Hogyha süt a nap, kedves, de esőben nedves

Tegnap az történt, hogy Pici húgommal és a Fogalmazóval megindultunk ujjé, a Ligetbe. Pici húgom már a Damjánics végén rosszul lett a tömeg térdmagasságot veregető IQ-jától (és szagától), és dodzsemezni sem szeretett volna, ezért átvágtunk a vurstlin, és becéloztuk a legközelebbi vattacukorárust, mert az kell. Pár perccel azután, hogy kézhez kaptuk a "szőlőízű" csodát, Pici húgom földöntúli sikoltása jelezte, hogy valami történt egészséges rózsaszín szájszínünkkel. Innentől mi ketten arra gyúrtunk, hogy elkerüljük a potenciális ismerősöket, a Fogalmazó pedig ennek az ellenkezőjére. Sikerült is felkutatnia "egyáltalán nem kedves" unokatestvérét és annak sleppjét, majd úgy bemutatni engem ifjúkori idolomnak, hogy éppen hupikék a szám. (Azóta nem beszéltem vele négyszemközt, de ha kidugja az orrát ma reggel, lilára verem.)

A Fogalmazót otthagytuk a Pántlikában, mi pedig hazatértünk, hogy Jump popdarálós felvételével szórakoztassuk magunkat. Azonban amíg a bufferelésre vártunk, sajnálatos módon elaludtam. (Fél nyolckor.) Így történhetett, hogy fél három és fél négy között azon gondolkoztam, mit követtem el, hogy álmomban a Jordán-Lukáts osztály tagjai éneklik a Fading Like a Flowert, én pedig közben megpróbálom bebizonyítani, hogy Haumann Péter egy régi bűntettet akar fondorlatos módon elkenni, majd fél négykor megetettem az állatokat, azóta pedig fordítok, reggeliztem, elolvastam Zerkovitz Béla életrajzát, és jóváhagytam fővárosunkon hamarosan átutazó szüléim akciósporszívó-vásárlási szándékát. (Sárga lesz!)

Tegnap arra jöttem rá, hogy sokkal könnyebb lenne beletenni a citromot az ásványvízbe szilárd kis rudacskák formájában, úgyhogy hamarosan indul az aszalási projekt. Pár hét múlva beszámolok az eredményről.

Ma dolgozom reggel, délben, este.