Az a hibám, hogy nem a Béla vagyok

Folyamatosan úgy érzem, hogy magyarázkodnom kell valamiért, de fogalmam sincs, kinek és mit. Újraolvastam a régi körleveleimet, késztetést érzek, hogy bemásoljak ide három részletet, az elsőt kb. 2003-ban, a másodikat 2005 körül írhattam. (Ez utóbbi olyan körlevélből van, amelyet végül nem "publikáltam", mert túl személyesnek éreztem, és különben sem kaptam túl sok sürgetést ezzel kapcsolatban [évekig írtam, belefáradtak a várásba az olvasóim].) A harmadikat 2005 körül láttam el a zárójeles megjegyzésekkel, évekkel a megírása után.
Na lássuk hát, milyen mélyről jutottam el a mai szintemre. (Nem mellesleg úgy érzem, visszacsúsztam.)

1.

Nem értitek, hogy csak páncélban lehet harcolni? Persze, hogy így belebuktok. Az értelem fölött semmi nem diadalmaskodhat. Mások érzelmei sem. Az értelem mindezeken felül áll. Ezrek és ezrek öröme vagy fájdalma sem befolyásolhatja az értelem helyességét. Értsd meg, hogy nincs saját keserűséged vagy boldogságod, mert te magad is egy kozmikus egész része vagy, minden, amit érzel, csak pár csepp koktél az emberi nem bárpultjáról, és a mixer ugyanazokat a hozzávalókat használja. Tudj az érzésekről, de ne foglalkozz velük, mert az életeddel, éveiddel, napjaiddal játszol! Érzéketlenül haladj a célod felé, és ha nincs dolgod a hangulatokkal, dobd el őket! Ne engedd, hogy kiüljenek az arcodra, mert mások ezzel zsarolhatnak! Mindig mosolyogj, mert a kívülállóknak gondjaidhoz semmi közük, neked pedig ahhoz nincs jogod, hogy saját rosszkedveddel elrontsd mások hangulatát. Mert elrontod. Mert ők is olyanok, mint te. Felisszák a könnycseppet szemedből, s az megduplázódva most már két szemből sírja elénk a bánatot. NINCS JOGUNK érzelmeinkkel befolyásolni mások cselekedeteit! Még jogos szánalmat sem kelthetünk az emberekben! Akinek van hozzá szeme, meglátja, hogy szükségünk van rá, de ezért ne toporogjunk kivertkutya-tekintettel szívének ajtaja előtt! Neki kell eldöntenie, hogy mit lép, anélkül, hogy aljasul levennénk a lábáról különféle szentimentális álokokkal. Egy koldusnak ne azért adjunk pénzt, mert megsajnáljuk, hanem mert így kell tennünk!!! Az erkölcs több, mint az érzelem. És az erkölcs az értelemből következik. Ezt tartsátok szem előtt, és befelé érezzetek.

2.

Semmi mást nem értünk meg a felebarátunkból, mint a változásokat, melyeket ő váltott ki mibennünk, és pont.[1]

Milyen volt szőkeséged?
Nem tudom.
Fáj.[2]

Tengerpart, alkony, kis hotelszoba.[3]

Ne hagyj egyedül aludni.

Egy percig fölénk hajolt…
Már ment is tovább.[4]

Hallgass meg, mert én akarok beszélni.
Én akarok beszélni.
Én akarok beszélni.
Én akartam…

Szabad ötletek.
Jegyzék-e?[5]
kérdezte a kéba.[6]

Segítsetek, mert eluralt a dimenzióláz[7], de úgyis csak én tudok segíteni magamon.
Hová tűnt Virgil Jones?[8]

Volt egy ember. Ged Folcussnak hívták és hívják ma is, de hiába, mert ő már egészen másvalaki. Ged Folcuss nem tudott beszélni, mert az apja sem beszélt, és azt hitte, ez így jó. Bár furcsának találta, de elfogadta, hogy vannak a világon beszélő emberek is. Azok hosszú éveken keresztül próbálták megszólalásra bírni. Ged Folcuss következetesen és békésen néma maradt. Alkalomadtán, amikor utcai lámpafények világítottak a tócsákból és a langyos szél beleborzolt zilált üstökébe, kedve támadt kimondani néhány szót. Ám mivel sohasem próbálta, ajkait artikulátlan nyöszörgés hagyta el. Ilyenkor elszégyellte magát, amiért megingott, és élvezte tovább dacos némaságát. Voltak néhányan, akik kitartónak érezték magukat és érdekesnek a célt. Hosszú hónapokat áldoztak arra, hogy felkeltsék Ged Folcussban a vágyat. Egy részük nagyon szívós volt és nagyon elszánt. Ged Folcuss biztos volt abban, hogy ezeknek egy szót sem akar szólni. A többiek a hiábavaló fáradozás után feladták. Pedig Ged első szavától csak egy lépés választotta el őket.
És amikor végre kimondta, senki nem hallotta a szót.
– Segítség! – szólt, és kilenc emelet után végre földet ért.

