web analytics
Legutóbbi hozzászólások
Archívum
Kategóriák

Apákba fojtott érzések törnek elő most elemi erővel

Tegnap még azt hittem, a betegápolásban az a legrosszabb, na jó, legyünk konkrétak, szóval annál rosszabb nincs, mármint leszámítva azokat a körülményeket, melyek folytán az ember hirtelen úgy érzi, hogy jobb lenne most leülni valahová, még jó, hogy ott a nővérkonyha, mint hogy az ÉN édesapám, akinek minden jó volt, amit én csináltam, aki minden kritikáját „nem gondolod”-dal kezdi, és „ahogy gondolod”-dal zárja, aki sosem szidott, csak megbeszélt és kért, akinek a hátán fát lehet vágni, aki sosem emeli fel a hangját, vagy ha igen, akkor én nem vagyok ott, szóval ez az apa a kórházi ágyon fekve engem cseszeget, mert meg merem kérdezni, hogy esetleg ne hagyjam-e ott mellette az egyik üveg vizét, hátha szomjas lesz. Nem vagyok én ehhez szokva. Az apák nem cseszegethetnek. Akkor ott világok dőlnek össze.

Ma viszont határozott meggyőződésem, hogy az a legrosszabb, amikor ugyanez az apa ugyanazon a kórházi ágyon megpróbál férjhez adni. Mit adni: tuszkolni. Mert ahol eddig nem történt semmi, ott már nem is fog, ezt higgyem el neki, ellenben emitt az isten lábát foghatnám meg.

Ennyire vagyok szánalmas. Egy Baradlay-ivadék.
Intenzív osztályon beszólni persze nyilván nem elegant.