To pay the bills I have to pay

Amikor tegnap megkérdezték tőlem, hogy mitől függ az, hogy mikor írok a blogomba, tisztára elfelejtettem az egyik legfontosabb szempontot: ha hiányolnak.

Tehát helyzetjelentés.

Kapja be az egész világ. Legalábbis az a fele, amelyik úgy intézi, hogy több legyen a havi költsége egy olyan csinálmánynak, amely ahhoz kell, hogy legálisan pénzt kereshessek, mint amennyi pénzt tulajdonképpen keresek ezen a csinálmányon keresztül. De tényleg, tényleg kapják be. Az a szerencsém, hogy már másfél hónapja dolgozom az intézményben, és szeretnek, és akarják, hogy ott dolgozzak, mert most, hogy tegnap kiderült, mégsem tudok számlát adni arról a tevékenységről, amit végzek, úgy vesznek fel állományba (pikk-pakk, visszamenőleg a hó közepétől), hogy odacuppantanak még egy kis nyelvvizsgapótlékot a közalkalmazotti béremhez (mondjuk erről másfél hónapja nem volt szó, amikor a lehetőségeket mérlegeltük), így nem lesz sokkal rosszabb a nettóm, mint ha mégis tudtam volna számlát adni. Na, legalább nem nekem kell bajlódnom a tébémmel. Viszont így szabadságra kell mennem, ha világkörüli útra akarok indulni (tiszta szerencse, hogy a POSzT miatt már előre szóltam, és a főnököm megígérte, hogy tartja a korábbi megállapodást), és amit most külön íven vezetek, a ledolgozott óraszámaim, hát az felejtős („bizalmi alapon” maradhatok benn tovább, ha túlnyúlok a munkaidőn, haha).

Nagyon remélem, hogy a félállás is beszámít a gyeshez szükséges két év munkaviszonyba. Valahogy.