem bontottak szerződést!), és ha megkapom pár hét múlva a fordításpénzt (ehhez persze az kell, hogy pár héten belül befejezzem a fordítást), behozom az utolsó kintlevőségemet is (nem számítva Anikó színházjegypénzét és a tesóm által nyújtott gyorssegélyeket, meg hogy anyám egyszer adott kölcsön valami iskolai képzésre), VOLT egy reális esélye annak, hogy májusra nagyjából rendbe jövök anyagilag (azért azt hozzá kell tennem, hogy igazából ez egy tavalyelőtt decemberi terv, hát istenem, május az május), de én már régen nem merek, én gyanakszom, én résen vagyok, (na jó, azért volt egy tervem: ha összejön, veszek magamnak egy CIPŐT, bár minek, tavaly is megoldottam a csizmáról papucsra váltást – csak az a baj, hogy a tavalyi papucsom szétment, illetve celluxszal még hordtam egy darabig, de aztán jött az ősz), és TÉNYLEG milyen igazam van, mert ma megint megtaláltak a lejárt T-artozással, ami úgy lett, hogy egy ismerős intézte el nekünk a lemondást, valahogy, ahogy nem lehetett volna, és hát nem is lehetett, mint kiderült egy évvel később, a tévé-telefon-internet CSOMAGBÓL, nem győzöm hangsúlyozni a CSOMAG szót, tehát egy szerződés volt az egészre, a telefon valahogy nem mondódott le, és tovább pörgött rajta valami érthetetlen alapdíj (amikor a lemondásnál visszaadtuk a modemeket, erről senki nem szólt, papír meg persze nincs róla, így nem lehet megreklamálni, bár az ügyintéző sem értette tavaly, amikor bementem megkérdezni, hogy ez mégis hogy a faszba lehetséges), aztán nem szólt vissza senki semmit, hát annyiban hagytuk, na de nem számít, ha ennek vége, már csak egy nálam maradt (szobaátrendezésnél a szekrény tetején talált) Durrell okán köthet belém a győri könyvtár (ugyan a rendszerükben nincs sem tárgyi, sem pénzbeli tartozásom, legalábbis úgy öt éve nem volt, azóta pedig én nem voltam), aztán ha azt is elintéztem, SZABAD leszek és mámoros – de mindig és minden körülmények között olyasvalaki, aki GYANAKODVA FIGYELI A JÓT.

Köszönöm a figyelmet.

Ja, valójában ebbe azért mentem bele, mert innen meg akartam osztani ezt:

„Az persze újabb kérdéseket vet fel, hogy a munkánk értéke és ára – téma az egyik legmélyebben lévő nonprofit mítoszhoz és tabuhoz kötődik, mely szerint a nonprofitságnak, a társadalmi szolgálatnak ellene való, eretnek dolog, ha bármilyen pénzt kérünk a munkánkért. Akik ebben a szellemben működnek a nonprofit szervezetek közül, általában mély önértékelési problémákkal küzdenek egyéni és szervezeti szinten is, és szinte kivétel nélkül képtelenek saját fenntarthatóságuk megteremtésére.”

(Nem a pénzemet szeretném megkapni a kifizetetlen munkáimért [tanulópénzt kaptam, hálás is vagyok], csak azt a rengeteg energiát, amit beletettem. Mert akkor még volt. Most meg jól jönne.)

Napi önsegítő beee yourself (hehe):

…grrr, nem lehet beágyazni, szóval katt

Olyan ismerős-kedvesen beszél a védekező elhidegülésről, majdnem megnyugtat, hogy hiszen nincs is ezzel semmi baj.

„Ha valaki nem tud biztonságosan kötődni, ő egy konfliktusban nem ezt éli meg. Hanem azt, hogy vége a világnak.”

Az iGoogle Pearls Before Swine témájából:

Say wunderfull things about me
Lying O.K.

Igen-igen.

Nem tudom szó nélkül hagyni, hogy egyszerűen NEM ÉRTEM, és az a baj, hogy nem tudom, miért nem értem, milyen háttérinfó hiányzik ahhoz és hogy szerezzem meg, hogy felfogjam, mi a probléma „a magyar genetikusan alattvaló” mondatrészlettel. A sokadik cikk és több százas kommentsorozat elolvasása után úgy látom, hogy ezen valahogy irreálisan sokan fennakadnak, olyanok is, akik nagy vonalakban egyetértenek Kertésszel, és lehet, hogy tévedek, de azt gyanítom, azért, mert az emberek többsége azt hiszi, „alávaló” szerepel a szövegben. Itt konkrétan van egy komment, ahol valaki alávalózik, és SENKI nem javítja ki, hogy valami tök másról beszél!!

Mindenki teljesen meghülyült??

Vagy az én lelkem és önérzetem olyan rideg, mint egy szálkás raklap. Erre mondjuk van esély. De akkor kérem, magyarázza már meg valaki, miért sértő alattvalónak lenni.

Egy gátlásos, meleg transzvesztita kisfiú.
(GMTK.)

Soha jobb önmeghatározást még nem sikerült.
Minden benne van: a félelemből fakadó ügyetlenség, a bűntudat és a szégyen, az exhibicionista nőiességvágy és az érzékenységgel súlyosbított naivitás.
Ma találtam ki, és rém elégedett voltam.

De most olvastam ezt: „maga viselkedik úgy, mint egy eredetieskedő verbálerotikus szájhős”, és beleszerettem.
Hát nem jobb?
🙂