web analytics
Legutóbbi hozzászólások
Archívum
Kategóriák

Sose hittem volna, hogy még azt is megteszed

Fogalmazó az alábbi szösszenettel lepett meg szülinapomon. Nem tudom, ki hogy lesz vele, de én vörösre röhögtem a fejemet.
(Majd írok azért a zünnepi Macskákról is. Bár Almási nem énekelt.)

—————————————————————————————————————

És az ember odabújt az agyába
2008-03-17 13:44 hétfő
Idegesítő.
Tisztára nem tudom mit fogok kapni Gézától születésnapomra.
Remélem nem ír megint valami borzalmasat.

[Ehhez nekem is lenne némi hozzáfűznivalóm…] (1)

Így az ember nem bújhat az ágyába
2008-03-12 03:10 szerda
Idegesítő.
Tisztára elfelejtettem, hogy (Shakespeare-nál-nél) Claudius miként ismerkedik meg Caesar-ral.
Valaki igazán megírhatná.

Hogy ébresztő vagyok, vagy az, ki ha én nem
2008-03-02 01:54 vasárnap
Hosszú, fárasztó emberek előtt állok (és még hány áll mögöttem). Nap közben elkezdtem telefonálni, hogyaszondja csak azért hívlak, mert nem tudom adtam e a nyúlnak a szervezetének nélkülözhetetlen radioaktív rágcsából, adjál már neki, ott van az asztalon egy bazinagy sugárzásjellel, nodeakkor szembe sültem egy letiltott kártyával. (Tanulság: addig jár az ember pókerszalonba, amíg kilóg a ruhaujjából a lóláb.)

(Mér nem bírok normálisan írni, mér?)

Teljesen mindegy, kis önismereti-öngyógyító játékhoz összeírám igényeimet. Igen megrázó volt szembesülni velük, legalább annyira, mint amikor a nyári intenzív hétenbeleszerelmesedtem a szőlősgazdába csak azért, mert neki volt a legtöbb állatja – igaz főleg a szakállában – szóval lényegében abban a kettőben tudnám összefoglalni, hogy irányító pozíció és rendszeres, intenzív gtalk-kapcsolat a világgal (rendszeres alatt itt szélessávú is értendő, bár a fogalmazó megint baszik csinálni valamit). Ebben benne van mindenféle, na jó, végülis miért ne írjam le.
Inkább mégse.

(Egyébként meg rájöttem, mihez kezdek a nyakamon ragadt több száz eladatlan színházjeggyel egy- és kétforintossal: dobálom vele a nyulat, amikor lusta vagyok felállni és személyesen letakarítani az ágyról.) Igaz a múltkor is 7 forinttal az arcomon mentem dolgozni. Nem kellene reggel jobban koncentrálni ébredésnél?

Elismertség. (Lakásszerte)
Szabadság (mobilibiditás).
Irányítani egy családot. (??? Sőt !!!)
Többfelé dolgozni fontos pozícióban. (mondhatni irányítóban)

Harmónia. Magammal, a világgal és a fránya sugarakkal, amik áradnak a képernyőből de nem zuhannak bele a rózsaszín kristályomba.
Ezotéria (egészségre figyelés kívül-belül, anélkül hogy zakkantabbnak tűnnék, mint egy frakkba öltözött jeti).
Természetközelség (Csak ne kelljen messzebb menni a Rottenbiller utcánál).
Pozitív visszajelzések (és végre nem csak bőrgyógyászatról, ah meine körme).
Kemény feladatok végrehajtása (Puszta kézzel összecsavarozni még két polcrendszert).
Fegyelmezett koncentrációkészség (ha valaha ki akarom számolni a be nem fizetett számlákat).
Kiterjedt kapcsolatrendszer (az alsó szomszéd segíthetne megismerkedni a többi lakóval. Olyan különösen vonzó hatást gyakorolt rám).
Anyagi biztonság (nál több, de egy testőrnél semmivel sem kevesebb).
Lehetőség a kreativitásra. (az előszobai üzenőtábla keretein is túlmenően)
Közvetlen kapcsolattartás a gyökerekkel és kifelé is (amikor kidobom a növényeimet az ablakon, igazán figyelhetnék áll-e valaki az ablakom alatt)

