Namármost.

Úgy döntöttem, behozom a lemaradást és a naptáramat. (Ebből is látszik, hogy a spontán döntések embere vagyok. Két perce még úgy gondoltam, hogy leírok három sort, és megyek aluszni. BASSZUS, most néztem az órára! Megint felborult a… izé. Az nem is volt.)

Kábé itt tarthatok:

Okt. 21. péntek. TTK-s gólyabál. Agyatlan egyetemisták azt hiszik, övék a világ. Értetlenül állok a jelenség előtt. Volt Kicsi csillag, örültem, nem volt Méz Áron kuckója, nem örültem. Kifelé menet megjött a kedvem az egészhez. De akkor már kinn voltunk.

Okt. 22. szombat. Frank Castorf A Mester és Margaritája a Nemzetiben. (Németül, felirattal.) Volt egy-két nagyon karakteres arc, tetszettek a szerepváltások. Érdekes volt. (Nem abban az értelemben, hogy nem tudok más jelzőt aggatni rá, hanem hogy tényleg érdekelt.)

Okt. 23. vasárnap. Öt embert vittem a Tu in van című előadásra, a Városi Színházba. Több jegyet adtam el, mint gondoltam. Először élőben Róbert Gábort. Stubnya Béla, Bereczky Péter tök jók. (Asszem, imádni fogok Kinguval színházba menni.)

Okt. 24. hétfő. A tavasz ébredése Panniéktól. (Jajj, megígértem, hogy majd kifejtem részletesen… de ne most…) GNM-társulat, a lányok hihetőek, a fiúk is a közepére. Zene, koreográfia tetszett. Téma megütött volna, ha kicsit fogékonyabb hangulatban vagyok. Kissé hosszú a darab. Legalábbis én sokkal hamarabb odaírtam volna, hogy Vége.

Okt. 25. kedd. Megszámlálhatatlan embert vittem a Tu in vanra. (Kábé tizenötöt.) Ekkor először a ruhatárban. (Igenis mindenki varrjon akasztót a kabátjára!) Lányos zavaromban rosszul adtam vissza Dióssi Gábornak. Lőkös nem jött, pedig úgy volt. Utána a büfében Kis Tali (pszichodrámás), Gáborral és Attilával, nagyon jó volt, legközelebb is ők vigyenek haza. 😉

Okt. 26. szerda. Fogalmam sincs, a lődörgéseket meg a kispajtásos kalandokat nem írom be előre a naptárba, és azóta sok víz lefolyt.

Okt. 27. csütörtök. Jött hozzám egy jó fej tévészerelő, és lecserélte a dekóderemet. (MERT VANNAK MÁZLISTÁK!) Este a Doszt.99-en ruhatár, Vadmalac naaagy foghúzás után.

Okt. 28. péntek. Soha ne vegyetek mosógépet, amíg nem szedtetek össze hat markos embert a költöztetésre, mert aztán sokáig tart kiengesztelni a szerencsétlen, önfeláldozó pajtikat. (És ügyeljetek, hogy legyen tömítőgyűrű a csapnál.) (Persze még mindig nem vettem.)

Okt. 29. szombat. Ezen napra terveztem az Oktoberfestet, de a szervezést kb. a D betűnél hagytam abba, persze emiatt lemondtam két másik progit, végül inkább elmentem Vásárhelyre. A temetés óta először. (Bár bal oldalon alvós vagyok, mégsem nagyapám helyére feküdtem, hanem nagymamáméra, ahol ráadásul van egy lyuk.) Imádom a kályhát, nekem is lesz! (Gyerekkoromban még rendszeresen használva volt, most, hogy nagyapám nyugdíja kiesett, újra.)

Okt. 30. vasárnap. Ithildin, Vecsó átruccannak hozzánk. Végre. Tök sötét, no városnézés, ellenben rém hideg, és baromi nagy zabálás. (Pedig ők disznóvágásról jöttek.) Picurka alvás.

