Újabb pécsi élményekkel gazdagodtam, melyeket (ezzel ellentétes vágyaitokat figyelmen kívül hagyva) természetesen megosztok veletek. Ezúttal nem került sor a szokásos körlevélírásra, mert miután csütörtökről éjjeli tevékenységembe belereggeledett a péntek, és még így is majdnem elkéstem, mert leszaladtam friss péksütit venni magam és Jump számára, majd sikeresen nyitva tartottam a szemem kilenctől délig és még tovább, amikor háromnegyed egytől majd’ fél kettőig áramkimaradás vagy valami hasonló elektrogyönyör miatt állt a vonat a Déliben, én pedig valaki más helyén tespedtem, mert az én helyemet olyan utasegyed foglalta el, akinek a helyét egy másik, akivel egy közös tulajdonságuk volt, ez pedig az ugyanoda szóló helyjegy, végül az is befutott Kelenföldön, akinek én ültem a helyén, de arrébb ment pár kocsival, persze minderre már csak szűk egy órával később került sor (hiszen ugye nem indultunk el időben), ezalatt megreggeliztem (ismét, és pár hete tapasztalom, hogy teljesen mindegy, mennyit és hányszor eszem egy nap, úgyis annyit vacsorázom, mint máskor, tehát ha reggel fél hétkor bőségesen bereggelizem, az nem jelenti azt, hogy délelőtt fél tízkor nem reggelizem be ismét bőségesen – a büfében, Katival, majd ha haza, akkor persze ott is enni kell ["miért pont én lettem összerakva így? mindenki bánatában zabál!" – persze nem kell a kontextust is szó szerint, csak úgy eszembe jutott]), majd néhány körbetekintős felriadás beiktatásával Pécsig aludtam, pedig ült mellettem egy bácsi, és utálok úgy aludni, hogy látnak, de talán kezd javulni a helyzet, például az utóbbi hetekben háromszor is ettem az utcán, és ki tudtam iktatni a környezetemet (jó, ebbe belejátszik, hogy éhes voltam), meg már elég régóta nem álmodtam semmi megalázót, szóval lehet, hogy kezdenek lehámlani rólam a kis komplexusaim, amiket úgy imádtam magamban!!! Unalmas leszek! (Meg felszínes, érzéketlen és humortalan.) [Azt hiszem, ha pajkos tizennégy éves koromban nem költözöm el egy tök idegen városba, az egóm azóta hegynyi méretűre dagadt volna, és fejbe kólintana mindenkit, akivel szóba elegyedem – ehelyett rászoktam, hogy kívülről lássam magam, és ez ilyen addiktív dolog, még nem találtam meg az ellenszerét.]
Pécsre érve beindultak a nyárhormonjaim – gyönyörű volt akkor! És még sosem jártam itt hidegben. Aztán mentünk tovább (mármint a helyi busszal), és kezdett elönteni az üresség – a Széchenyi téren nincs könyvszínpad – és hol a Jordán??? Meg a tömeg? Meg a banzáj? Némileg kárpótolt az az abszurd, ám kellemes érzés, hogy nyugis alvás után különösebben oda sem koncentrálva leszállok a vonatról egy idegen városban, elcsípek egy buszt, felsétálok egy kollégiumba, ellibegek a portás előtt, és az első szinten integetve jön szembe egy csaj, hogy na végre, majd minden különösebb fakszni nélkül elvágtatunk a konyhába leszűrni a spagettit. 🙂
No de az előadásról is valamicskét.
Lipicslipicslipicslipicslipicslipicslipicslipicslipicslipicslipicslipicslipicslipics – most láttam életemben először színpadon – még szerencse, hogy nem volt sok tömegjelenete, mert csak rá tudtam figyelni, meg nem is akartam másra, persze – hiszen "szemben fogan meg és a szem táplálja" – és én bámultam a rácson át, és megkaptam, mint üveggolyót – hát…
No de az előadásról is valamicskét.
Igazából azt hittem, vacak lesz. Még akkor is, amikor szponzorok ikonjai virítottak szembe a vasfüggönyről. Aztán annyira nem is lettem rosszul a jelmezektől. Egerek füle gusztustalan volt, de hát istenem. (Jelmez Balogh Renáta, most utánanéztem. Semmi stílus, semmi fantázia.) Keresgéltem egy darabig a dramaturg nevét is, és döbbenten tapasztaltam – habár be kell vallanom, valahol mélyen sejtettem -, hogy NEM VOLT ilyen. És ez azért sok mindent megmagyarázott, habár jobban örültem volna, ha egyes eseményeket más események támasztanak alá, nem pedig a dramaturg hiánya. Tulajdonképpen olyan volt, mint a Pál utcai fiúk német olasz feldolgozása. (Pontosabban olyan lehetett volna. Olyan jó.)
És most reklám következik! (Mert egy győri netcaféban ülök, és nincs annyi lóvém, hogy végigelemezzem az előadást. Folyt. köv. később.)
Addig is játsszanak velünk! Vajon hogy folytatódik a történet? A válasz: Blogtulaj megvárta a színház mögött kedvenc karakteres hangú levelezőpartnerét, és együtt doromboltak reggelig. B válasz: Blogtulaj a második felvonás alatt leszédült a karzatról, másnap a helyi újságok "Nagyot zuhant a nézettség" címmel cikkeztek az esettről. C válasz: Blogtulaj nem is volt színházban, csak kamuzik összevissza, fontoskodik, meg játssza itt az eszét. Valójában mérlegképes könyvelőnek tanul egy esti iskolában, és mindenféléket kitalál, hogy érdekesebbé tegye magát.
A helyes válaszokat tárgynyereménnyel honoráljuk.
