What a wicked game you play

Amikor ma délelőtt megpróbáltam lepianínózni egy dalt Valahol Európában, nem gondoltam, milyen jólesik majd késő délután üvöltve vokálozni a Miért van-ra (ugyaninnen). Ha ezt nem találom meg, nem tudom, fel tudtam volna-e kelni az ágyból egy óra szívdübögtetés után, pedig fogalmam sincs, hogy mi bajom, de hogy nem a „kilöktél és cserbenhagytál”, az biztos. (Bár ha megpróbálnák bebizonyítani, hogy megtart a csoport, hát tuti, hogy bukfencezni is megpróbálnék a magasba emelt pokrócon.)

„Én azt képzeltem, hogy nem vagyok sebezhető”.

Most úgy gondolom, hogy amikor a legutóbbi játékban átszabadultam a saját magam emelte falon, akkor hiba volt a félkezes technikára büszkének lenni. Mert azt a falat nem félkézzel építettem, szóval ha valamin átmentem, az csak egy makett volt. („Camelot!”)

Na, közben összeszedtem magam valamelyest. (Ezt most kicsit sajnálom is, mert nem oldottam meg. Ott helyben kellett volna.)

Szóval ez történt a kisoroszi filmes pszichótáborban:

„máris érzed, hogy védve vagy

és van, aki segít, ha kimerültél

menni tovább, hogy végre megérkezzek én

feleségül kit választ ma a király

nem szalad el már, annyira fáradt

s ha megvan, ébressz fel

vár egy óriási színpad, rúzzsal festem ki a szám

én is megváltoztam, és már nem zavar, hogy nézel, hogy itt vagy mellettem, és néha hozzám érsz

hát akkor állj elém, és nézz csak rám

szólnék, de senki sem érti

szívünkhöz tartják most a kést

és azt kívánom, bárcsak tudnád, hogy mit is érezhet a védtelen

tudod, az elveszettek nem tudják, hogyan is kell kimondani a jót

ha vártunk, mindig elbújtál

amit megtanultam, mind hazugság, aki vigyázott rám, már nincs velem

tűztől félni, ébren lenni

mert van, aki csak néz

és van, aki csak játszik, és sose nő fel

mind, aki jó volt, elment rég, senki se mondja, hogy játsszak még

semmi nincs, csak szégyen és halál

túl nagy a zaj ott kint s itt bent

amit mondanék, mind hazugság, még soha nem kerestem erre szót

gyere, nézd, ahogy elvérzünk, ó

hát ha tetszik, akkor nézd

semmi se kell, így van jól”

Háh. Most rájöttem, hogy többek között miért tört ki belőlem a szerepembe hívott, lábát tűzbe dugó, pattanásig feszült testtel kezében üveg vizet tartó PVG láttán hisztérikus nevetés. Mindig az ő hangját hallottam odalentről (telefonálva, udvaron sétálgatva, bárhogy), amikor az emeleti szobánkban elmentem pisilni. Már kezdtem attól tartani, hogy kulcsinger lesz.
(Vagy ezzel most nem magyaráztam meg? :-))

Próbáltam meginni a hátmasszázsért cserébe nagyonköszönöm szamorodnit, de még van az üveg alján. („Az alján!”) (<- ez utóbbi idézet felismerőjének ingyenhörcsög jár, egy darab ajándék fogkoptatóval [mondjuk smirgli])

Húzzunk aludni.