Okt. 31. hétfő. Hajnali négykor indul, hatra ki a buszhoz, persze nincs hozzá helyi, tehát gyalog. Szétfagyás. Ők Szegedre, én közvetlenül Pestre – ezt a luxust…

November 1. kedd. Szűzmuskátlirevolver a Városiban. Tudnak ezek valamit. [Gyertek, nézzétek meg! Jegyek nálam!] Az az ijesztő, hogy hiába fogok fel valamit ésszel. De tényleg. Erre már többször rájöttem. Tudom, TUDOM, látom, hogy emeli a pisztolyt, hiszen pont azt nézem, emeli, emeli, nahát, pisztoly van nála, és mindjárt fel lesz emelve… most lőni fog… mindjárt elsüti… BASSZAMEG!!! Ez lőtt egyet!!! (Akkorát ugrottam a székben…) A Stubnya nagyon szívet melengetően tud mozogni.

November 2. szerda. Nem találkoztam Bobekkel, de különben is dolgom volt a Tesco-posta zárásáig.

November 3. csütörtök. A francia nyelvvizsga-honosításunk ötödik évfordulója. (Itt volt, Pesten. Jajj, Jump, ilyen régen ismerjük egymást? És még ennél is régebben…) Már emlékszem, mi volt… Katinál aludtam, és nem kellett volna megnéznünk a Kultúrházat. (DE! JÓ VOLT!)

November 4. péntek. J. A.–előadás a Városiban. Szürreális nap, pedig nem is ültem fel a hullámvasútra.

November 5. szombat. Üvegfigurák a Városiban. Ja, nem, ekkor én ruhatár. Jump (köszönöm) elkísért, jött Zoli is, aztán mi őt haza, régen ilyen jót ilyen hosszan, már két éve nyáron… nagyon fel tudtatok dobni, amikor este kilenckor hazaértem a melóból! 🙂

November 6. vasárnap. Nem tudom. Két éve ekkor találkoztam újra Balogh Zsófival. Az Árkádban. Jó volt.

November 7. hétfő. Nem voltam Rögv-esten a Komédiumban. (Ja persze! Ekkor néztem Üvegfigurákat! Erről már írtam.)

November 8. kedd. Nem tudom. Nem voltam Kex és Teán Karafiáthot hallgatni. Egy éve ekkor voltunk először a Puskin utcában pszichón.

November 9. szerda. Nem tudom. Egy éve ekkor voltam először igazi Rögv-esten (előtte csak EFOTT-on.)

November 10. csütörtök. E Bácsinak tartottam angolórát újra. Elhatároztuk, hogy mindig duplázunk, és árat is emeltünk, gazdag leszek. (Most, hogy két órát tartok egybe, fel nem fogom, régebben miért fáradtam le annyira egy óra után.) Este pingpongoztunk, nagyon jó volt, és én nagyon régen! Akarok megint, sokat! (Emlékszel még, Jutka, hol hagytuk abba a meccset? És mikor is? Azt hiszem, tizenegy éve volt… Ez a döntők döntője, 12:9-re vezetek, és én szerválok… MIKOR fejezzük már be?) (Ma a wiwen megtalált Csató Karcsi… már kerestem, de csak pár napja regisztrált. Istenem, azok a szerdai pingpongok! Samy, fussunk! Vagy legyen Juli-Suli! Bármi, kérlek!)

[Húbasszus, elment az első villamos.]

November 11. péntek. Nagyapám névnapja. Nem mentem el Zsófiék Álszentek összeesküvésére, aminek valami más címe volt, de majd bepótolom.

November 12. szombat. Forgatás délelőtt, erről írtam. Este Nagy Tali, végül Eszter is beesett (baba nélkül), remek volt. Kissé hosszúra nyúlt az első kör. Most így nem is tudom, mit lehetne erről… tényleg olyanok vagyunk egymásnak, mint egy szappanopera. És már relatíve hosszú ideje nem kapcsoltuk be a tévét.

November 13. vasárnap. Nem tudom. Óra E Bácsival, vígszínházas Nóra a tévében –

még nem néztem meg. Miért van olyan érzésem, hogy akkor is mekavitánál aludtam? (Most már tessék eldönteni, hogy ki melyik becéjéről ír, és mit használjak a gyári helyett…)

November 14. hétfő. Nem tudom. Abszolút nem.

November 15. kedd. Nem vittem el Lakatot Rögv-estre. És én sem mentem. Pedig előtte fél órával még úgy volt. És Anna sem győzött meg, mert ő sem volt ott.

