Leesszük rólad a szépet

POSzT-jelentés 4.
2009. június 6. 23:28

Na, hát végigültem egy háromórás Ördögöket. Nem, nem Mohácsi, és nem Dosztojevszkij. Keszég László és John Whiting. Film is készült belőle, Vanessa Redgrave-vel. '83-ban meg a komplett Szomszédok adta elő. (Most néztem utána, nem vagyok helyből ilyen okos. Sőt, amit tudok, azt is igyekszem elfelejteni, hogy minden előítélet nélkül lássak az előadáshoz. Például tudom, hogy bekarikáztam egy Zsótér-előadást is, de nem tudom, melyik volt az, és ha vagyok olyan ügyes addig, hogy ne nézzem meg a leírást, egészen pártatlanul élvezhetem. [Mint A néger és a kutyák harcát. Ami egy aljas merénylet volt ellenem.])
Az elején egészen borzasztónak éreztem a darabot is meg a játszókat is, de aztán megszoktam. A lányok nem nagyon tűnhettek ki Téby Zita és kedvenc újszínházstúdiósom, Csépai Eszter kivételével. Talán még Budai Zsófi. (Milyen jó név.) Nagyon jó, hogy van kilenc teljesen különböző karakterű fiú (ja, harmadéves kaposváriak, ezt nem említettem), de még nincs mindenki készen. (Ők vannak vajon a Tarr Feri csapatából? Nem nagyon ugranak be arcok.) Ilyen ronda monológokat meg kár rájuk zúdítani. Nekem, azt hiszem, nagyon fontos, hogy szépen beszéljenek a színészek, amit talán úgy értek, hogy ne mesterkélten, erőltetetten. Hát itt kerülgetett a libabőr. Ellenpéldaként ismét kedvencemet tudnám felhozni, talán még Varga Balázst és Ördög Tamást. (Ha lesz fotó, talán linkelek be, majd lapozzatok vissza.) (Már ha bárki.)
Idézek a buliblikk.hu oldalról, ajánlóból: „A Kaposvári Egyetem végzős színész osztályának vizsgaelőadása kevés eszközzel, szinte kizárólag a színészi jelenlét erejére támaszkodva feszegeti szent és profán kérdését, a vágyainak, szenvedélyeinek és halandóságának börtönébe zárt ember kitörési kísérleteinek lehetőségét. (Ari-Nagy Barbara)”. Az a baj ezzel, hogy egyrészt a dramaturg ne hagyja, hogy az előadás harmadéves mazsolák színészi jelenlétére támaszkodjon. Szinte kizárólag. Másrészt az a baj, és ezt még ott ültömben észleltem, nem eme ajánló hatására ötlött fel bennem, hogy egyáltalán nem voltak jelen, nem vibráltak közöttük ilyen pókhálóláncok (talán túl nagy volt a tér), a hallgatások üresek voltak, semmi erősödő feszültségű csönd, és nemcsak egymásban nem voltak ott, hanem több ízben csináltak valamit (például váratlanul földhöz csaptak egy tárgyat) úgy, hogy előtte nem építették fel.

No de valami személyeset is. A mellettem kialakult üres széket Felhőfi-Kiss László tisztelte meg becses fenekével, külön öröm volt, hogy felismert, majd a szünetben-eszmecsere-és-színházbameghívás után még a telefonszámomat is előkereste mobilkészülékéből, minden segítség nélkül – tehát tudja a nevem! Háh! (Van ez a kis tévhitem, hogy engem az emberek nem jegyeznek meg, nem ismernek fel, satöbbi. Mondjuk Felhő volt a Melchiades-pályázat pénzügyi közreműködője, szóval itt különösen oktalanok személyiségem jelentékenységébe vetett kételyeim. De sajnos ez ösztönös.)

Esti megfigyelésem, ha már előjöttek az ösztönök, hogy a tájékozódásom abszolút érzékek és érzelmek által vezérelt képesség. (Érzékek alatt nem a látásra gondolok, azt hiszem.) Például hazafelé tartva akkor gondoltam először, hogy jófelé megyek, amikor a felrepedezett betont látva beugrott, hogy ezen a szakaszon én Prognózist hallgattam egyszer, az pedig csak két éve lehetett, amikor egy olyan lakásba mentem haza, ami szintén ebben az irányban van. Meg tudtam, hogy egyszer majd jönnie kell a sarkon egy táblának, amin egy srác húgom exére hasonlít. És tényleg! Csak a benzinkútnál zavarodtam össze, mert ott gondolkodni kellett, hogy honnan is jöttem reggel.

Egyébként ezt hallgatom. A klipet most láttam először, és CSAK MIATTATOK kerestem rá, szóval KÖSZI, nagyon kiábrándító volt!
Íme a bosszúm, egy napra garantáltan beleeszi magát az ember fejébe.

Jóccakát mindenkinek! :-)))