A fülbe lopakodott

Szavakkal ki sem tudom fejezni, mennyire fantasztikusnak és gyönyörűnek és bájosnak és katartikusan szívdobogtatónak találom ezt a Gücülke-feldolgozást. Kivitelezésben a Micimackó-rövidfilmhez tudnám mérni, ami különbség, hogy itt sokkal jobb az alapanyag. Minden mesének / ifjúsági műsornak / előadásnak ilyennek kellene lennie! A történet izgalmas, tartalmas, szeretnivaló, jóra nevelő, korhatártalan, nem bugyuta, igényes, dramaturgiailag és stilisztikailag rendben van. A darab majdnem szöveghű, minden változtatást örömmel üdvözöltem benne (és nem azért, mert az eredeti rosszabb, hanem mert így kell ügyesen adaptálni) (bár az utolsó részt még nem adták le). És a színészek! És a koncepció! És a rendezés! Mestermű. Eszenyi zseniális, Stohlba egyenesen beleszerettem, pedig hát nem, na meg László Zsolt! (Ha nem tudnám, hogy ez '98, azt hinném, kiugrott egy kicsit a Gilmore Girlsből.) Senki nem gügyög, nem nézi hülyének a hallgatót, nem feledkezik bele a saját hangjába, az egésznek van egy szépen feszített tempója (lehet, hogy az én gyerekkoromban ez még követhetetlenül gyorsnak számított volna, de ma igazán nem), épp megfelelő mennyiségű öniróniával játszanak, és egyszerűen annyira KEDVES az egész, hogy legszívesebben minden lefekvés előtt ezt hallgatnám. Meg az effektek!

Hát…!

(Egy kicsit úgy érzem, fel kéne háborodnom, amiért a cica meg a sün barátságából párkapcsolatot csináltak, igen, Naplopó még ráadásul a házába is próbálja csábítani Gücült, de annyira… hm, kifogytam a jelzőkből… tüneményesen, és igen, erotikusan is játszanak, hogy nem tudom nem ellenállhatatlanul elragadónak találni.)

Van énnekem is nefelejcses tányérom, de ettől még pont nem kéne nyerssonkát erőszakolnom másokra, ez is egyfajta tanulság…

"Inkább megkeresem ezt a sünt, aki állítólag szeretni fog engem." 🙂