A lánynak bizony hogy ember kell

Mi, három lányok, a Campus Hotel előtt dobatunk ki az autóból. Mivel az általunk ismert család fele nem vesz részt az eseményen, a másik fele pedig a család szokásaihoz híven késik, a már felsorakozott 20-30 emberből egyedül a menyasszony szüleit véljük felismerni, akikkel utoljára egy temetésen találkoztunk.
Egyszer csak a vőlegény kiinteget a hotel ajtaján. A gonosz gumilábtörlő orvul megragad néhány cipősarkat, majd belépünk. Egy asztalnál mintha Kepes András interjúztatná a menyasszonyt, aki a tömeg láttán feláll, és kezdetét veszi a körbepuszi. A vőlegény "nektek már adtam" megjegyzéssel fordul el tőlünk, nyilván a nászéjre spórol. Örömanyánk érkezése után hátravonulunk a szabadtéri svédasztalhoz, majd "az első percekben mindenki udvariasan őgyeleg, aztán az első aktívabb mozdulattól felbátorodva nekiesnek, és tíz perc alatt letakarítanak mindent az asztalról, akár a sáskák". Na jó, ez itt nem egészen így van. Ijesztő fehérruhások üdítővel támadnak ránk, szegény menyasszony pedig csak szívószálon át ihat. A vőlegény kifogyott a jegygyűrűjéből (apu szerint a rémülettől), minket viszont franciasaláta, húsosfasírt és tömérdek édes sütemény hizlal. A lányok kedvence a babaarcú pincérfiú.
Hogy felesleges volt két napig a várost járni megfelelő ruha után, az hamar kiderül. Egyes öltözékek egyenesen a deákné vásznából vannak.
Először nem értem a felharsanó kacajt, amikor megjegyzem, hogy nagynéném milyen fess lett.
Kis családunk az utóbbi időben nem röffent össze túl sűrűn, ennek megfelelően a tizenegy fős unokatestvér-csapat alsó tagozatát senki nem ismeri fel.
Néhány előző napi borvirágos családi anekdota után megállapodtunk abban, hogy ezentúl mindenkire másképpen tekintünk, de ez még nem könnyű.
Aztán csak dudálunk és dudálnak, tömegével hajtunk át a piroson. A kocsikázás egy izgalmas pontján trágyaszállító teherautó mellett időzünk, nem kevés sikerrel.
Beandalgunk a templomba, amely a várakozásokkal és a délelőtti díszítéskor tapasztaltakkal ellentétben nem kellemes hűvös.
Már éppen indulnak a fogadások, hogy a vőlegény vagy a menyasszony gondolta meg magát, amikor harangoznak. A szertartás világi és egyházi része ebben a sorrendben zajlik, egyre kevesebb levegővel és egyre több verejtékkel.
Az, hogy "szeretetből megyek hozzá, az Isten törvénye szerint", nagyon szépen hangzik, szerintem.
Viszont ha a rokonaim az én esküvőmet is ugyanígy végigdumálják, kupán csapom őket. (Milyen egyedül leszek akkor, ott kinn!) Várhattok még, nem ugráltam a menyasszonyi csokorért. Igazából senki sem ugrált, úgy kellett kiparancsolni ezeket az emancipált eladósor(s)ú hajadonokat.
Visszaérkezvén Bailey's-ért mosolygunk a babaarcú pincérfiúra, és IMÁDOM az ültetési rendet (nem magát a rendet, hanem hogy van ilyen, egyébként meg a két legközelebbi rokonom mellé kerültem [Pici húgom és Szomszéd]).
Még vacsora előtt megtekinthetjük a vőlegény tánckurzusának bizonytalan eredményét, de már nagyon várjuk a levest.
A menü jó, a vőfély harsány, témáink magasröptűek (vajon kinek az előző felesége az a nagyfejű nő, elődeink vajon anno kivel mennyit, továbbá kinél van plusz tampon).
Nagy pillanat, amikor kistestvéremmel gyerekkori pajtás hollétét próbáljuk kideríteni, és kis idő múlva rájövünk, hogy az előttünk ülő nagydarab amorózó történetesen ő.
Vacsora végeztén ér az első sokkhatás: szemlátomást már illuminált harmincas járna velem csárdást, majd ő és kispajtása sorban tapadnak rá az összes Bányai-lányra.
Nagy családi flashek következnek és nagy korsó sörök, főleg alkoholizáló unokahúgok részéről.
Következő sokk Juci nénivel szembesülni, akinek nagynéném továbította egyik blogbejegyzésemet [ezt még nem nagyon tudtam feldolgozni]. Juci néni újabban hangoskönyvezik, és már több ízben mélyen felháborodott Szoboszlai Éva rendszeres foglalkoztatásán. Írásomat nagy élvezettel olvasta. Megdöbbentő dolgokra képes a világháló, de hol van ez az asszonyi pletykától.
Borsos árat fizetek a bizonytalan csárdáspróbálkozásért, szerencsére a menyasszony már edzett. Később megadom magam az egyik tapadósnak, és majdnem egészen jól megy! Még forgok is!
Az asszonytáncot különleges, mágikus befogadó szertartásnak érzem, energiával teli örvénynek, csakrának, szépség van benne, befelé húz. (A férfiak tánca szimpla dajdaj.)