Összefutottam Balival, kaptam tőle karácsonyi ajcsit: Peter Brook Változó nézőpontját. Nagy lelkesedéssel ugrottam neki, de a tizenegyedik oldalon, a harmadik vesszőhibánál kezdett gyanús lenni. Annál is inkább, mivel ez volt az első írott oldal. Most negyvennégynél járok, olvasom, mert érdekel, de egyszerűen nem tudom túltenni magam a pongyola fogalmazáson meg a soronkénti vesszőhibán. (Olyan, mintha egy fordítóprogramon átnyomott szöveget tupíroztak volna fel: tipikusan azokról a helyekről hiányzik a vessző, ahol az angolban nincs, és a fordítottjára is számos példát találtam.) Úgyhogy bojkottáljuk DOBOS MÁRIÁT – remélem, 2000 óta megtanult magyarul. HOLLÓS PÉTER szerkesztőt ez után a könyv után minden bizonnyal felkérte az egyik nagy párt, hogy dolgozzon be a konkurencia kampányújságjába. És mivel három a magyar igazság, állítsuk pellengérre DEÁK LÁSZLÓ felelős kiadót, az Orpheusz balekját is. (Egyáltalán mi az, hogy Orpheusz? Talán inkább Orpheus, vagy ha úgy jobban tetszik, Orfeusz. De ettől a hibridtől feláll az ember hátán a szőr.) Ennyit a Nemzeti Kulturális Alapprogramról, no meg a Magyar Könyv Alapítványról, akik hiába támogatják a kötetet, esik széjjel, mint egy trágyaszobor.

Már korábban írni akartam Torgyán doktor idei könyvéről. Én hülye, megvettem, mert azt gondoltam, hogy objektív helyzetjelentést olvashatok az utóbbi választásokról, a humort sem mellőzve persze (hm, lehet, hogy meg kellett volna néznem előbb egy Buzerát… eddig nem csigázott fel, senki sem tudta érthetően elmondani, hogy mi a lényege), de hát persze naiv voltam. Az első öt oldalon azt indokolgatja, hogy miért ír MSZP helyett MSZ(M)P-t. Közben előszeretettel és feleslegesen használ idegen szavakat, idegesítően szájbarág és túlmagyaráz minden lényegtelen gondolatot. Idéznék egy bekezdést: „Ugyanez az okfejtés az irányadó a neo-ultraliberalizmus fogalmára is. A politikusaink és politológusaink eddig ugyanis »csak« az ultraliberalizmus kifejezést használták. Az világszerte el is terjedt, mint a globalizációellenes erők ideológiájának esszenciája. Szerintem azonban ma már többről van szó, hiszen az általam kifogásolt világban olyan kíméletlen módszerek uralkodtak el, melyeket még a clondaiki aranyrablók is elirigyelnének. A harmadik évezred hajnalának mindenkit maga alá gyűrő eszmeisége veszélyességében új dimenziót jelent. Ezért azt eddig nem ismert fogalommal célszerű jellemezni. Ekként konstruáltam meg a neo-ultraliberalizmus szókombinációt, de ezért nyomban elnézést is kérek a világ élvonalába tartozó közgazdászainktól, mert nem általuk alkotott műszót használok. De ettől a szóhasználat még megalapozott és új is lehet.” Be kell vallanom, sokkal tovább nem jutottam az olvasásban. Röstellem, de ezt a stílust sem bírom sokáig. Wilde mondta a Bunburyben: „A fontos ügyekben a stílus számít, és nem az őszinteség”. (Joó Eszter szinkronfordítása ez.) (Na jó, kikeresem az eredetiből.) (Hm. Megint úgy jártam, mint a csigákkal. Egyetlen Bunbury-példányom emilben érkezett a Pendragon Társulat főnökétől, és lehet, hogy én már az előadásra átdolgozott változatot kaptam, mert nem találtam meg benne a mondatot. [Akkor írtam nekik könyörgő emilt, amikor könyvtárzárás utáni határidőre kellett Bunbury-adaptációt fordítanom a Cinemaxnak.] Így jártatok.)

Legyen elég ennyi. (Doktor A, számítok rád, ha a sztárügyvéd beperel.)