Jókedvemet elrontani nem tudod
  és ha leveszem ezt a bús, szomorú álarcot
  láthatod -hejj-, hogy vigyorgok -hajj-
  istenem, folyton vigyorgok

Kudarcokkal teli hétköz után végre itt a nyugalmas víkend, amikor úgy tehetek, mintha semmi dolgom nem lenne, amikor lehet hinni a vajfa krémes tusfürdőben, a forró zuhiban és az eperteában, és ha foteltámlára polcolt lábam fázni kezd az egyszáltörcsiben, vastag zoknit húzhatok, és elégedetten dőlhetek hátra. Hiszen tegnap tevékeny voltam.

  (Egy rossz költő mily megindító. Már évekig
  nem beszéltek felőle, azután lassan elfelejtették.
  Megkopva és őszen bandukol most, szakadozott
  kabátja gombja fityeg s kiadatlan verseit fütyörészi
  a téli szélnek. Mennyi gőg és erő. Az arcán
  gyűlölet, irigység, mely messziről valami éteri
  bánatnak látszik. Mellette a híresek,
  kiket fizetett cikkek magasztalnak és ünnepelnek a vad
  hangversenytermek tapsai, kalmárok, vagy szerencsevadászok.
  Kopaszodó, büszke apostol-homlokára az élet
  tette könnyes koszorúját, fölistenítve
  ifjúkori álmát, melyben egyre jobban hisz.
  Még a rossz táplálkozástól és tüdőbajából származó
  soványsága  is stílusos. Akár a könyvben.
  Hiába beszéltek, kritika, irodalom.
  Ő az idealizmus. Ő az igazi költő.) 

Idézet saját magamtól, három évvel ezelőttről: TUDOM, hogy nekem is lámpást adott kezembe az Úr, de a gyufát nagyon hülye helyre dugta.

Most elrobogok Koncz Zsuzsát hallgatni (hm), aztán ha hazajöttem, leírom, mivel kezdtük tegnap a világmegváltást.