„…a lajhár a földön olyan tehetetlen, mint egy ma született kiscica.”

A tegnapi nap poénja.
"Látlak szombat este a CD-Fűben?"
"ott nem árulnak alkoholt, de majd csak kibírom valahogy"
Józanul már el se lehet engem viselni??

Ma reggeli álmomban meg körülvett négy-öt ember egy-egy fülbelövő pisztollyal, és valami rémes hosszú izét akartak belőni a fülembe, ami ellen kézzel-lábbal tiltakoztam, de végül egészen tetszett.
Ezt csak azért írtam le, mert pár perccel később, még félálomban konkrét blogbejegyzést fogalmaztam erről a témáról. Amit persze elfelejtettem, de biztos nagyon szimbolikus volt, szóval legyen itt legalább egy része, hátha mondok ezzel valakinek valamit.

Voltam szerdán mozgásórán, kellemes hangulatban, mintha el se telt volna az az egy év tavaly óta. (Például a leadott hájak is úgy visszajöttek a seggemre, hogy no még.)

Nagyon sokat tipródtam, hogy leírjam-e: mostantól nem érdekel a színház. Aztán úgy döntöttem, ezt még átgondolom. (Nem azt, hogy érdekel-e, hanem hogy leírjam-e.) Most viszont nincs időm ezzel foglalkozni, mert klubműsort kell csinálni (kisszínházak lesznek, Felhőfivel kezdünk), meg mindenki előadásra hív. Kicsit szétestem, amikor rájöttem, hogy nem hogy nem értek semmihez, de annyit szüttyögök ilyen hétköznapi teendőkkel, hogy még olvasni sem olvasok jó ideje. (Olyan jó volt két nap alatt kétszer végigmenni az új Vámoson! Meg az új Kiss Judit Ágnesen!) Szóval egyáltalán nem pallérozom az elmémet, bölcsész elfoglaltságom dacára (vagy pont ezért). Írni pénzért nem akarok, hobbiból meg nem tudok. (Gödöllő alatt legalább három megkezdett regényem volt, és az most mindegy, hogy nem készültek el, mert legalább írtam.)
Lehet, hogy már mindenhez túl öreg vagyok.
A mosógépszerelés, most az érdekel igazából.
Meg a lengyel nyelv.
Meglátjuk.