Elvisznek engemet rosszarcú emberek
Ma az történt, hogy délután behoztam az éjjel kimaradt alvást, majd A hegy gyomrában-dvd-t vittem egy teljesen ismeretlen porontyos fórumozó csajnak (na nem a gyerekeinek kérte, isten őrizz), kaptam tőle narancsos étcsokit, hmm, majd továbbvágtáztam az Arénába, és jól elvertem a legutóbbi keresményemet répás meg pitypangos szénára (legutóbb bejött az almás, ez egy elég jó márka egyébként). Hazajöttem, hazajött a Fogalmazó (aki ma kezet fogott egy lánnyal, szóval nagyon fel volt dobva :-P), majd megjött Vadmalac (na nem egyenest, de Párizsból), hozott Tobleronét, hmm, és kaptam tőle Les trois mousquetaires-t (jé, még a Kazinczyban Ithildinnel akasztófáztunk egyszer matekóra alatt, és ezt adta fel nekem), aztán ahelyett, hogy úti élményeit mesélte volna, Pici húgom szobájában összegyűlve gyerekekről, nagyapákról, konzervatívokról és szimplán hülyékről folytattunk érdekes eszmecserét.
Ha bárkit érdekelne, hogy halad a szobatisztaság-projekt, azzal tudatom, hogy elfogyott a türelmem, hát ne legyen már görényszag a házban két nappal a takarítás után. Kopjon minden malactalp, én lealmoztam nekik az egész padlót. Inkább fizetek kicsivel több Cat's Bestet, mint hogy húgy- meg szarszagban üljek egész nap. Majd a következő kucukat idejében rászoktatom a vécére, oszt kész, de ezzel a két nagy sertéssel én már nem szenvedek. Még az lesz nagy műsor, amikor megveszem az első adag malacsampont. Addig persze nem ártana kézhez szoktatni őket. (Barka felettébb emberidegen, Tarka már engedi a fejvakargatást.)
Ja tényleg, volt még egy izgalmas: anyám hívott, hogy beperelt a Szabó Ervin (nem, ez nem olyasvalaki, akiről csúnyákat írtam a blogba :-)). Volt már hasonló máskor is, meg hát szokott lenni vaj a fejemen rendesen, de azért ez kicsit meglepett. A bírósági malmok olyannyira lassan őrölnek, hogy csak most tették meg az első lépéseket három olyan könyv ügyében, amelyeket január 30-án visszaszolgáltattam a könyvtárnak, majd ki is fizettem értük a nem is olyan tetemes büntetést. Ezután beszéltem Szabó Ervinnel, aki közölte, hogy ne foglalkozzak vele, majd jön egyszer egy levél, hogy az egész jogerőre emelkedett, de ezzel se foglalkozzak, száz év múlva pedig egy csekk háromezer forintról, na azt fizessem be. (Ha szerencsém van, addigra kivonják a forintot.) Azért a biztonság kedvéért megkértem, nézzen utána, hogy a rendszerük szerint tényleg visszavittem-e a könyveket. És igen. A Fogalmazó szerint ha a büntetést még a bíróságra kerülés előtt kifizettem, akkor a csekkel se foglalkozzak, mert ez esetben nem nekem kell kifizetni az illetéket. No de ez már mindegy is.
Csak azt furcsállom ebben az egészben (gyakorlatilag a győri városi bíróság közli, hogy letartóztat, ha nem fizetek ki tizenhatezer forintot és nem viszek vissza három, már visszavitt könyvet egy budapesti intézménybe tizenöt napon belül), hogy miként lehetséges az, hogy a két éve otthagyott kilencezer forintos tartozásomat a mai napig nem kereste rajtam az Idegennyelvű könyvtár (még írtam is róla, lásd 2006-02-14 15:28 kedd), illetve hogy a majd’ egy évvel a kölcsönzés után egy szekrény tetején véletlenül megtalált Durrell-könyvért miért nem jött házkutatási paranccsal egy kisebb rendőrosztag a győri megyei könyvtár nevében. Hát milyen világ ez?
Ma arra jöttem rá, hogy macerás lesz idolnak lenni. Dani most van abban a korban, hogy én vagyok az az érdekes, izgalmas, „család után első” ember, aki lehetőleg legyen ott altatásnál (akkor nem is kell a mama), akit gyakran felhív játéktelefonon, és akinek a fogmosáshoz kitalált játékát mindenki másnak ugyanúgy kell csinálni, különben jaj. És néha kicsit unom, hogy nem ülhetek egyetlenegyszer törökülésben a széken, mert hónapokkal később visszahallom tőle, amikor rászólok, hogy üljön rendesen az asztalnál, hogy „te is így ültél”. Vááá. Mintha magamat látnám.
Holnap találkozom Balival, végre.
