Rég nem találkoztunk, én szeretlek titeket!
Kevés olyan dolog van, amelynek láttán/hallatán/olvastán minden körülmények között visszafojthatatlan hahota szakad ki belőlem. Ilyen, ha felidézem a 2007-es POSzT zártkörű fesztiválértékelő beszélgetésének egy részletét, amelyet a hanganyag alapján valahogy így lehet rekonstruálni:
"- Az az igazság, hogy a Mágnás Miskát én közönségi okok miatt nem láttam olyan jól, tehát nem tudnám megítélni… itt Kakukk. Nem tudnám megítélni biztosan, hogy az előadás látványával volt-e a baj, vagy sem. De mivel a Kicsi gombákról semmit sem tudok, hagyom magam meggyőzni.
– Filológus vagyok, az előadás címe nem gombák, hanem bombák, de úgy gondolom, hogy nem volt különösebben felépítve a Mágnás Miskának a tere, tehát az nem lenne igazságos, ha arra szavaznánk, Az iglicről úgy gondolom, hogy sokkal rosszabb volt, mint a Kicsi bombák, a Kicsi bombákkal az volt a baj, hogy nem látszott semmi, konkrétan nem láttunk, tehát attól függ, hogy a nézőtér-élményt is figyelembe vesszük, vagy csak a színpadtér-élményt, amennyiben színpadtér-élményről beszélünk, Az iglic mindenképpen szörnyebb és rosszabb volt.
– Akkor én most újfent Tojást várom, mert én még mindig akkor úgy tartom, hogy akkor Az iglicet kéne, mint színpadtér-látvány, és nem azt, hogy a nézőtér-látvány.
– Tojás vagyok. Azt várhatod, hogy Az iglicre szavazok, amikor nem láttam. Bár tény, hogy ennél szörnyebbet semmiből se láttam, tehát ebből a szempontból megszavazhatom, de nem fogom. Tehát azt hiszem, Gabi dönt. Én…
– Ááá! Valami belecsípett a lábamba!"
