Úgy élek, hogy majdnem belehalok

Tegnap óta azon gondolkodom, hogyan lehetne leírni ide, hogy a lehető legjobb úton haladok az alvászavar felé, hogy ne picsogjak, ne tűnjek hipochondernek, ne manipuláljak vele (de azért emberek megszánjanak annyira, hogy otthonukba fogadnak pár vergődés- és gyomorremegésmentes éjszakára), talán írjam le az aritmiás végreelalvás és a verejtékezős pánikszerű ébredés közötti nyárfalevélreszketősen fejbevágó álmomat, hogy lám, még abban a rövid időben sem pihenhetek, de hát minek írni egyáltalán, ha igen, inkább zenét, segítség, segítség, beszakad alattunk a rianó jég, épp rákeresek, amikor felugrik egy eddig ismeretlen Palmer, na de most már elég a munkaképtelenségből.