web analytics
Legutóbbi hozzászólások
Archívum
Kategóriák

Nem, nem lazulok drámaírás helyett, a blogolás tök jó ujjgyakorlat (fizikailag már rágyúrtam, az imént átkniffeltem két filmet) – na de nehogy már magyarázkodjak!

Release-nél (most elbizonytalanodtam, vajon valóban így hívják-e, mert a blogjában nem találtam erre utaló nevet – mindazonáltal egyébiránt [Szilágyi tanár úr használ kissé sok fellengzős kötőszót, és ma kivételesen nem aludtam az óráján (mert előtte délig, sminkgyak helyett) – így is iszonyú hosszú volt, pedig igyekeztem késni róla, de csak félórát sikerült] nem hiszem, hogy én találtam ki, tehát tegyük fel, hogy tényleg ez a neve) olvastam egy blogversenyről, melynek lényege, hogy minél tovább egyfolytában. A szóbanforgó 27 órás volt… ez egy álom! Nem is érdekel a verseny, egyszer megcsinálom! Ha kicsit jobban ráérek… most úgyis jön egy nyugis vizsgaidőszak. 🙂

Ma ezt a párbeszédet hallottam:
– Házat építek.
– Minek azt építeni, mikor nő az magától is?
(Jó, bevallom, megint tévémacit néztem… Vízipók kontra tornyos házú csiga, akinek nemtom a nevét – a Bálint Ágnes-könyvben [Micsoda pók a vízipók] van Limmike meg Plancsika

bocsánat, félbeszakadtam a lázas keresésben. Éreztem, hogy nem szabad elkezdeni ezt a postot. Gondoltam, lazán bedobom a köztudatba, hogy mennyire vicces (és pedagógiai szempontból rendkívül ügyes fogás) a latin nevek magyarítása ebben a mesében, tudniillik Limmike nagy mocsáricsiga (lat. Lymnae stagnalis), Plancsika meg nagy tányércsiga (lat. Planorbarius corneus), de sajnos az agyam már nem a régi, ezért utána kellett járnom a pontos terminusoknak. A költözésnél viszont minden lejárt holmimat hazacsoportosítottam szüleimhez (lapultak itt újraolvasatlan jegyzetek másfél évig persze, de amikor otthagytam álmaim és a biológiai stúdiumok csimborasszóját, az állatorvos-tudományi egyetemet, teljesen biztos voltam benne, hogy a közeljövőben nem lesz égető szükségem az állattan jegyzetekre – úristen, ezt még sosem írtam le… olyan szörnyen visszavonhatatlanul hangzik, sírnom kell… nem vicc, örökre bezártam egy ajtót, ISTENEM!), a szakirodalmat meg Bali kérte el dekorációnak (igen, ez gonosz megjegyzés volt, de jólesett :-)), tehát arra a kétségbeejtő tényre kellett rádöbbennem, hogy nincs SEMMI, ahol utánanézhetnék a latin neveknek! Végül a netre fanyalodtam (félórás szekrénybenturkálás után, melynek során sikerült ugyan állattan fajlistát találnom, de nem az első, férges-puhatestűs beszámolóhoz, hanem a második, ízeltlábúshoz, viszont ezután rábukkantam az állattan füzetemre, ám eufóriám gyorsan töpörödött, amikor rájöttem, hogy nem is abba jegyzeteltem, mert pár hiányzás után papírokra írtam, habár firkáltam bele neveket, amikor tanultam, de úgy látszik, a csigák túl könnyűek voltak – nem is tudom, felírtam például a Macracanthorhynchus hirudinaceust, amit mondjuk az életben nem felejtek el, még a gólyatáborban megtaníttatták velünk 🙂 – gy. k.: buzogányfejű féreg), és hát katasztrofális állapotban van a reál tárgyú, magyar nyelvű adatbázis-állomány, mondhatni alig él. A legjobb oldal, amit találtam, egy akvarisztikai honlap volt, de ez kb. olyan, mintha egy Párizs-képeslapból próbálnánk minél többet megtudni Adyról, úgyhogy nyelvet váltottam. Végül megtaláltam őket, persze, de hát… és ért ez ennyit? [lécci kórusban mindenki: "HÁT PERSZE! KÖSZÖNJÜK, KEDVES FOLKUS, HOGY ILYEN ÉRTÉKES INFORMÁCIÓVAL GAZDAGÍTOTTÁL MINKET, ÉS REMÉLJÜK, A JÖVŐBEN IS SZÓRSZ ELÉNK ÁLDOTT GYÖNGYEIDBŐL, RÖFF"]

[folyt., ott tartottunk, hogy …Limmike meg Plancsika] …én barom, most jöttem rá, hogy a tornyos házú, na az Limmike – pont a tornyos háza miatt, pedig épp azt akartam kihozni belőle, hogy a könyvben nem volt tornyos házú, a rajzfilmben meg nincs nevük, közben végig Limmikéről beszéltem, basszus… elkúrtam egy órát az életemből… akkor most ünnepélyesen lezárnám az egészet a megfelelő jellel: )

