Hétköznapban ünnep a bélés

Szeretem magamban azt a mohóságot, amivel a legálisan ellustálkodható időben (győrbenidehaza vagy vásárhelyenodahaza) pakolom lefelé a polcról és hurcolom magammal a konyhába, a vécére, az ágyba az olvasnivalókat, ahogy iszom őket, mint egy zombi, próbálom behozni a behozhatatlant, hogy zsongjon a fejem, biztos van ebben valami kamaszkor-nosztalgia is. A család kevéssé tolerálja, hogy hazajövök olvasni, de mit csináljak, engem ez tölt fel. És soha többé nem kell a székpárna alatt dugdosnom a könyveket, mint gyerekkoromban, bárkire való tekintet nélkül olvasok az asztalnál, imádom!

Amíg írtam ezt a bejegyzést, anyám benézett a szobába.

– Ezek a könyvek… muszáj ezeknek itt lenni?
– Mindjárt megyek vissza.
– Akkor se a gáztűzhelyre kéne tenni…

Most kénytelen vagyok újra a hónom alá csapni őket – megyek vissza diót darálni.