Mi, három lányok, a Campus Hotel előtt dobatunk ki az autóból. Mivel az általunk ismert család fele nem vesz részt az eseményen, a másik fele pedig a család szokásaihoz híven késik, a már felsorakozott 20-30 emberből egyedül a menyasszony szüleit véljük felismerni, akikkel utoljára egy temetésen találkoztunk.
Egyszer csak a vőlegény kiinteget a hotel ajtaján. A gonosz gumilábtörlő orvul megragad néhány cipősarkat, majd belépünk. Egy asztalnál mintha Kepes András interjúztatná a menyasszonyt, aki a tömeg láttán feláll, és kezdetét veszi a körbepuszi. A vőlegény "nektek már adtam" megjegyzéssel fordul el tőlünk, nyilván a nászéjre spórol. Örömanyánk érkezése után hátravonulunk a szabadtéri svédasztalhoz, majd "az első percekben mindenki udvariasan őgyeleg, aztán az első aktívabb mozdulattól felbátorodva nekiesnek, és tíz perc alatt letakarítanak mindent az asztalról, akár a sáskák". Na jó, ez itt nem egészen így van. Ijesztő fehérruhások üdítővel támadnak ránk, szegény menyasszony pedig csak szívószálon át ihat. A vőlegény kifogyott a jegygyűrűjéből (apu szerint a rémülettől), minket viszont franciasaláta, húsosfasírt és tömérdek édes sütemény hizlal. A lányok kedvence a babaarcú pincérfiú.
Hogy felesleges volt két napig a várost járni megfelelő ruha után, az hamar kiderül. Egyes öltözékek egyenesen a deákné vásznából vannak.
Először nem értem a felharsanó kacajt, amikor megjegyzem, hogy nagynéném milyen fess lett.
Kis családunk az utóbbi időben nem röffent össze túl sűrűn, ennek megfelelően a tizenegy fős unokatestvér-csapat alsó tagozatát senki nem ismeri fel.
Néhány előző napi borvirágos családi anekdota után megállapodtunk abban, hogy ezentúl mindenkire másképpen tekintünk, de ez még nem könnyű.
Aztán csak dudálunk és dudálnak, tömegével hajtunk át a piroson. A kocsikázás egy izgalmas pontján trágyaszállító teherautó mellett időzünk, nem kevés sikerrel.
Beandalgunk a templomba, amely a várakozásokkal és a délelőtti díszítéskor tapasztaltakkal ellentétben nem kellemes hűvös.
Már éppen indulnak a fogadások, hogy a vőlegény vagy a menyasszony gondolta meg magát, amikor harangoznak. A szertartás világi és egyházi része ebben a sorrendben zajlik, egyre kevesebb levegővel és egyre több verejtékkel.
Az, hogy "szeretetből megyek hozzá, az Isten törvénye szerint", nagyon szépen hangzik, szerintem.
Viszont ha a rokonaim az én esküvőmet is ugyanígy végigdumálják, kupán csapom őket. (Milyen egyedül leszek akkor, ott kinn!) Várhattok még, nem ugráltam a menyasszonyi csokorért. Igazából senki sem ugrált, úgy kellett kiparancsolni ezeket az emancipált eladósor(s)ú hajadonokat.
Visszaérkezvén Bailey's-ért mosolygunk a babaarcú pincérfiúra, és IMÁDOM az ültetési rendet (nem magát a rendet, hanem hogy van ilyen, egyébként meg a két legközelebbi rokonom mellé kerültem [Pici húgom és Szomszéd]).
Még vacsora előtt megtekinthetjük a vőlegény tánckurzusának bizonytalan eredményét, de már nagyon várjuk a levest.
A menü jó, a vőfély harsány, témáink magasröptűek (vajon kinek az előző felesége az a nagyfejű nő, elődeink vajon anno kivel mennyit, továbbá kinél van plusz tampon).
Nagy pillanat, amikor kistestvéremmel gyerekkori pajtás hollétét próbáljuk kideríteni, és kis idő múlva rájövünk, hogy az előttünk ülő nagydarab amorózó történetesen ő.
Vacsora végeztén ér az első sokkhatás: szemlátomást már illuminált harmincas járna velem csárdást, majd ő és kispajtása sorban tapadnak rá az összes Bányai-lányra.
Nagy családi flashek következnek és nagy korsó sörök, főleg alkoholizáló unokahúgok részéről.
Következő sokk Juci nénivel szembesülni, akinek nagynéném továbította egyik blogbejegyzésemet [ezt még nem nagyon tudtam feldolgozni]. Juci néni újabban hangoskönyvezik, és már több ízben mélyen felháborodott Szoboszlai Éva rendszeres foglalkoztatásán. Írásomat nagy élvezettel olvasta. Megdöbbentő dolgokra képes a világháló, de hol van ez az asszonyi pletykától.
Borsos árat fizetek a bizonytalan csárdáspróbálkozásért, szerencsére a menyasszony már edzett. Később megadom magam az egyik tapadósnak, és majdnem egészen jól megy! Még forgok is!
Az asszonytáncot különleges, mágikus befogadó szertartásnak érzem, energiával teli örvénynek, csakrának, szépség van benne, befelé húz. (A férfiak tánca szimpla dajdaj.)

