web analytics
Legutóbbi hozzászólások
Archívum
Kategóriák

Ha rám így kedved van, maradhatok

Rájöttem, hogy a Mester soha nem tudott nemet mondani. Hogy a bűntudatos teljesítménykényszerességét (ha valamit nem vállal, azt csakis azért, mert szar a projekt, mert eleve rosszul kezdtek neki, mert linkek a kollégák, mert ő ezen már rég túllépett szakmailag, sosem azért, mert nincs kedve, ez persze nem is opció, mert ugye aki unatkozik, nem dolgozik legalább 12 órát, vagy nem tesz meg mindent, de tényleg mindent, hogy elérjen valamit [mindent], az minimum bűnöző) átvitte a magánéletre is, és egyszerűen nyúlságból épített a nemakarása köré ilyen ideológiákat, hogy „nehogy már délelőtt tízkor derüljön ki, hogy mit csinálok délután háromkor”, mit képzelek (amikor összekapartam magamnak annyi egót a tíznapos pszichodrámatáborban, hogy megkérdezzem, kijönne-e elém a vonathoz [öt perc séta]), hogy „de magyarázd már meg racionálisan, hogy miért mennénk hozzád, amikor nálam minden megvan, ami kell, nálad meg idegen emberek vannak” (négy év alatt egyetlen nálamalvás, de amikor autós nyaralást szervezünk, akkor hívjuk el az „idegeneket” is, akik tudnak vezetni), vagy hogy ő milyen problémás, nehéz természetű ember („hát pedig jobban tennéd, ha vigyáznál, mert üres a fagyasztó” – válasz arra, hogy „szeretlek”).

Nem én voltam szar vagy a világnézetem, csak neki nem volt komfortos azt mondania, hogy nincs kedve valamihez.

Ha ezt akkor valaki megmagyarázza, meg azt is, hogy én pont ugyanilyen vagyok, az élet megspórolhatott volna négy másik embert.

Kösz mindenkinek, akinek nem kellettem, kösz azoknak, akik nekem nem eléggé.
És bocs.