web analytics
Legutóbbi hozzászólások
Archívum
Kategóriák

„Esik mocskosul az eső, mennyit esik, piszkosul esik.”

Az van, hogy ma csak óra végére értem oda színészmesterségre (önkínzás), vettem egy elképesztően drága fehércsokis sütit a Subban (endorfintúladagolás), szemináriumi dolgoztam (önbecsapás), mesekazettát hallgattam (menekülés a gyerekkorba), drámát olvastam (a valóság megkerülése), megnéztem az utolsó tangót, Párizsban (életpótlék), bajuszt kniffelek (pótcselekvés), nem akarok aludni (az odaadás képességének hiánya), és kb. két hónapja nem olvastam el egy valószínűleg fontos emailt (elfojtás).

[„És most egy újabb érdekes személyiség, aki nemcsak főállású tűzőgép, hanem macskanátha terjesztésére is képes.”]

A Mann család első részét nézem éppen – miért kell ezt ilyen későn adni? Kár, hogy annak idején nem fejeztem be a Fordulópontot (ez Klaus nevű fiának családjukról szóló regénye, és ha valaki kezdené utálni, hogy nem közlöm a háttérinfókat, szóljon nyugodtan), pedig olvasmányos, de lehet, hogy előbb a műveket kéne, a Józsefnek egyelőre a felében vagyok, Heinrichtől csak a Ronda tanár úr volt meg, és a Mephistót sem néztem végig – mennyi megszakított befogadás! (Nem megy nekem a lép-szökken mozdulat sem akrobatikán. Nagy svunggal belelépek, aztán megtorpanok.)

Most jöttem rá, mi olyan furcsa! Maria Schneider hangja az Utolsó tangóban Audrey Tautou-é az Amélie-ben…! HOGY LEHET, hogy Györgyi Anna a maga harmincnyolc évével tizeniksz éve (mondjuk legyen tizenöt a szinkron, habár ki tudja, mikor ért el hozzánk a ’72-es film) ugyanolyan csitriket bír nyomni? (Bár vannak hangok, akik nem öregszenek, pölö Talmács Márta, Vadász Bea, Molnár Levente – és mióta élek, szerintem Gruber Hugó sem öregedett.)

Jaj, meddig tart még ez a klassz film…

Pihiképpen elolvastam egy kortárs drámát a könyvtárban, az író most ötvenöt. HOGY LEHET, hogy ötvenöt év alatt nem tudott megtanulni drámát írni? A téma érdekes, bár nem drámai, a szöveg bénán mesterkélt, filmen jobb lenne.

Ezúton értesítem a tisztelt nagyérdeműt, hogy folyó év decemberének második napján végre-valahára (bár egy fő híján) megtartotta alakuló ülését a Felelős című internetes hetilap írógárdája, a Városi Színházban, néhány pohár bor és tonhalas szendvics, valamint egy premierét ünneplő diákszínjátszó-csoport társaságában (előbbiek tetemes mennyiségét én fogyasztottam, utóbbiakat a helység kalapácsa tizedelte – hahaha, ez volt az est legnagyobb poénja, sajnálhatjátok, hogy nem fogom leírni).