Látod, egyre többen jönnek el már

Költözősparti nemtomhányadik nap. Kis reggeli csevegés édesapával.

„És ki segít?”
„bla-bla-bla”
„Kik ők?
„bla-bla-bla”
„Értem. Ügyesen szervezel. Puszi neked és …-nak, a többieknek üdv.”
„Hát ez az, hogy nem én szervezem! Szerveződik! Mindenki jön és segít! Fantasztikusak!” […]
„[…] Valószínű szeretnek.”

Persze jó lenne úgy nyomni az Anne Shirley maratont, hogy nem lóg be a képbe az oldalára állított kanapé, és egyetlen íróasztalt sem szerelünk össze közben, de hamarosan eljön az is. Azt már megfejtettem, mitől fáj eszeveszett módon a bal kulcscsontom, hogy honnan a harmincegy darab apró lila folt a combomon (igen, megszámoltam), és hogy mi történhetett a térdemmel. De hogy miért az a fura izomláz és alsóbb tájéki csontfájdalom, amit utoljára valami hosszú és fárasztó sátorban dugás másnapján éreztem… na erre nem tudok rájönni.

Áh, sose volt még ilyen jó!