azúton kétárnyék aztáncsakegy

Döbbenetes volt.

Három percig figyeltem, ahogy a Zsótér egy szék háttámlájára támaszkodik. A szék negyedik lába félig lelógott a dobogóról. Azt hittem, észreveszi, és visszább húzza, de nem. Aztán úgy voltam vele, nem lesz itt semmi, támaszkodjon nyugodtan (bár azért én figyelek).
Visszajött Tóth Péter. Gondoltam, mindjárt megigazítja, de nem. A rendezőasszisztens a maga egész termetével ráült a székre. Na, mondom, mindjárt észreveszi, hogy nem jól áll, ez tök logikus, mindenki észrevenné. De nem, moccantás nélkül ült rajta tovább. Néztem a lábat, néztem, azt mondogattam magamban, hogy úgysem lesz semmi baj. Aztán elhittem.
Aztán tíz másodpercen belül lezúgott a dobogóról.
Tőlem egy méterre.

Végigasszisztáltam, ahogy egy ember lezuhan.