November 16. szerda. Óra E Bácsival. Kissé sok volt a kavarás, amikor beszéltünk (talán hétfőn, akrobatika után – igen, biztos akkor, mert emlékszem, Kornéltól kérdeztem meg, hogy milyen nap van – és igen, utána voltam jegyet terjeszteni az ELTE-koliban, a Dayka Gábornál), de végül nem kellett lemondanom, mert minden progim, ami ütötte volna, elmaradt. (Mostanában sok ilyen mázlim volt…)

November 17. csütörtök. Megint pofátlanul ellógtam az egész napot. Este cseh felolvasóest a suliban, hát hümm, kissé fellengzős a dolog (nem tudom, miből gondolják, hogy a félhomály meg a tea meg a rojtoskendős asztalok meg a nyál zene együtt hangulatot csinál), és talán nem kéne olvasni, ha mesterkélt hangunk van és semmi technikánk (Kernen lehet ezt megfigyelni, roppant idegesítő, amikor tévében beszél, és a mondatok végét már nem hallod, mert csak az elejét hangsúlyozza – de őt ezzel együtt imádom! azt a csajt meg enélkül sem!), de legalább volt egy-két jó vers, meg közben mesterművet alkottam. Utána biliárd, Gergővel ronggyá vertük őket, közben belefutás Szabolcsba – de jó volt!

November 18. péntek. Mentem Pécsre!!! Ja, a sztori végével lógok: a történetet átgyúrták, nagyon jó kis ötletek voltak benne (a tejért folyik a harc, a macskák az ebből készült tejporral kereskednek), volt egy-két jó szám (Szikora), de behoztak egy csomó szálat, amit aztán nem varrtak el (kiscica-kisegér kézenfogva elindulnak keresni egy helyet, ahol barátok lehetnek, aztán mikor Lusta Dicket elviszik a vámpírok [akik persze a végén nem is tudják megmenteni Grabowskit], valahogy ki kell írni őket – és egyáltalán nem elegánsan csinálják, aztán a patkányok voltak a legnagyobb csalódás – nem voltak meg a legjobb dialógok, Négy gengsztert persze nem énekeltek, szóval értelmük nem volt, és mielőtt kibontakozhattak volna, elcsapta őket a metró), és a vége is végetlen volt. (A meghajlás nekem mindig tetszik nagyon – feltéve, ha kijönnek a szerepükből. Nem mindenhol jönnek ki, azért nem szeretem őket. Valami vidám, nyál dal volt a végén, gondolom, tartalmilag olyasmi, mint a Szimat Szörény-epizódok záró dala, ami imádnivaló, hát ez mondjuk nem volt az. És szakadtam a röhögéstől, miközben Stenczer meg a többiek ott örömködtek, Lipics faarccal nyomta le a tömegkoreográfiát – döbbenet volt! (Bocs…) Utána ki a nagyon hidegbe, be a kicsit cukrászdába, majd haza, traccs, alvás.

November 19. szombat. Hajnali nemtommikor testrészek összekaparása, helyi busz, félóra didergés a pályaudvar megállójában, közben és utána tripla reggeli (erről már beszéltem), Győrig végigalvás, otthon folyt. Azt még nem írtam, hogy most nálunk lakik nagymamám. (Akinek nincs köze nagyapámhoz, csak nászasszonya – szóval ő nem vásárhelyi, hanem Debrecen környéki.) Úgyhogy alvás pici húgnál.

November 20. vasárnap. Otthon. Semmi. Szokásos.

November 21. hétfő. Hajnalban (kissé mintha túlzásba lenne ez víve! szinte minden nap ébren talál a hajnali öt! vagy még nem, vagy már nem…) fel Pestre Balival, én még Komáromnak gondoltam Kelenföldet… hát szóval telt az idő. Utána kilenctől délig Csongor-próba (fujj, böeee), addig ő könyvvásáron – együtt haza, kis döglés – megnézte a gépemet (tőle vettem), azt mondta, amikor beadta a szervizbe (ahonnan már én hoztam el), nem ez a videókártya volt benne!!! Hát csoda, hogy nem tudok rendesen lejátszani egy filmet?! Aztán tali Szabolccsal (az utóbbi két hétben négyszer voltam cukrászdában – nincs ez is egy kicsit túlzásban?), végre megint hárman egy igazi jót, mint utoljára négy – inkább öt éve. Jaj, de szép volt akkor… még… de tudtam őket (is) szeretni.