Kniffelés közben megnéztem az Irist. Hosszú idő óta először néztem meg valamit élőben ahelyett, hogy videóra vettem volna. Most új dekóderem van, és hiányzik egy SCART-kábel a videó meg a dekóder közé, szóval csak az alapcsatornákról tudok felvenni bármit is, de onnan meg minek. Lehet, hogy ez a jobb módszer, mert többnyire felveszek egy csomó klassz filmet, de tutira közékeveredik valami szar, és akkor már nem tudok mit csinálni, mert előtte is, utána is létfontosságú van, például [most blattolok, mert ha ennek is elkezdek utánanézni, ma sem alszom] egy Jancsó meg egy Truffaut közül nem tudom kitörölni az O – Othello című guanót [ne nézzetek meg olyan filmet, aminek fehér galambok röpködnek már az elején]. Persze néztem én már olyasmit, hogy utána harakiriztem volna a távirányítóval, amiért nem indítottam be a videót – ezért sosem nézem meg utólag a tévéújságot, az kész idegbaj. [Ha már idegbaj, csak szólok, mert folyton megtörténik: ha együtt mozizunk/tévézünk/nyomogatjuk-a-távirányítót, NE MERÉSZELJ beledumálni a stáblistába!!! Az a halálom! Végre lemegy a nyál zene, mindenki boldog mindenkivel, és nem vicc, amikor elérünk arra a pontra, hogy "Magyar han…", ismerőseim kilencvennyolc százaléka nagy robajjal feláll, összegyűri a chipseszacskót, megkönnyebbülten kiköhögi a torkán akadt szotyolahéjat, harsányan fülembe kiabálja, hogy "Neked tetszett?", majd átkapcsol a Barátok köztre. A legjobb résznél!!! Állatok!] Tehát megnéztem az Irist, ami Iris Murdochról szól. Azon egy hónap alatt, amikor (a könyvtárak áldásos tevékenységének köszönhetően) ideiglenesen birtokomban tudhattam A háló alatt című könyvét, végig azon törpöltem, hogy ez most férfi vagy nő. Nem bizonytalankodtam volna, ha nem szúrnak be egy fotót a borítóra. Teljesen férfinak tűnt, és végül ebben is maradtam – hiszen a regény E/1-ben mesél egy férfi életéről, a képen szemlátomást egy pasi van, meg ha nő írta mindezt, akkor már nem is olyan jó. Aztán persze kiderült, hogy tényleg nő. (Pedig olyan jókat írt: "Eddigi barátságunkra furcsa, új dolgokat felszínre hozó fény vetült, és egy pillanatra megkíséreltem, hogy legmélyebb lényegében ragadjam meg a vágyat: mennyire szükségem van rá. De aztán nagy lélegzetet vettem, és régi elveimnek megfelelően jártam el, amelyek szerint érzelmes percekben soha nem vagyok őszinte a nőkhöz. Abból soha nem jön ki jó", vagy a párizsi Notre Dame-ról: "Milyen különös, e templomot eltörpíti saját szépsége, ahogy olykor asszonyoknál is előfordul". Van még a regényben öt mondata, amiről már néha nem is tudom, hogy kitől hallottam, annyira belém épült – de ezekről most mondjatok le, nem akarok untatni senkit. Folytatom. A port.hu-n azt is elolvashattam, hogy irodalomtörténész volt a férje. Ezen infókat megosztottam kedves lakótársaimmal, mire Ildikó közölte, hogy általában az irodalomtörténészek is rondák, szóval a férje csak örüljön, hogy legalább egy ilyen androgün jutott neki. (Remélem, mindenki érzi, hogy csak vicceskedünk.) (Különben is, Maszák egész helyre siheder lehetett. [gy. k. Szegedy-Maszák Mihály]) Ezek után meglepődtem, hogy Kate Winslet játssza a fiatal Irist. És nem volt rossz, néha úgy éreztem, Kate Winslet kimondottan ronda nő. (Salma Hayekre sem tudok már úgy nézni, mint a Frida előtt.) Jó volt, elmondták az egyik idézetemet is, kissé másképp, de a lényege megvolt, a fordítás néhol bicegett, meg idegesített, hogy az idős John kábé harminc centivel magasabb az idős Irisnál (aki Judi Dench volt), míg a fiatal úgy tizenöttel a Kate Winsletnél – hát A Gyűrűk Ura után nem hiszem el, hogy ne lehetett volna megoldani! [És ha már itt tartunk, azt sem hiszem el, hogy Budapest egyik legproccabb kerületében nem lehet eltakarítani a havat az útról! Hazafelé jöttömben majdnem belezuhantam a villamossín melletti árokba, mert belecsúsztam egy keréknyomba – és tavaly is ez volt! Hogy lehet, hogy még mindig ennyi nyugdíjas lakik errefelé? Gyakorlatilag nulla a túlélési esélyük!]

Most tartok ott, hogy beszámoljak a Macskafogóról. De kezdek álmos lenni. ("Negyed négy, és fél négy, majd háromnegyed négy… holdfény van a székben, agyadban a fecskék egymással keresztben szökkenve cikáznak, sercegve betölti a holdfény a házat…")

Nem, ma nem írok róla. Nem akarok csak úgy átrohanni rajta, mert a sztori is van olyan érdekes, hogy bővebben el akarjam mesélni, meg a dramaturgiai problémák kifejtése is időigényes.

Most uraim, jó’tszakát! (Fel, tapsra hát, ki jó barát…!)
(De most még posztmodernül rávakuzunk a napra…)

Na, aluggyunk. Másra kell ideg s velő.

[Utólagos betoldás: miért érzem úgy, hogy többeket fel fog húzni ez a bejegyzés?]