Nem ám. Ged Folcuss halhatatlan. (És két ellel is.) A végét én találtam ki. De ez megviselt. Most alszom.

3.

Oksi, színre lép a recenzens. Bocsesz az ugribugriért.

“Na jó. Kész. Döntöttem. Nem ússzátok meg. [Végül is anno megúsztátok. Én is, még érzékelhetően itt vagyok.] Elegem van. Ha minden bennem rekedne, amit eddig magamban tartottam, az halálos lenne. [Bazze, azé’ elég sokáig bírtad. Na nem mintha nem pont arról lenne szó most, ami akkor is kínozott. Talán most ki tudom nyomni a gennyet, bár erősen fontolgatom a cenzor ollaját.] De mivel reggel kelnem kell, úgy döntöttem, addig írok, amíg ki nem kell mennem vécére. (Ez az idő vészesen közeledik.) Próbálok a lényegre szorítkozni. (Ez vicces lesz.) [Nem lett az. Szánalmas lett.]
Amikor jöttem haza a metrótól, akkor fogalmazódott meg bennem az ötlet, hogy sorozatot kellene írnom Azok a csodálatos férfiak címmel. [Ez amúgy egy zseniális ötlet. De azt mondják, az ember ne írjon olyasmiről, amiről halvány fingja sincs.] Mert ez azért nem semmi teremtmény. Rájöttem, ha a biológiai ismeretektől elvonatkoztatunk, és történelmi szempontból tekintjük a dolgokat, a férfi (az állatvilággal ellentétben, ahol a hím egyed gyakran csak egy spermazsák) AZ EMBER. [Babám, kicsit jobban vissza kellett volna menni az időben. Azé’ a történelmet ne írjad át, mer’ hiteledet veszted.] A nő csak egy (a szó szoros értelmében vett) petefészek, amely az utódok “költésére” szolgál. A férfi az, aki tulajdonságait, magját adja a gyermekhez, míg a nő, egy alacsonyabbrendű sejtcsoport feladata óvni a magzatot a születéséig. (Az csak valami teremtésbeli probléma lehetett, hogy ez a sejtcsoport beszélni kezdett [ –› végzetes tévedés!], és olyan életfunkciókat mutatott, mint AZ EMBER.)
Nagyon irigylem őket. Övék a TELJES ÉLET. [Kettő darab területet kivéve. Nem szülnek és nem uralják a szexuális életüket. De hát elvégre mi is az. Csepp a tengerben.] Ők TÖKÉLETESEK. (Aki nem, annak is elnézhető, bár lehet, hogy ezt csak a nézőpontom mondatja velem.) A nők (és nem ismerek egyet sem, aki ennek az ellenkezőjét mutatná) sok téren borzasztó nagy hiányosságokban szenvednek. [Direkt a ti kedvetekért nem javítottam ki a két évvel ezelőtti stilisztikai hibáimat, hogy originál legyek, na meg hogy lássátok, mennyit fejlődtem. Amúgy meg nem tudtam átfogalmazni ezt a mondatot. Hú, meg ne lássa ezt egy szinkronrendező! Ilyenkor teljesen újra kell írni az egészet. De itt fontos volt az eredeti tartalom. Így hát maradt.] (Egyik hülyébb, mint a másik.) [Ó, van, ami örök.] Ami kis intelligenciával rendelkeznek, az mind arra fordítódik, hogy behálózzák a TÖKÉLETESEKET, mert (velük ellentétben) a női sejtcsoport feladata annyi, mint egy mózeskosáré, és a feladat végrehajtása érdekében mindent bedobnak, sőt, a teremtés valamely félresikerült mozzanata folytán céljuk nem csak az utódok megszerzése, hanem AZ EMBER magukhoz láncolása is, ezáltal úgy érzik, magasabb rendűvé válnak. [A dolgok odáig fajultak, hogy az esetek többségében már fel sem merülnek az utódok.] És a FÉRFI, mivel gyönge, és a nők mindig megtalálják azt a gyenge pontot, amellyel valakit rabul lehet