Ah, kínos élet: reggel, estve öltözni és vetkezni kell!

Gasztronómiai (huh, majdnem belementem fárasztó csillagászati szóviccekbe) valóságsónk (huh, majdnem belementem fárasztó kulináris szóviccekbe) következő (huh, majdnem belementem fárasztó diplomáciai szóviccekbe) fejezete (huh, majdnem belementem fárasztó építészeti szóviccekbe)… következik. (Huh.)

Nem bírom a tempót. Még mindig van a tegnapelőtti krumpliból (azóta rántott formában, ezt mondjuk elrán…rontottam, mert holnap az albérleti specialitásunkat csinálom, amihez kéne, de csupaszon, mindegy), szerencsére a sült gríz ehetetlenre keményedett, a mai gombás-sajtos rizsem fele megmaradt, és már hűl a holnapi penne meg a saját fejlesztésű, lecsószerű tésztaszósz (paradicsom, paprika, uborka, gomba, fokhagyma, füstölt sajt, három nyomásnyi pizzakrém, valamint bazsalikom). Két és fél cipóm megvan a háromból, mert képtelen vagyok többet reggelizni, holott ebből a fajta cipóból nekem egy egész az adagom egy étkezésre, ha mondjuk akad mellé némi jófajta fadobozos camembert. Mára terveztem még ugye a császármorzsát, ami igazán túlzás lenne (tegnap még játszottam a gondolattal, hogy helyette pitét sütök, hát elment nekem az eszem), most megmarad fél liter tej, te jó ég, felborul a szisztémám, ráadásul széthízom az összes nadrágomat, én nem tudom, hogy bírják emberek, hogy folyton esznek, ráadásul óránként járok vécére, ez egy testi terror. Nyüves kapszulákat akarok, reggelenként bevennék három szem evést meg két szexet, nem bánom, az ivást megtarthatjuk, legyen mivel bevenni az első kettőt, este meg zsákot cserélnék egy praktikusan nyitható tartályban. Ja, és ha már lehet kérni, manuális akkumulátorcserét képzelek el, tarthatna olyan húsz percig háromnaponta, és kidobnám a hülye szétterpeszkedő, narancssárga, hideg ágyamat.

Utálom a Maslow-piramis alját.