Miénk az élet, miénk a gyár, remekül zajlik minden

Ma délelőtt kissé elkiabáltam ezt a dolgot. Mármint hogy mindennel sikerül időre végeznem, és ez azért milyen klassz, pedig mennyi meló van. Aztán az volt, hogy (miután tök pengére felkészültem a Nemzeti hagyományokból, és egész éjjel egy Maszák-tanulmányt olvastam róla, ami még kipihenten is mazochizmus) beérek nyolcra a suliba, Margócsy sehol. Kiderült, hogy rossz teremben várunk, át a jó terembe, ahol négyünkön kívül csak másik három – így nem indulhat szeminárium. Várunk a jövő hétig, hátha sikerül még levadászni pár embert (nincs az az állat rajtunk kívül szerintem, de mindegy). Ha már így lett egy kis szabad időm, megreggelizek, gondoltam, és békésen a büfében. Közben a következő problémákat kellett volna megoldanom: megtudni, hogy mennyi illetékbélyeg kell a pályázatra, összeszerkeszteni a produkció leírását, kinyomtatni a mellékleteket, megtudni a pályázati adatlapunk sorszámát, találni egy netcafét, ahol van Word is meg nyomtató is, elkapni a szófajtan-alaktan tanárnőt, nyitni egy újabb alszámlát a CIB-nél az NKA-pályázat miatt, venni illetékbélyeget, találni egy T-Pontot, ahol vissza tudom kapcsoltatni a telefonomat, majd felhívni Gyaurt, hogy sikerült-e befogadó nyilatkozatot szereznie, felhívni Dzsigolót, hogy nem akarja-e átírni a szakmai önéletrajzát, felhívni Andicseket, hogy mi a táncteremtulaj ismerősének a száma, és felhívni valamelyik lakótársat, hogy túrja elő a számlatömbömet. Rádöbbentem, hogy itthonról netezni azért sokkal egyszerűbb, ezért hazaindultam – nem értem a napok óta tartó hatalmas dugót, de hülye voltam, hogy nem villamossal mentem. Egy óra alatt hipp-hopp összeszerkesztgettem a szövegeket, fölraktam netre, konzultáltam Dzsigolóval, megbeszéltünk egy talit háromnegyed háromra – ami csak azért necces, mert fél négyre mentem bébiszittelni. De ott még nem tartunk. 🙂 Fél tizenegy után (kicsit késve) elrohantam E Bácsihoz angolórát tartani – hú, keményen megdolgoztattam, de már ráfért. Közben ért a Mester hívása – az NKA-honlapon az áll, hogy magánszemély nem adhat be pályázatot.

Ekkor még nem hittem el.

Fél egykor elindultunk, hogy találkozzunk E Nénivel, és ebédeljünk a Kék Rózsában. Közben ért az újabb telefon, hogy az NKA illetékese is ezt állítja, mellesleg meg beomlott pár Melchiades-kurzus helyszíne és a Kerek a káposzta próba- ill. bemutatóhelye – mondjuk erről még később tárgyalunk. Kettőkor búcsút vettem Eéktől, és indultam volna a Deák tér felé. Ekkor kezdhettem elveszteni az ép eszemet, mert bevillant, hogy nem is erre kellene mennem, hanem gyorsan ki a körútra, át a Nyugatihoz a T-Pontba, ahol már voltam egyszer, tovább a Délibe a CIB-hez, és háromnegyedre a Moszkván termek. Nemcsak ott szúrtam el, hogy itthonjártamban nem néztem netet (ki tudja vajon, mikor szűnt meg a nyugati T-Pont), hanem ott is, hogy kifelejtettem a számításból a szóf-al-tan tanárnőt. De az nem maradhat ki, hiszen holnap (az első óradőpontban) én útban leszek egy tatabányai ügyvédhez, szóval most kell aláíratni az indexet. Várakozás a villire, várakozás a hetesre (föl nem férések, miegyéb), majd jé, a tanárnő azért írta ki az ajtajára, hogy háromig benn van, mert éppen szakdolgozati szemináriumot tart. Á, ne nyissunk be, ráér még az index, hogy nézne az ki, különben is késés van. Még jó, hogy a metrón nincs dugó. Kifelejtettem, pedig fontos, hogy Gyaur rapid mozgósítása révén közben sikerült befogadó nyilatkozatot szerezni a Kassák Klubtól. (Igen, kavarni azt tudok.)

Tali Dzsigolóval a Moszkván, alig negyedóra késéssel, rossz hírek közlése, új tervek kovácsolása. Az Andicseknek kölcsönígért szoknya, átöltözés és NKA-honlap átvizsgálása végett gyors kiugrás a villamosról, fel a kéjlakba, és tényleg: egy aprócska mondat-homokszem került a gépezetünkbe az elmúlt négy nap valamelyikén – magánszemély NEM adhat be pályázatot. Még jó, hogy időben szólnak, csesszék meg. Pedig mindenre találtam megoldást, de tényleg mindenre. Gondolom, át kellett szerkeszteniük az egész adatlapot, mivel ott még szerepelnek magánszemély pályázóra vonatkozó pontok. De hát miért is fájna a fejük ilyesmi miatt, én naiv. Valakinek biztos jól jön az a sok okmánybélyeg meg befizetett egy százalék.

Ezek után rohanás a fiúkhoz – legalább egy probléma megszűnt, bár lett helyette hat másik. Uzsi, bújócska, doktorosdi, vacsi után első fürdetésem velük – és Vajk nem akarja megmosni a füle mögött. (Inkább NKA-szerű bonyolult, de megoldható problémák, mint ezek az egyszerűek és makacsok. Na jó, csak vicc volt…)

Nincs Melchiades-honlap, emilben hirdetek. Hétvégén osztálytalálkozó Vásárhelyen, de nem tudok egy nappal hamarabb hazamenni az ügyvéd miatt (az indexbeíratásról nem is szólva), délután meg muszáj lesz OSzK, mert keddre meg kell írnom a régimagyaros szemináriumi dogámat Wathay Ferencből – ki más lenne olyan balek, mint én, hogy bevállalja az első órára. (Persze hétfőn van zárva az a hülye könyvtár, mikor máskor.)

Nem is tudom, miért rémültem meg, amikor a fiúk ráállítottak a fürdőszobamérlegükre, és ötvenhárom kiló voltam, ami hetente egy mínuszt jelent a legutóbbihoz képest. Számíthattam volna rá. A két hete (potom áron – de mi a fene az a potom?) vásárolt farmer is kezd lecsúszni rólam. Az én szép, kemény fenekem már a múlté. Orvoshoz kell mennem.