Ma volt az első szorgalmi nap, és nevem de Sade (azaz már kivagyok).

Reggel találkoztam Baksa Imrével – már csak Hannus Zoltán hiányzik A rajongóból, és teljes a létszám. Továbbá Huszár Zsolttal, ami meglepett – még a Mátrai-féle forgatáson láttam, tudjátok, ő volt a haslövéses.

Útban a színházhoz, a kilences buszon lezsidóztak. De olyan kedvesen csak. (Nem értem, hogy lehet valaki reggel fél tízkor részeg. Hogy büdös hogy lehet, azt még inkább el tudom képzelni.) Kicsit kellemetlen volt, mert hát mit lehet erre mondani? Amit végül kinyögtem, hogy "hát igen, de nem vagyok zsidó", az kicsit szánalmasan hangzott. Tulajdonképpen a fickót nem érdekelte, utána héberül mondott valamit. (Micsoda alakok vannak!) Asszem, egy ilyen helyzetből nem lehet jól kijönni.

Liliomot néztem a Merlinben. Utána Adrienne, a mesterségtanárunk bemutatott Hudinak, bár annyira nem ragaszkodtam hozzá, mint ahogy ő azt gondolta. És beindult a gépezet: csütörtökön beülhetek hozzá egy próbára, aztán ki tudja, mi lesz. Jó esetben semmi. Legrosszabb esetben hozzácsapódok valakihez, aki mellett be kell fognom a pofám, és ha egyszer viszem valamire, akkor hálásnak kell lennem neki. Ez a gusztustalan az egészben. Más ez, mint a szinkronban volt: Zsiga felfedezett ugyan, meg bevitt az HBO-ba, de az, hogy tudok magyarul és képes vagyok épkézláb mondatokat írni, az nem őmiatta vagy őáltala van.
Mindazonáltal mérhetetlenül hálás vagyok Adrienne-nek, hogy ez így eszébe jutott, és hogy értem kért valamit (hm… nekem a kérés még mindig nagy szégyen).
Csak ne kezdte volna úgy, hogy "szeretnék neked bemutatni valakit, aki felvételizik rendező szakra"… Basszus…