És igénylik a meleget, a biztonságot

A beszélgetés legbizarrabb pontja az volt, amikor azt mondta, „legalább bólogassál”, mert ekkor derült ki, hogy nem csak a hangszórója nem működik, de NEM IS LÁTJA A CSETABLAKOT, ahová én folyamatosan írok neki, ekkor már túl voltunk több technikai részlet megtárgyalásán és legalább két közös nevetésen, hát ennyit az Ikrek apámról és az ő kommunikációs stílusáról, de persze nekem sincs mit kitennem az ablakba.

Csak azt akartam ezzel felvezetni, hogy milyen jó és mennyire kellett egy ilyen itthonülős beszélgetésszerű, elég régen volt ilyen élményem, hogy akarok mondani dolgokat csak a mondás kedvéért, és hallgatni másokat, igen, kell a szkájp az emigráns kistestvérekhez, ez most nagyon családias volt, sajnos anyu épp dolgozik, milyen vidám lehetne egy csoportos activityparti – mert én meg a kistestvért nem hallottam, de nem, nem ez volt a nap legbizarrabb beszélgetése, az egy egyszerű jóestéttel kezdődött, ami végül igen hatásos belépőben teljesedett ki, bár azt hiszem, helyesebb lenne lelépőt mondani, szerencsére a pc-m nem zuhant olyan mélyre, mert végül a kitekeredett végtagú rajtam ért földet, hát, legalább elég szánalmas lettem ahhoz, hogy jogtiszta oprendszer hiányában is megszervizeljék.

Fos ez a nap, annak ellenére is, hogy már a vállalkozói költségszámlára vásárolt vadonatúj gyönyörűséggel gépelhetek. Pedig reggel megvilágosodtam.

Az úgy volt, hogy még este áttettem a leggyakrabban hallgatott tizenegynéhány meditációmat a telefonomra, mert nem szeretem az éjjeli laptopzúgást. Általában már az első alatt bealszom, de mindegy, hát nyilván így is jó, pörögnek egymás után, amíg hajnalban fel nem ébredek, akkor lefejtem magamról a fülhallgatót, és alvás vissza. Nyugodtabban szoktam ébredni reggel, már ez is valami.
A telefon viszont kicsit egyszerű ahhoz, pontosabban én nem érek rá arra, hogy a meditációs lejátszólista mellé csináljak egy nemmeditációs lejátszólistát is, így amikor az összes zenét hallgatom, van, hogy egyszer csak katt, alfahang, és Domján László.

Már Budakeszi végén jártunk, amikor elindult az egyik, gondoltam, most nem váltok át, le kell szállni úgyis, meg lusta is vagyok. Igazából nem is emlékszem, hogy melyik volt az, csak fél füllel figyeltem.

És egyszer csak meghallom azt a mondatot, hogy „és mostantól kezdve minden reggel megiszol egy bögre meleg teát”.

Majdnem lehidaltam.

Amikor a kollégámnak elmeséltem, hangosan röhögött, de biztos vagyok benne, hogy rajta kívül senki nem értené. Mert nem nyilvánosan csinálom. Két albérlettel ezelőtt még a vízforralóm is kölcsön volt adva tesómnak. Három albérlettel ezelőtt a lakótársaim furán néztek rám, ha néha ittam egy bögrével.

De úgy két éve mindig teával indul a munkanapom. Aztán van, hogy délután is iszom egyet. Ha éjjel dolgozom, van, hogy miután megittam egyet, lefőzök egy adagot reggelre, hogy jó erős legyen, aztán felöntöm forró vízzel. (Ha kihűl, bosszús leszek.) Ha korán kelek, és még van negyedórám indulásig, teával olvasom az Indexet. Amikor egyszer beteg voltam, a Banjo Man azt mondta, főzött nekem a kedvenc teámból, én meg nem értettem, mi az én kedvencem? A Sonnen Sencha? A marcipános vörösoroszlános? Nem, a folyamatosan cserélődő Earl Grey-es dobozokra gondolt. Én egy TEÁZÓ EMBER lettem.

Mert még sosem hallgattam végig ébren egy meditációmat sem!!

Őrület.

(Na most vannak még azok a mondatok például, hogy fogyjál le, meg hogy megtalálod az ideális társadat. Egyedül azt látom logikusnak, hogy 1. egyébként még ennél is dagadtabb lennék, 2. megtaláltam, de elbasztam.)