Il faut que tu m’ explique un peu mieux comment te dire adieux

Muszáj most írnom, az életem szürrealitása csúcsokat döntöget. A csúcsok csúcsa (egyébként multikatarzisom is volt ezen pillanatban) az a látvány, amikor Stubnya Béla színész és majdnem-melchiades-mozgástanár hevesen ropja a has fölé tűrt pólójú Naszlady Éva rendezővel, mellettük Dióssi "Anikó" Gábor, civilben Mózes összekapaszkodva járja az Utolsó Vonal narancssárga technikusának szőke barátnőjével (majdnem azt írtam, hogy utolsó vonalbeli technikus), a színpadon közben az AKT formáció nyomja keményen és idiótán a L’été indien-t.

Hát erről nem igazán tudok mit írni. Régen röhögtem ennyire jót. Az AKT zseniális – egyébként francia sanzonestet adtak – remek dalokat énekeltek igen szép hangon (négy hölgy), és vagy nagyon bután túljátszották, vagy kitaláltak valami tök abszurdat, hogy pusztulni kelljen a röhögéstől. Az egészben az volt a kétségbeejtő, hogy nem lehetett őket figyelni, mert Béla barátunk óriási műsort csinált a parketten. (És én az elején még azt hittem, az az est nagy pillanata, amikor Stubnya elé beül Dió a maga összes hajzatával, mire Stubnya: "Úgy tudtam, hogy ezt csinálod!", majd pár perc múlva fogja a székét, és beül Dió elé. Milyen szegényes nekem ez az én fantáziám.) Már maga az a tény székhez szögezett, hogy az előadás (Madam Ka) és a koncert között valahogy ott termett a helyszínen Béla, de az, hogy itt van Naszlady (gyengébbek keressék vissza a POSzT-os bejegyzéseimet), és a második nótánál elkezdi böködni az előtte ülő Stubnya hátát, hogy ugyan menjenek már ki táncolni, na, ez teljesen betett. (Egyébként Naszlady sem tudta, milyen lavinát indít el: Bélát utána nem lehetett lelőni. Még Dióval is végiglassúzott egy egész számot.)

Hát nem tudom, mit lehet még. Igazából a Madam Ka című előadásra mentünk az Almássyba, mert elveszítettem egy fogadást, és egész életemben bánnám, ha tudnám, mit hagytam ki. Az előadás is tök jó volt, nemcsak az afterparty. Főleg a finálénál akartam elsírni magam a gyönyörtől. Okvetlenül megnézem még egyszer-kétszer, főként persze a koncert miatt.

Jumppal meg túl régen találkoztam. Lehet, hogy ez jót tett neki, mert az este folyamán idézett a Brian életéből, énekelt egy Mirigy-számból, és ismerte Diót. (Aki egyébként felismert engem Kapolcs miatt, de ezt még nem írtam le, majd a VVN folytatásában, várjátok türelemmel.)

Most lefekszem. Fél háromtól ismét a Bem rakpartot járom egy nyáladzó babával, akit érdekel a látvány, ruccanjon ki.