web analytics
Legutóbbi hozzászólások
Archívum
Kategóriák

Minden, ami volt már, valahol most is megvan még

Tegnap az történt, hogy bármilyen korai lefekvést terveztem előző este, csak ötkor bújtam ágyba (és nem is tudtam elaludni rögtön). De meglepő módon nem dőltem ki egészen a következő hajnali ötig, és most is ébren vagyok félig. Tulajdonképpen végigbeszélgettem a napot Balival, majd az estét Mekavita-Gyaur-Panka társaságban, az éjjelt pedig Vadmalaccal adtuk egymásnak, hű. Nagyon örülök, hogy nem volt biliborítás, mégis tudtam fontos dolgokat megosztani magamról, talán mert volt elég idő levetkezni az egymáshoz szokás ideje alatti élménymesélés-kényszert. Annyi emberrel kéne összeköltöznöm, jaj. Jó hatással lenne a bizalomhormon-termelődésemre.
Most röviden ennyit.

Tegnap arra jöttem rá, hogy engem is sokkal jobban felszabadít, ha nem tolom rá másra a felelősséget. (Ez biztos általában is így van, de konkrétan még csak abban az egy esetben láttam, be, hogy ha nincs kedvem elkísérni valakit valahová, de úgyis tudom, hogy el fogom kísérni, mert az jó neki, akkor felesleges érzékeltetni, hogy ez egyébként mekkora megerőltetés nekem. Hajlamom van a mártíromságra, igen. Hasznos lenne több olyan Izsákkal találkozni, aki azt mondja, rám ugyan ne hivatkozz.)

Ma alvás volt tervezve, munka és ugrálás a Ligetben.