Rendszer(ezettség) az életben. Kevesebb zárójel a képernyőn. (még ha ebből is szakdolgozom)
Tudás / megosztható tapasztaltság. (Túl a dcc-n, innen a torrenten)
Tanítás (rányitni emberek szemét valamire –> felvilágosítás) (Rádöbbenteni őket, hogy nem elég csak eljárni egy tanfolyamra, KI IS KELL FIZETNI A LÉT VAZZEG!).
Gazdag archívum. Még több polc, még több polc, még több polc, még több polc, még több polc, még több polc, még több polc…

Gáz. (Na azt még nem fizettük be.)
Gondolom, senkit nem lep meg, hogy ezek felszínre kerülése (Meg valószínűleg hazajöttek a szülők. Éjszakaibébiszitteltem. Megette egy imaginárius gólya.) Új kifogásokat kell kitalálnom.

A franc se gondolta volna, hogy az örökös káoszt, borulást, késést a Dadusra vágyó éncikkely és a Jóbarátokra vágyó éncikkely állandó csatája csettenti ki. (És a félelem, hogy elfogynak az epizódok.)

Fontos tudni, hogy miért félek, és mióta. De nem tudom.
Azt hiszem, derékba törött a mécses a kispolcomon, de csak nemrég vettem észre, hogy sötét van. Tulajdonképpen addig mindig tudtam, hogy mit akarok. Nem mindig ugyanazt akartam, de mindig akartam valamit. Egyvalamit. A mécsest.
Azzal újra kiesett egy szelete a világnak, és már nem maradt olyan sok hasznosítható. (Mekkora önkínzás, ének a Stuber régi lakása fölé (kerülhetek-e én fölé bármikor?) költözni már. A troliról pont belátni a 100 Forintos boltba. Olyannal is kéne nyulat dobálni. Hát. De csak ha tüzel. Akkor én csak viszonzom.)
Ha arra gondolok, hogy a globális felmelegedés miatt az állatfajok negyede is kihalhat, nem bírok másra gondolni, mint hogy ki hal ki ma? A kosorrú törpenyulak? A mongol futóegerek? Melyik nap lesz a szobámban hullaszag, halálhörgés és siralom? És nem csak amiatt, mert átjön a fogalmazó a hülye mészárolós játékaival
abajgatni.

(Az is kell, mikor arra ébredsz, hogy folytatod.)

PVG úgy fogalmazta meg, hogy próbálom megkímélni a környezetemet az önzésemtől. Hogy ezért zárkóztam be. A hagyjonmindenkibékén az nemfelvállalása annak, hogy mindenkifoglalkozzonvelem, mert jaj, Samu, fáj. Mert nem akarok vignettát, szóljon rólam egy egész játék.
Tényleg, mikorra is ígérték, hogy kijövök társasjátékformátumban?

„B***** G*********, The Game.”
Vegyél két kockát, az egyiket veszítsd el, a másikkal dobjál háromszor. Ha a dobott számok összege páros, vegyél egy háziállatot. Ha páratlan, vegyél neki ketrecet. Ha prímszám, vágd le a nyúl körmét, de úgy, hogy fájjon. Neked.

(Több nemzedékes gyakorlattal mondok nemet, ha igenigenigent gondolok, és képtelen vagyok nemet mondani, amikor meg kell felelnem másoknak. Vagymi.)

