web analytics
Legutóbbi hozzászólások
Archívum
Kategóriák

Most people looked at him with terror and with fear

Nem elég a napi egyről két-háromra emelkedett közéleti sokk, tegnap még a MAGÁNÉLETEMBEN is ért egy! Pedig már azt hittem, nincs magánéletem! És a végére kiderült, hogy tényleg nincs!

Mindjárt mesélem, csak lenyelem a falatot.

Az úgy volt, hogy bőszen jegypénztárazok a Jurányiban, amikor a Gabnai elmenőben így visszaszól nekem, hogy „maga a Gabi?”.

Ezen a ponton még nem tudtam, hogy mi miatt fossam össze magam – törzsolvasók tudják, hogy valamikor 2005-ben úgy adta meg a jegyet a tantárgyára, hogy még írok neki tíz… bármit. Mindegy. És hogy MEGJEGYZI az arcokat, szóval.
És én azóta is lógok neki a tízből kettővel.

Teltek-múltak az évek, minden POSzT-on keresztülnézett rajtam, a drámapedagógia program is megszűnt az ELTE-n, amikor egy undorító vitában az én drága pasim szeretőm verbális bántalmazóm exem előhozta, hogy mekkora kis seggarc vagyok, pedig a Gabnai hogy benyomott volna a Zsöllyébe (amíg volt). (A vonatkozó blogbejegyzés linkje.)

Én kb. ennyi háttérinfót tudtam, és ez mind le is pergett a szemem előtt, mire kimondtam, hogy „ööö, igen”.

Miután kimondtam, az futott végig, hogy spiritusz.hu, meg Ahol hely van, de tulajdonképpen e-mailt is váltottunk és telefonon is beszéltünk egyszer, amikor jegyet foglalt a Jurányiba. (A telefonból persze semmi nem derül ki, de az e-mail végén ott a nevem.) És hát ugye MINDENKIT megjegyez. Úristen! Meg fogja kérdezni az izéket!!

Ez a program még le sem futott teljesen, amikor egyszer csak azt hallom, hogy „mi van a Lajos Sándorral? Külföldön van, vagy mi van vele? Ezer éve nem hallok felőle!”.

Na itt egy egészen új forgatókönyvet kellett összerakni a fejemben, és még bőven nem készültem el vele, de automatikusan rávágtam, hogy már pont két éve nem beszélünk, fogalmam sincs, mit csinál, gondolom, itthon van, néha látom a troliból a fényt az ablakában („a Dohány utcában?”) (nem tudom, miért pont ezeket a hülyeségeket mondtam, annyi más hülyeség eszembe juthatott volna), erre azt mondja, hogy „á, hm, hát csak hogy tudjuk, hol kell rettegni”. A jegypénztárosi vigyor közben újra megtalálta az arcomat, a robotpilóta azt válaszolta, hogy „hát, én úgy mindenhol rettegek, de közelebbit nem tudok”, és még valami előadással kapcsolatos infócsere után elváltunk.

(Ekkor benyitott a pénztárba Roxi, és azt kérdezte, hogy TÖRTÉNT VALAMI?, mert látta a fejemet. Mindegy. Sorok álltak még előttem.)

Sztorizgattam már többször arról, hogy volt ez a mi fel nem vállalt kapcsolatunk, tudjátok, nem megyünk sehová a lakásán kívül, nem mutat be embereknek rendesen, otthagy a színházban előadás végén, majd otthonról felhív, hogy menjek utána, amikor Ribizliről mesél a tanítványainak, úgy vezeti fel, hogy „ismerek egy nyulat” – gondolom, a papucsomról azóta azt meséli embereknek, hogy az előző lakó hagyta ott.

Ehhez képest úgy két éve a Stúdió K előtt Cserje félrevont, hogy én már nem vagyok együtt a Lajos Sándorral, ugye. Ööö, akkor is így kezdtem, de hát persze voltunk Terényben, és onnan tudja, meg hát na. Nagyon megnyugodott, mikor mondtam, hogy nem (esküszöm, emlékszem, hogy ezt a sztorit már leírtam valahol, de nem találom), és azt is elmesélte, hogy amikor pár éve a POSzT-on beültem a rendezésére, és ráköszöntem, mennyire megijedt, mert hogy volt az az összeveszésük a Sándorral, és hogy én majd valami botrányt csinálok vagy ilyesmi. Ezt így előadta nekem iksz év után, hogy komolyan sokáig FÉLT TŐLEM. (Miközben meg kedves volt és barátkoztunk és izé.)

Most meg ez.
Nem elég, hogy szemlátomást rajtam kívül mindenki tudta, hogy kapcsolatban vagyunk, de még azóta is Mrs. Raszputyinként vagyok számon tartva színházi körökben!!

Nem térek magamhoz!!
Nem csoda, hogy nem vettek fel dramaturg szakra!