Szétfoszló álmoddal bíbelődsz

Keresgéltem a szerkesztett szövegeim között, hiszen volt már, hogy írtam valami jót. És csak van közöttük felhasználható, amit még nem érzek kínosnak.

Bár a régi blogon megvan, felteszem ide újra az ébredésest.
Csak ujjgyakorlat volt, próba egy leendő közös együttíráshoz. Téma az ébredés, a terjedelmet kitöltöttem. Amúgy kötetlen. (És fűzetlen. Hah.)

Az anyaggyűjtés problémái

Hetek óta küszködök ezzel. Jó, jó, izgalmas, de végeláthatatlan. (És minél aktuálisabb a téma, annál reménytelenebb összekapirgálni az infókat. Gyöngyössi János [XVIII. századi, leoninusban írt verssorairól híres magyar költő] bibliográfiájával például néhány nap alatt végeztem, amikor viszont pár éve elhatároztam, hogy Terror Háza-szakértő leszek – csak azért, mert ellenállhatatlan késztetést éreztem, hogy kiegyenlítsek egy erősen jobbra hajló véleménycserét az osztálytársos-kispajtásos levlistán – , hónapokon át minden szombat délelőttömet a győri megyei könyvtár olvasótermében töltöttem, hogy a 2001 óta megjelent Népszabadságokat, Magyar Nemzeteket és Magyar Hírlapokat átnyálazva kiszűrjem az igazságot, de persze nem jutottam el a bekötetlen, folyó évi számokig, pedig teljes bizonyossággal állítom, hogy a feladat nem volt lehetetlen.)

Ha látnám a végét, minden bizonnyal filológusnak mennék. (Ha látnám a végét, nagy valószínűséggel semmibe nem kezdenék bele, mert akkor hol marad a kaland, a várakozás izgalma meg az értelmetlen küszködésbe vetett rendíthetetlen hit makacs gyönyöre, de most pont erről beszélek: a tudat, hogy egyszer majd lesz valami, amitől az egész megérte, hihetetlen kitartást és türelmet gerjeszthet – csakhogy nem hiszek abban, hogy meglesz ez a valami.)

A kutatás viszont mindent vagy semmit alapon működik. Hiába írom be a Google-ba, hogy ébredés, ha az első ötszáz találat az Ébredés (Felekezetközi Keresztény) Portálra mutat, ami erősen lelohasztja a lelkesedést. (A többiről is jobb nem beszélni… furcsa zenekarok mámorban szült dalszövegei, blogger családanyák szánalmas szerelmes verseményei, and so on, and so on.)

Válogatni tudni kell. De érdemes-e? Vegyük példának az igénytelen, fásult, iskolázatlan népszámláló nőszemélyt, aki leül a konyhaszékedre, biztató-érdeklődő mondattöredékeket motyog foglalkozásod hallatán, mire te kifejted a kelleténél részletesebben, hiszen világos, hogy teljesen félreértett, ő pedig együgyű lelkesedéssel meséli majd fodrászának, hogy az emberek mennyi bizalmas dolgot kikotyognak neki, persze alig várják, hogy megoszthassák valakivel az életüket, és közben nem veszi észre, hogy mások morzsáiból szemezget ahelyett, hogy összegyúrná a maga kenyerét.

Éljenek tehát az önálló gondolatok. (Amelyeket vagy gondosan kévébe kötök –  asszociációs hajlandóságomból következően ez is végeláthatatlan tevékenység – , vagy spontán írom le őket, akkor pedig, legalábbis Johnstone szerint, tudatalatti, obszcén vagy pszichotikus mondatokat vetek papírra. Persze ennek is meglenne a maga bája.)

Szóval az ébredést alvással kezdem, és felkeléssel fejezem be. A kettő között eltelt idő néha nagyon hosszúra nyúlik. De mivel célom az ébredés, reggel, ágyban változat bemutatása, maradjunk annál, hogy félórán belül felkelek, a közbeeső időben pedig kétségbeesetten próbálom visszaálmodni magam. Igen, az esetek többségében nem azért nem kelek fel, mert kibírhatatlanul álmos vagyok. Nem az alvásra van szükségem, hanem az álmodásra.

Nahát, eljutottam egy nagy felismerésig. Úgy hiszem, itt abba is hagyhatom, és elmehetek lefeküdni.

Igazoljon engem az Abszolút Kezdők zenekar szövegírója:

„Ne múljon az álom,
Csak azt kívánod,
Mert csak egyszer van ilyen,
Nem történik minden reggel.”

Na, ez olyan jószerűnek tűnik. Közérthető, és mégsincs túlmagyarázva.
Bár ma már, azt hiszem, nem úgy írnám, hogy Google-ba, hanem hogy Google-be.

(Csak nem álltam meg, hogy bele ne tegyek egy linket.)