It’s like you’re always stuck in second gear

Úristen, rájöttem, miért nincsenek közeli barátaim. Eddig mindig a zárkózottságomra meg környezeti tényezőkre meg nemtommikre gondoltam, hát lófaszt. EZÉRT nincsenek. Mert én a tökéletességen túl még a tökéletesség látszatára is törekszem. Mindenkivel szemben. Az én (egyébként nemlétező) hibáimról és gyengeségeimről ne tudjon senki. Nem ismerem azt az állítólagos jó érzést, hogy nem kell tökéletességre törekednem. Ilyen érzésem nekem sosem volt, és el sem tudom képzelni, hogy legyen. Ha valaki megtud rólam valami csúnyát, akkor onnantól nekem nem szól másról az a kapcsolat, mint hogy szégyellem magam (ez nem tart soká, az ilyen kapcsolatot kifejezetten gyorsan el tudom sorvasztani), vagy megpróbálok úgy tenni, mintha nem kellene szégyellnem magam. Nekem csak ne idézze vissza senki a rég elvesztett akármiket.

Ez több mint durva.

Fel is hívom mindjárt a Dzsigolót, akivel összesen kétszer találkoztam, mióta egy házban lakunk (egy éve).