Mo-mo-mo-moszkva (be voltunk rúgva)
A tegnap esti állapotomról (már túl a PÁPA téren*, még innen a hányáson – de igazán nem sokon múlott) csak ennyit:
Nézem a lábfejemet. A harisnyám színe valamivel sötétebb, de ugyanaz a szín, mint a metró padlója. És nem értem, hogy hagyhattam el a cipőmet (látom, hogy elhagytam, hiszen amit látok, az csak a cipő meg a padló), és hogy van az, hogy mindkét lábamon érzem.
Reggelre viszont sikerült kialudni a tegnapi gyötrő fejfájást (aminek oka vagy másnaposság [ez esetben NEM működik a kutyaharapást szőrével módszer], vagy napszúrás [ez esetben az alkohollal történő kezelés nem működik], vagy a lentebb említett agyhártyagyulladás [nem tudtam, hogy ez azt jelenti, hogy egy agresszív, apró valaki óriási kalapáccsal ki akar jutni a bal halántékomon, mindenesetre érdekes]), és ez gyanús. Habár tegnap valaki felhívott egy olyan telefonon, amiből kivettem a SIM kártyát, ismétlem, egy SIM kártyátlan, számtalan telefont tartottam a kezemben, és csörgött, hívó ismeretlen, ez annyira összezavart, hogy kinyomtam, pedig…! ki tudja, mit szalasztottam el!!, szóval paranormális napokat élek. Vagy… megérdemlem, hogy ne fájjon. Mert jó voltam. (Valójában nem rémlik, hogy különösebben jó lettem volna. Talán most gyűlt össze annyi. Szintet léptem.) Illetve azt is el tudom képzelni, hogy a szervezetem tudja, amit én még nem: ma valamiért nagyon észnél kell lennem.
*A történet nem különösebben nagy sztori, és egyébként egyáltalán nem is így történt, mégis bekerült a családi kánonba. Újsógor (a továbbiakban: 2X) körülbelül így szokta elmesélni: „Ülünk egy szar kocsmában Cseh Tamás emlékkoncerten, Tesóm [ez én vagyok] meg dönti le egyik bort a másik után, és hőbörög: ezzekk a macskajancsik, hogy képzelik, így nem lehet csehtamást énekelni, még a szöveget se tudják, éskülönbenis mi az, hogy elviszpreszli tér, felHÁBorító, ráadásul János Pál PÁPA tér, hát mi az, hogy PÁPA tér, ÉN aztán nem fogom másképp hívni, széllkálmán, phöh… MI AZ, hogy A, mikor itt EGY van a szövegben, hogy lehet így fellépni, legalább tanulná meg rendesen, szerencsétlen MACSKAJANCSI, egyébként meg elég gyenge ez a bor, és… hrrr… PÁPA tér, heh… És ez így ment egész este. Aztán átmentünk Európa Kiadóra.”
