Miért hagytál el, így szól az út

Tegnap azt történt, hogy délelőtt leadtam az első Fashion File epizódot, bár nem voltam vele teljesen elégedett. (Ők azok lesznek, nyugi.)

Majd elhoztam a Bookline-ból egy David Taylort, ami az egyik legmeghatározóbb könyv volt az életemben (ha valaki megkérdezné, mi volt a legmeghatározóbb könyv életemben, akkor hosszan gondolkodnék, hogy ugyan mitől is kaptam én hűdesokat, és a kedvenceimet rögtön ki is szavaznám, majd azt mondanám magamnak, ejnye, hát nincs egy olyan könyv sem, amit ronggyá olvastam, és betéve tudom minden sorát? és rögtön eszembe jutna, hogy is felejthettem el, hiszen évekig ebből éltem [úgy értem, szellemileg]: 22 bolond a Rádiókabaréból, de folytassuk a gondolatmenetet), a Vadállatok orvosát (másik legmeghatározóbb ugyanőtől a Hogyan lettem állatkerti orvos, de az nincs meg sehol), és eddig sosem gondoltam erre, de ezek olvasásakor kezdtem állatorvos akarni lenni (előtte biológus és kaszkadőr akartam, egyszerre), ennek jegyében éltem nyolc évet az életemből, szóval úgy gondolom, megilleti őket a "meghatározó" jelző, vagy inkább mégsem – sajnos -, hanem inkább "elhatározó". Szóval elhoztam a Bookline-ból egy David Taylort, ami az egyik legelhatározóbb könyv volt az életemben.

A Melchiades-estet egy csomó váratlan tényező tette számomra szürreálissá. (Gondolkoztam a "szubreális" szón, de ez szür volt.) Én értem oda legkorábban, pedig nem is kellett volna, jippiájé. (Ez egy.) Megjelent Upor, akin látszott, hogy nem ismer meg, de második nézésre ráköszöntem, erre leborította az ásványvizét (részben a Mester nadrágjára). Azt hittem, nagyobb sokk már nem érhet, amikor beállított a Szőlősgazda, a maga teljes valójában, és kiderült, hogy a Mester elsőéves drámapedagógia szakos hallgatója. (Nagyon izgat engem a pszichodrámás szerepek és szereplők kapcsolata. Mármint nem az efféle fizikai. :-)) És amikor úgy gondoltam, hogy ennél nagyobb már nem is lehet a zűrzavar, az egyik nemrégótaklubtagunk elmondta, hogy olvassa a blogom, de csak a képek alapján jött rá, hogy én írom (és akkor sem elsőre). (Most hogy újfent szembesültem azzal, hogy idegenek is rám találhatnak, kicsit kevésbé bátran írom le, hogy abból a minimálisan kevés megnyilvánulásából, amit eddig láttam [egy előadás, egy beszélgetés], Dolmány Attila szerintem egy kiváló színész és egy hatalmas tahó.)

Tegnap arra jöttem rá, hogy örülök, ha része lehetek a gasztronómia-szex-színház univerzumnak, de nem bánnám, ha tudnék főzni és rendezni.

Ma (vagy mi) igyekszem időben hazaérni.