3 nő, vér, farkas

Hét.

No hát. A Jakabhegyi Kollégiumból jelentkezünk, ahol két napja illegálisan tartózkodunk, de ez eszembe sem jutott volna, ha nincs az a kis afférom majdnem két órája, továbbá egy folyosón császkáló gondnokszerű lény. De haladjunk időrendben.

Az üdítő beszélgetés után, melynek fonalát Nánay Nagy Sándorként vágta el (utálom magamat ismételni, de jusson valami kis élvezet azoknak is, akik nem olvassák hozzászólásaimat a szinhaz.hu fórumán), félórás késéssel beültem a Leonce és Lénára. [A Berliner Ensemble 2003-as, Robert Wilson rendezte előadásának vetítésére.] Fájdalom, de úgy gondoltam, hogy ennek több haszna lesz, mint a Jelenkor-estnek. És tényleg, mert sötétben jobb aludni. Egyébként érdekes volt a L&L, csak az elejét (relatíve értem) nem tudtam követni, mert németül volt. Onnantól, hogy elindulnak mindketten [mármint Leonce és Léna, hogy aztán jól összetalálkozzanak, és jól meg…], már képben voltam (háh, németül is egész jól értek), meg egyre álmosabb. De tényleg tetszett, tök jó sminkek voltak, és tök jó koreográfia. A vége előtt 3/4 órával elmentem netezni meg Donald's. Ezután Három nővér a Helyőrségiben, kiemelném előtte azt a jelentéktelennek látszó, ám időközben felértékelődött kis epizódot, melynek folyamán kedves pénztárosnéni visszavette az egyik túlszervezett jegyemet, idézném: "De csak magának, maga már annyit vett". Ugyanő két napja már belopta magát a szívembe, amikor (én botor) elhagyván az előrelátón zsebembe pakolt jegyet, berontottam a pénztárhoz, hogy van-e még. (Ez a Gilgames-előadás volt.) Dehogy veszi meg még egyszer, mondta, és elküldött egy magas vörös elfelejtettemakeresztnevét nőhöz, hivatkozzak rá, majd beenged. Persze ott időm sem volt megtalálni, mert a terem felé elkapott egy fiatal csaj: "Ha meg szeretnéd nézni, erre gyere!" Én, gyanakodva: "Mit?" Ő: "Az előadást!" Persze, mondom, de egyébként XY-t keresem, a jegyem miatt, mire félbeszakított, itt nincs olyan, üljek csak be. No hát, gondoltam magamban, volt vajon értelme az eddigi jegyvásárlásoknak? Most ezt úgy módosítanám: van értelme a jegyvásárlásnak, ha úgyis elhagyom? Azóta szándékosan nem rakom a zsebembe, csak ha már közvetlenül a bejáratnál vagyok, ott nem mozgok, nem esik ki, mégis kéznél van. Csakhogy… de ez már a Három nővér után történt. Az előadás nekem bejött, érdekes volt ismét egy ilyen váltott szereposztású játék Rékáék társulatának hasonló előadása után. [Réka Ildikó szaktársa, az ő társulatuktól láttunk nemrég egy Három nővért úgy, hogy a sok csaj mind kapjon benne szerepet. Ez most a SZFE harmadik évfolyamának előadása volt, a Jordán/Lukáts-osztályé. A srácok is váltogatták a szerepeket.] Az elején a fiúk nem győztek meg, a lányok mind elvarázsoltak. A végére felzárkóztak a fiúk is. Neveket sorolnék, ismét csak abból a célból, hogy a jövőben engem olvasók szemében megdicsőüljek: mennyire látta már akkor is! Persze fennáll a veszély, hogy ripacsok lesznek, lezüllenek, elszállnak. Nem ajánlom, mazsolák! Viselkedni!

Nekem bejött Mészáros Tibor, Andrássy Máté, Egres Katinka, Földeáki Nóra, Sipos Vera. [Meg Martinovics Dorina, Vass Teréz és Érsek-Obádovics Mercédesz. Remélem, mindenkit jól azonosítottam be a fotók meg a szereplőlista alapján. Andrássy Mátét sajnos nem sikerült, mert a Három nővér férfi szereplőit akkor sem tudnám megkülönböztetni, ha nem váltogatnák a szerepeket. Nekem a katonaruha az csak katonaruha. Sajnálom.] (Kezd olyan fílingje lenni ezeknek a jelentéseknek, mint Lala bácsi könyvének. Húszévesen írogatott magának arról, amit a színházban látott. Amikor a Bárdy György még éppen csak fel lett fedezve. Meg ilyenek.) [Érzem, hogy Lala bácsi könyve emeleteket zuhant a népszerűségi listán.]