November 22. kedd. Nem voltam felolvasószínházban, pedig Elek Feri. Meg máshol sem, egyáltalán. Passzív dög vagyok.

November 23. szerda. Délután egykor úgy éreztem, hogy ki kéne mászni az ágyból, erre írt a tanár egy sms-t, hogy nem lesz óra. HÁT! ILYET! (A nap többi részére nem emlékszem.)

November 24. csütörtök. MICIMACKÓ-film a tévében! Gyönyörű! Végre! Fantasztikus! A zsebibabás-ugrálós rész a kedvencem! Zseniálisak! „Nagyképűség. … Ez a helyes kifejezés. Nagyképűség, ez az én bajom..” Jajj… („Ide nézz, hogy ugrálok.” – ÉS MÁTHÉ ERZSI ODA NÉZETT! PONT!) Bár Tordy pocsék Nyuszi. És ha Alföldi ilyet gondol Nyusziról, hát az egy nagy tévedés. Nyuszi a legjobb fej! Egyedül neki van humora! (Az a gyógyszerosztás haláli. Kár, hogy nem eredeti ötlet. Azért még fel lehetett volna tuningolni.) A többi film förtelem volt. Bár A Pál utcai fiúknál lehalkítottam a tévét, nem tudom biztosan.

November 25. péntek. Boldog névnapot anyukámnak! (Meg másoknak is.) Kimondottan hosszú nap volt minimális alvással mind az elején, mind a végén, és szombaton sem, most meg itt pörgök, már hajnali fél hat van… meglesz ennek a böjtje. Egy óráig tartott, mire végigértünk a Múzeum körúton… döbbenet… minden antikváriumba benéztünk. A lányka az első után roppant büszke volt magára, hogy ellenállt a kísértésnek, de kábé a harmadiknál elcsábult, és megvette egy ezresért a Bevezetés a szépirodalombát… jellemtelen… fujj…

November 26. szombat. Reggel benézés pici húghoz, haza, könyvtár lemondása, alvás, délután E Bácsi, utána mekavita (most a francba, ezt kicsivel vagy naggyal?), éjszakáig átbeszélés… jézusom, kapcsolatelemzés… mik ki nem jönnek belőlem… és még csak megrázó sem volt.

November 27. vasárnap. Olyan egy körül fel is ébredtünk. Olyan fél négy körül haza is indultam. Itthon mindenféle, aztán 11-kor tali Jumppal, mert úgy éreztem, megérdemli, hogy elmeséljek pár fejleményt… BAH-csomóponttól egy busz ide, egy villi oda, aztán egy busz amoda, némi séta vissza, majd még egy busz, az már majdnem hazáig mindkettőnknek. Hát szóval csavarogtunk. Mire haza, addigra lakótársak persze ágyban… akkor elkezdtem netezni, enni végre, és megnézni az esti műsort videóról. (Még délután láttam egy Abszolút című műsort, egy Varga Livius nevű pasi beszélgetett Pintér Bélával. Meglepő volt. És mulatságos is, de szerintem amilyen kommersznek nézett ki (inkább úgy mondom: bulvárnak), annyira volt rétegműsor, mert körülíró infó nem nagyon volt. (Szóval ha nem tudom, mit csinál pontosan Pintér Béla, nem is derült volna ki.)

November 28. hétfő. Most van 05:48. Félóra múlva fel kell kelnem. A nap további részéről csak később tudok beszámolni.

JAJ, de amit voltaképpen akartam, azt a három sort, azt nem sikerült!!

Na, ezt még muszáj.

Pöttöm koromban volt nagyapáméknál egy készlet memóriakártya. Fotók voltak rajtuk, az egyiken a Lánchíd éjjel, kivilágítva. Én néztem, és úgy éreztem, ennél gyönyörűbb nem lehet. Ott lenni, és látni. Többet ember nem akarhat.

Most naponta láthatom a villamosról. És leszarom. Ott van, igen, szép. Itt vagyok, pompás. De nem vagyunk EGYÜTT. (Ebben az a tragikus, hogy nem is bánom.) [Kimegyek a kertbe, ha van seb az égen, nem kell mindenáron…]

Holnap talán szúrok be képeket.