Mostanában hosszabbak az éjszakák

És akkor azt mondta hajnalban a Víta, hogy mentem felé, és arra gondolt, hogy nem érti, hogy lehet, hogy ne akarna engem bárki, és akkor rájöttem, hogy rosszul fogalmaztam meg pl. itt is, és egy hasonlóan csúnya hibát egyszer éles helyzetben is elkövettem, hogy kimaradt a KIZÁRÓLAGOSSÁG, mert persze hogy akart engem a bárki, egy kicsit, egy részt, egy valamit, ami mellé még mástól is lehet akarni mást, vagy azt a mást egyben, engem nem szoktak elutasítani (direktbe nem), engem el szoktak fogadni, persze mindig a jelenben, a múltamat és a jövőmet sosem, az mindig kívül maradt, azt akarták, ami voltam nekik, nem azt, ami magamnak vagyok, ők viszont (a bárkik) gondosan ügyeltek arra, hogy ne adják ide, amit nem akarnak, és sose ígérjenek semmit – eltanultam tőlük, sajnos. Nekik megbocsátható, de én még vissza fogom kapni karmikusan, ebben biztos vagyok. Újra.
Szóval hogy akartak azok, de én azt akartam, hogy csak engem akarjanak, engem viszont teljesen. Miért nincs erre egy másik szó??
Hogy úgy volt, hogy amikor én az egész magamat adtam, azt elfogadták, de ezzel semmilyen űrt nem töltöttem be sehol. Kevésség. Ugyanakkor sokság is, hiszen minek egy ilyen. Az biztos, hogy nem adnám a DNS-em csak úgy egy kevéssoknak. Hát hiszen az a legtöbb, amit adhatok. (Lesz erről egy fotó a 2013-as slideshow-ban, úgy döntöttem.)
Ennek nincs köze ahhoz, hogy hogy megyek valaki felé vagy mi. Ha ez elég lenne, akkor Víta is engem választott volna Gyaur helyett. 😀
Én nemtom, de…

…amikor elalvás előtt ezen pörögtem, esküszöm, a gondolatmenetnek még volt értelme.