Először is szeretnék elnézést kérni mindazoktól, akik az elmúlt napokban hiába próbáltak felhívni. Iszonyú lelkiismeret-furdalásom van, amiért kikapcsoltam magam, meg jöttek ezek a szörnyű gondolatok, hogy valakinek én vagyok az utolsó szalmaszál, de hiába, hát igen, fantáziám az van. (Hihi, egyszer mondtam olyat valakinek, hogy ugyan nézd már meg ezt az sms-t, lehet, hogy az illető haldoklik, erre nem a kórházból írt?! Mindig elámulok magamon, hogy milyen vicces kislány vagyok.)

Igen, jól sejtitek, azért eresztem ilyen bő lére, mert zh-ra kéne tanulnom. Kezdem azt hinni, hogy az írás csak ürügy arra, hogy ellógjuk az életet. (Jelzem, anélkül is prímán megy. Ma hiányoztam negyediket nyelvtöriről, pedig semmi különös okom nem volt arra, hogy ne menjek be, leszámítva életem egyik legnagyobb problémáját, hogy nem bírom elviselni [és képtelen vagyok emelt fővel bevallani], ha nem tudok valamit, amit mások igen.) -> Erről jut eszembe, megjött a színműs behívóm. Megdöbbentő módon NO feladatlap, NO műveltségi teszt, viszont ELBESZÉLGETÉS. Mosson fel valaki. Semmi kedvem Babarczyval dumcsizni. (Na mondjuk lehet, hogy ezt a blogot is el kéne tüntetnem addig.) Első napra hívtak (Feri szerint, ez már önmagában elég vicces, hogy hozzá képest mit akarok én rendező szakon, de mindegy), április 4-re. Sok kedvem nincs hozzá. (Most valahogy semmihez: tegnap jöttem rá, hogy voltaképpen a bölcsészkarnak sincs értelme. Ez azért haladás, általában a november és az április szoktak a necces, kétkedő hónapok lenni. Remélem, most az őszi csúszott ki, és nem a tavaszi jött előre.) Iskolába menvén, a Múzeum körút peremén megpillantottam Gálffit, éppen a metrómegálló felé andalgott. Boruljatok a lábam elé, de egyébként meg kinyalhatjátok – sugallta a járása. Nyilván túlzok, amúgy imádom mint karaktert, ha filmen látnám, ebbe a járásba halálosan beleszeretnék, de sajnálom, csak a színészosztály főnökét láttam benne.

Ezzel a frappáns átvezetéssel rátérnék a Sirályra.
Kerekes Évától még mindig kiráz a hideg. Viszont roppant ügyes. (Vagy csak kibírhatatlan amúgy is, de ezt nem hiszem, őt szokták szeretni. Biztos csak én látom tőle mindig ugyanazt.) Bicskanyitogatóan mondja (bár ezt a mondatot talán nem is lehet másképp), hogy "azért bocsánatot kérek!".

Ezúton én is, mert közbejött egy hosszabb telefonbeszélgetés (igen, már visszakapcsolódtam az éterbe), és most muszáj lefeküdnöm, hogy fel tudjak kelni zh előtt. Folyt. köv. legkésőbb, ahogy Balival mondani szoktuk.