Legyen az, aki engem már nem érint

„Elgondolta, hogy ebben a piszkos fantáziájú világban az embert vagy valaki feleségének tudják, vagy a kurvájának nézik – s ha nem az egyik állapotot böjtöli, bizonyára a másikat vezekli.”

Hogy én mindig az egyikben vezeklem a másikat (miközben böjtölök), ez most már több mint sok. Hogy mennyire taszító az előbbi és fájdalmas az utóbbi, pedig azt hittem, hogy vége van, kirepült az ablakon, aztán megint: inger, ingerválasz, nincs inger, fájdalom. És azzal szembesülni, hogy ez nem jelenség, ahogy néha gondolom, hanem kifejezetten nekem szól.

Legyen már vége.
Kezdődjön már valami.

Édes istenem, mekkora különbség. Hogy évekkel később megcsinálja, és rettenetes és katatón és ezzel pontosan kifejezi – nem azt, ami az eredeti dalban van, hanem ami a hallgatóban. Így mantrázzuk mi ezt, épp ennyire őszintén, esélytelenül.