No, szóval jó volt. Éppen időben lett vége, hogy átérjek a Nagyszínházhoz. Ott tíz perccel az előirányzott kezdésidő után közölték a téren várakozó tömeggel, hogy az előző ea. még nem ért véget, várjunk. No, gondoltam, akkor vegyünk egy krumplit a McDonald’s-ban. Ekkor már a zsebemben volt a jegy. És rögtön ki is egészíteném: ekkor még a zsebemben volt a jegy. Sorban álláskor már nem. Vissza ugyanazon a nyomvonalon, hát mondjuk meg is lepődtem volna, ha ott hever valahol. Sebaj, gondoltam, majd megmagyarázom (jah, így indultam a retorikavizsgára is, hogy úgyis kidumálom magam!), elvégre a helyet is megjegyeztem, hátha elveszteném a jegyet (!) (ez pont olyan, mint a szökőkutas sztori, vagy amikor elhagytam a Tescóban harmincezer forintot) – karzat, jobb oldal, második sor, kilences szék. További negyedóra várakozás után (miközben én már azt sasoltam, hogy kit fogok megdumálni) egy tökéletesen ellenszenves pasas kitárta az ajtószárnyakat. Mellépattantam, és elkezdtem kedvesen előadni a dolgot, de már nem is tudom, milyen félmondattal intézte el. Folytattam volna, hogy tudom az ülőhely számát, de belémfojtotta a szót, és innentől leszarta, hogy a világon vagyok. Aztán már többen álltunk ott kétoldalt, mert vannak ilyen kitűzős emberek, akik bemehetnek az OFF-programokra, ha még van szabad hely a jegyesek után. Bácsi nemcsak velem volt kifejezetten bunkó, egy-két eltévelyedett jegyest is lekapott a tíz körméről. Én közben kis beszédemet fogalmazgattam magamban, melynek tételmondata a "tudom, hová szólt a jegy, és az a szék minden bizonnyal üresen maradt" lett volna. Amikor minden jegyes bevánszorgott, a kitűzős tömeg és én tíz percig farkasszemeztünk tapló bácsival, aki levegőnek próbált nézni minket. Aztán lejött két nő, és közölték, hogy a nézőtér sajnos megtelt, nem tudnak beültetni senkit. Odapattantam, hogy végre valami értelmes embernek is előadjam a sztorit (ja, azt kifelejtettem, hogy jegyes tömeg bevonulása után még próbálkoztam egyet a bácsinál, de rám se köpött), de mondta, hogy teljesen megtelt, sehol nincs üres hely. Akkor valaki bejött a jegyemmel, gondoltam és mondtam, majd távoztam. És fel tudtam volna robbanni, hogy hogy létezhetnek ilyen emberek! Oké, teljes joggal mondhatja azt, hogy jegy nélkül nem enged be. De ha egyszer megmondom neki a számot, akkor miért nem lehet megcsinálni, hogy ha mindenki helyet foglalt, megnézzük, hogy ül-e ott valaki? Miért kell alapból azt gondolni, hogy ingyen akarom becsalni magam a nyüves színházába? Akkor is ezt csinálta volna, ha kinyalom magam és kosztümöt veszek, nem pedig terepzöld vászongatyában és kockás ingben állítok oda? Vagy ha húsz évvel idősebb vagyok? Hát mi jogon gondolja ő, hogy én hazudok? Meg egyáltalán, milyen alapon képzeli magát atyaúristennek? Miért pont ezt a faszt kellett kifognom? A nővel tök értelmesen lehetett beszélni, persze akkor már hiába. Egyesek hogy bírnak ennyire elszállni a szar kis szemétdombjuktól? Hogy jön ő ahhoz, hogy ne válaszoljon, ha szólok hozzá? Ezt a többi néző nevében mondom, akik nem vesztették el a jegyüket: nem azért adunk ki pénzt, hogy aztán tapló módon, birkákként kezeljenek minket és úgy tegyenek, mintha ők tennének nekünk szívességet. Hát kicsivel azért több alázatot kéne, nem?

Gyomorfekélyem lesz. Alszom.