ejteni, a sejtcsomó csapdájába esik. [A piszok disznók meg még élvezik is. De hát ezért imádjuk őket.] A kísértésnek egyre kevesebben tudnak ellenállni. Én ismerek egy ilyet. [Elhamarkodott kijelentés az ilyen, hölgyem. Még a jó édes apádat sem ismered. Persze, blablázhatsz, hogy nem úgy értetted, de ezzel senki nem takarózhat, ha a pontos megfogalmazásról van szó. Mindenki hallotta?] Kenneth Williamsnek hívják. Ő az, aki nem adta meg magát, aki felülkerekedett (habár nem tudatosan) a gyengeségén, aki süket volt a szirének dalára. [Ez az ember beteg volt, és te is beteg vagy.] Ő a FÉRFI. Az igazi, aki nem dőlt be. Én is azon az úton haladok, amelyet ő taposott ki előttem. [Olyan kibaszott paradoxon ezt farkatlanul kijelenteni. Ilyet nem lehet. Ez egy baromság.] (Ez talán szomorú, de így van.) Mindig fel fogok rá nézni. [Ez igaz.] Ilyen emberrel még nem találkoztam. [Tény. Vele sem.] Egyszerűen CSODÁLOM. És úgy szeretnék csak egyetlen napra a bőrében lenni! [Ezek a nekrofil gondolatok mélyen megdöbbentik recenzenst. Azért legyen egy határ!] Átérezni, amit ő érzett [megtörtént], gondolni azt, amit ő gondolt [biztosan ő is fontolgatta már, például, hogy ideje lenne harapni valamit], véleményt formálni az ő nézőpontjából [ez még várat magára], birtokolni az ő testét, amelyet nem szennyezett semmi… [Rec. méltatlannak érezné, ha bármit hozzáfűzne. Egyszerűen csak felvonja a szemöldökét.]
Szeretnék ő lenni egy kis ideig, leélném akár az ő életét is, bár szenvedett, de szeretnék úgy szenvedni [megtörtént], az ő fájdalmát akarom átérezni [TFH[9] megtörtént], mert annál jobb nincsen [Ezt aláírom.], az ő gátlásait akarom, az ő mániáit, borzasztó!!! [hosszú lesz: “ – Hány olyan zseniről hallott már, aki nem volt rögeszmés valamilyen módon? – szónokolta Ignatius Gribb. – A rögeszme az önmegvalósításhoz vezető út. Az egyetlen út, Mr. Sas, az egyetlen út.
– Virgil Jones azt mondja, ez az agy működésétől való félelmet tükrözi – mondta Szárnyaló Sas.”[10]
“ – Döntő különbséget kell tennünk – mondta Ignatius – a rögeszme és a megszállottság között. A megszállott ember nem ura önmagának; ez a téboly egy formája. A megszállottság zsarnoksághoz és gonosz bűnökhöz vezet. A rögeszme a fordítottjához. Szimfóniákat komponál és képeket fest. Regényeket ír és hegyeket mozgat meg. Ez az emberi nem legnagyobb adománya. Ennek tagadása emberségünk tagadása. Mi a célja a halhatatlanságnak, ha nem legszebb rögeszméinknek a mélyből való kibányászása? Mi a célja a Calf szigetnek?
– Virgil Jones azt mondja – mondta Szárnyaló Sas -, hogy pont fordítva áll a dolog. Azt mondja, a sziget teremti meg az igényt… azt mondja, a Grímusz-effektust csak a rögeszmések élik túl.
– És ez az a mítosz – mondta Ignatius Gribb -, amelyet az ön rögeszméjének szét kell rombolnia.”][11]

El kell mennem vécére.” [Éppen ideje volt.]

Na. így már sokkal jobb. De remélem, senkiben nem merült fel, hogy mentegetem magam azért, amit leírtam anno. Akkor ezt most nem osztottam volna meg veletek. Egyszerűen változom. (És ehhez nem is kellenek évek. Akár ebben a percben meg tudnám tenni ugyanezt az egész körlevéllel. De minek?)