Mindjárt vége egy hosszú, átlagosan kellemes napnak.

Szerettem volna reggel hétre odaérni a forgatásra, hogy nyolcra kigyönyörködjem magam, és drehfertig legyek, de fél hattól hatig kómáltam, majd hosszú és intenzív didergésgátló zuhany következett – így utólag nem hiszem, hogy enélkül kibírtam volna a délelőttöt.

A 22-es gyorsjáratban az a vicces, hogy nem gyors. Pontosabban relatíve gyorsan kijuttatja az embert Budakeszire, de nem csak a feltüntetett megállóhelyeken áll meg, hanem ahol épp gondolja. (Úgy is felfoghatjuk, hogy milyen jó fej a sofőr, mert felszedi azt az utast is, aki a szimpla megállóban stoppol. Csak az a szerencsétlen szívja meg, aki a megállókat számolva próbál eligazodni a ködös erdő közepén.) Amikor rájöttem, hogy nem stimmel a dolog, rákoncentráltam a pasasra, akiről még a Moszkván megállapítottam, hogy az ötvenes évek divatját követi (és nagyon helyes volt a gönceiben), hátha késő statiszta. Aztán rájöttem, hogy inkább a tüdőbetegnek látszó nénikékre kell koncentrálni, és tényleg. Megtaláltam a szanatóriumot.

A porta mellett a sínt próbálták összetákolni. Felhívtam Mátrait, aki sajnos nem tudott lejönni elém, de elmagyarázta, merre menjek. Hát a bejárattól még kilométereket kellett gyalogolni, és nem voltam biztos abban, hogy jó irányba megyek, de aztán behatoltam a legzajosabb épületbe, és nyertem. Útbaigazíttattam magam a sminkrészleg felé, és amikor beléptem [ez is milyen szó már! az ember nem lép be sehová! az angol királynő beléphet a szalonba, Armstrong kiléphet a Holdra, de a közönséges halandó inkább átcsörtet a küszöbön – nekem meg aztán nem végképp nem jelent semmit egy ajtó, persze tudom, új világok nyílnak meg, de hát…], egy kórházi menzát láttam Blazej doktorral meg Hildegard nővérrel. Klassz volt. A tanár úr épp az utolsó fejeket csinálta a sminkes csajjal meg a fodrász csajjal, csak ámultam és bámultam. GYÖNYÖRŰ fejeket csináltak! És azok a pelerinek meg lódenkabátok meg micisapkák! Hát!! (Ma megkérdeztem nagymamámat, hogy azokat a falatnyi sapkákat akkoriban is hatszáz hajtűvel kellett-e a fejhez tűzni, és azt mondta, igen, bár szerintem nem nagyon hordott ő olyat. Viszont akkor ez nem túlzottan lakásból ki-be járkálós viselet. Akkor már könnyebb levenni hajjal együtt.) Meg a cipők! Olyan nőciket csináltak, hogy rögtön visszarepültem ötven évet. (A pasik mindenhol egyformák. Bár a két kissrác édes volt vastag harisnyában meg zakóban.)

Már majdnem elindultunk terepre (a porta elé ugyebár), amikor felbukkant (lásd egymefuttatásomat a "beléptem" szóról) Gáspár Sándor, ami egyrészt azért szép, mert szép, másrészt meg azért, mert buszon ültemben az jutott eszembe, hogy én most egy filmforgatásra igyekszem, és mondjuk odamegyek, és ott a Gáspár Sándor. Erre odamentem, és tényleg! Mátrai gyorsan kent a szeme alá meg a járomcsontjára egy kis alapozót, közben ő sztorizott, de mellettünk fűrészeltek, ezért csak annyit hallottam, hogy "alvás közben belekapott a szemébe a gyerek, leszakadt a retinája", meg hogy "ma sem lesz előadás". És rájöttem, hogy a Fullajtárról beszél!!! Mert tegnap olvastam, hogy elmarad a Koccanás. (Akkor egy pillanatig gondolkoznom kellett, hogy mi van, de beugrott, hogy Ónodi szerepeit néhol Fullajtár vette át, nyilván a Koccanásban is.) Jézusom, azért ez milyen szörnyű!

Lekocsiztunk a portához. Majd kb. két órát fagytunk a hidegben (és utána még kettőt, de akkor már történt is valami). Egyébként "Budakeszi srácok" a film címe, Erdőss Pál rendezi, ötvenhatot dolgozza fel, és nem most lesz készen, tudniillik miután Mátrai beszervezett szerdára, nagy hepaj, szilveszteri buli meg minden, és ez lett volna az utolsó nap, akkor a producer diszkréten félrehívta, hogy holnappal leállnak, mert elfogyott a pénz. Folyt. köv. januárban. Hihetetlen.

Szóval vacogtunk, Mátrai sztorizott, Huszár Zsolt vérzett (hiszen Dörner György előző nap hasbalőtte), a katonai teherautó megpróbált beállni, a srácok rohangáltak, aztán hoztak két ketrecnyi kacsát, fogyott a forralt bor, végül sikerült eltávolítani az avarban rejtőző műanyag poharak zömét. Felvettek két jelenetet, aztán még párat, de mi bementünk a büdös portásfülkébe melegedni, úgyhogy jól lemaradtunk. A továbbiakban sem történt semmi világrengető, néha együtt melegedtünk Csámpival, aztán vártuk a fodrász csaj pasiját, mert ő ment maszekba dolgozni, és megígérték, hogy visszahoznak a városba. (Így plusz másfél órát töltöttem a fagyban, ráadásul Budagyöngyénél kitettek.) Viszont örülök, hogy maradtam, így láthattam a rohanjunk-a-kapanyélből-összetákolt-hordággyal-a-kórházhoz-és-kiabáljunk-segítségért-tömeggel-a-hátunk-mögött-mire
-a-következő-másodpercben-ott-terem-két-orvos-meg-három-nővér-egy-komplett-hordággyal jelenetet, hát vicces volt, a négy rohanóból szerintem egy Gór Nagy Máriás volt (vagy hogy kell leírni ezt a szót), a másik három meg Jordán-Lukáts-mazsola, de ugye a Három nővér miatt nem tudom a fiúk neveit (Kovács Lehelt megjegyeztem, de ő nem volt ott), mindazonáltal örültem, hogy a tanár úr nem ismerte őket, én meg igen. 🙂

Aztán leléptem, és egyre erősödött a vágyam, amely reggel fél nyolckor bontakozott ki villamosra vártamban, hogy valaki most rögtön hívjon fel és vigyen el egy olasz étterembe, de megpillantottam a Moszkván egy gyrosost, és megálltam az étlapja előtt, és mit gondoltok, mi volt az első tétel??? Azt hittem, lehidalok! Tarhonyás hús!!! Már benn is voltam az épületben, de persze tarhonyás hús nem volt, hát vettem egy minigyrost maxi áron, és már a villamoson kiderült (pedig nincs az a pénz, hogy én utcán egyek, de úgy látszik, van az az éhség), hogy pocsék fűszereket nyomtak a húsra, valamint hogy a minigyroson belül kisebb szekciók vannak, úgymint káposzta, uborka, paradicsom, és ezek egymás mögött helyezkednek el, tehát véletlenül sem lehet egyszerre fogyasztani őket. Haza, másfél órás kiolvasztó pancsi, aztán készülődés a Nagy Talira, de erről majd holnap tudósítok.

Jóccakát mindenkinek.