Talán eltűnök hirtelen. Vagy amit írok. Eljön a nagy áramszünet. Vonyarcvashegy (ezt találtam ki káromkodás helyett), azt is be kell fizetni.
Mások is sorra tűnnek el. A szociális atomomból. A legutóbbin öt proton, egyetlen neutronom, a Víta-ion és én voltunk. (A mai drámán megnyugodtam Anód és Katód szomszédságától. Mennyivel jobban működne egy csomó dolog, nem váltóáram menne a falban.)
A ötből négy elektron szeretetéért soha nem kellett megküzdenem. (Az ötödik egy neutronra hasonlít, akit vonzok, pedig nincs is töltése.)
Nagyon sok (főleg fizikai) példán látom, milyen hajhászását idézi elő a kapcsolatoknak az, ha a gyerek nem érzi a gravitációs teret. Nálam meg valahogy alibi lett. Hogy akármit csinálhatok, akkor is a föld felé fogok zuhanni. És én is feltétel nélkül zuhanok. Le. Szét. Meg össze. Pedig nyilván kell Brown-mozgást is végezni. Eddig nagyon rengeteg molekulám volt, most meg hirtelen nincs egy kovalens kötésem se, csak mert elkezdtem másképp végezni a hullámmozgást. (Vissza akarom kapni az ismerős anyagomat! Nem félni!)

Az íráshoz billentyűzet kell. Ma láttam egyet. USB-s. Nem kompatibilis. Miért nem vagyok én kompatíbilis semmivel kiskorom óta. Talán csak a garancialevelem veszett el, emiatt nem vittek vissza (ál)szüleim a gyerekgyárba. (Ha így nem vagyok jó, akkor ne is keljek fel?) Ha nem teljesítettem volna minden évben a normát megnyert versenyekből és tanulmányi átlagból, talán becseréltek volna egy olyan lányra, akinek nincs az orrán egy másik orr is.

És a bizalom. Hogy nem vigyázok másokéra. Aztán véletlenül kirántom a zsebemből a zsebkendővel. Oszt ott marad. Mert maradi vagyok. Vagy madridi.
Sosem csalódtak bennem korábban, ez is új.
Bárcsak minden olyan egyszerű lenne, mint enniinni adni egy szőrösnek, almolni alóla, simogatni ott, ahol jólesik neki, entertainingről gondoskodni, hülye hangon mondani neki, hogy csiki-csiki-csiki, undi kukacokat kapni neki csipeszvégre a fehérjeszint végett, felkelni fegyelmezni az éjszaka közepén, elmenni vitaminért a humánpatikába, beleszipkázni a gyógyszert, ha beteg, takarítani utána a szarpisit, aztán visszanyalogatni ott, ahol a legjobban szereti.


És most „szőrös” alatt nem azt a 3-4 csomagot értem amit a konyhában találunk hetente, és az intelligens élet 5 jeléből már hármat mutatnak, mielőtt kidobjuk a kukába.

Miért nem érik be az emberek ilyen egyszerű örömökkel.
Én beérném.

(Nincs baj bébi, a bizonyítványt senki se kérdi…)

(Igazából azért nem mennék soha külföldre bébiszittelni, mert meghalnék, ha egy másik ember hűtőjéből kellene ennem azt, amit magának és a családjának vásárolt. Nem lakom senki másnál, mégis mindenki szóvá teszi, hogy nem eszemiszom. Meg kell tanulni elfogadni a jót is, igen. Meg be. Egyelőre az összes testnyílásom a sajátom. Bár az orrüregeim iránt érdeklődött az Aggteleki-cseppkőbarlang egyik munkatársa) (Tavasszal van testnyílás?) (Still hilarious!)

Ha mindenkinek egy másik családtag újabb kiadása vagyok, hogy lehet, hogy mégis szeretnek? Vagy ennek a mondatnak végképpen nincs értelme?

PVG, nekem hiányzik a szerepválasztásos visszajelző kör. Ahol elmondhatnám, hogy magyartanár leszek, basszus. Így kénytelen vagyok Önmagam lenni. Napi 24-ben fárasztó.

Elfáradtam.
Balrog meg hiányzik. (És el is fáradt, nyilván. Mindig ezt csinálja.) Ithildin és Chewie is. Meg a többi fazon a Gyűrűk Ura és Star Wars fanclubból.

Hogy mire kinyílik az india közigazgatási térképe? Bihar megyére. Biharnagymajom. Olyan is kell. Csak adnak a zsiráf mellé?!
Írtam már eleget olyanok miatt, akik csak beszéltek. Beiratkozom egy süketnéma jelelési tanfolyamra.

[Ehhez nekem is lenne némi hozzáfűznivalóm…] (7)