Legjobb jelmez a Szentivánéjié. Beke Kata. Legjobb díszlet: 56 06, Khell Zsolt. Legjobb zene: Kovács Márton, 56 06.

Hizsnyan Géza meglepően keveset szólt idén. (Vagy az elején még szólt, aztán az opponens-tömb elhallgattatta.) De azért kitartóan itt ül.

Legjobb férfi epizód: Kardos Róbert. Legjobb női alakítás: Halász Judit (Az ünnep) + Jordán Adél (A karnevál utolsó éjszakája). Legjobb férfi: Hegedűs Dé Gé (Az ünnep), merthogy ez csúcspont. A szörny. Új állomás.

Naná, hogy az opponensek szavazata többet ért (mint mondjuk a Galambé).

Külső szemlélő vágta át a gordiuszi Csomát. Ez a nyelvbotlás sokkal viccesebb lehetett volna, ha valóban itt van valamelyik produkción.

Legjobb rendező: Alföldi (Szentivánéji) + Eszenyi (Az ünnep). Egyáltalán nem meglepő, egyáltalán nem.

Legjobb előadás: A karnevál utolsó éjszakája. Naná. Teljesen be lehetett tippelni.

Különdíjat kap az, amelyik minden listán rajta volt, de mindegyikből kiesett. A párnaember, bazmeg.

Spilák már így viszi is a papírt a sajtóba? Ennyire naprakészek lennénk? Nem kéne mondjuk pihentetni egy órát, amíg kijavulnak a vesszőhibák meg elírások? Pont szemben ül velem az idegesítő vörös hajú picsa, aki gépírni tud, de írni nem, tehát gép. Agyatlan.

Kikoptak innen a POSzT-ról a szakemberek. Bóta Gábor, Valkó Mihály, Szinetár Miklós valószínűleg hazamentek, Nánay, Lőkös, Upor mintha itt se lettek volna – bár mindegyikünk látta őket egyszer, valahol. Nem értem – sztrájk? Unalmas? Nem éri meg? Vagy akkor eddig miért érte meg? Kik ülnek most itt? És hol van az a rengeteg harmadrostás dramaturg? (Elvetemülttel időztünk közösen. Boross M. játszik itt Temetést, tehát nem azért, Szaida amúgy is itt lakik, Danit láttam egyszer az utcán, de programon nem. No hát mondjuk a Sebők Bori.)

Puck nem akarja megspóroltatni azt, hogy bárki szenvedés árán jusson el a szerelméhez. Szerintem szenvedést nem lehet elvárni az összejövésnél, ez buta gondolat, és azok találták ki, akik nem bírták megúszni anélkül. A szenvedés azért kell, hogy épüljön a jellemünk, de nincs kötve szerelemhez vagy bármilyen más életeseményhez. Mehet anélkül is – nem biztos, hogy van értelme, meg csak ideiglenesen könnyebb, de mehet.

Mennyivel jobb volt, amikor Fiala kommentált és beszólogatott.

Szűcs Katalin Ágnes pont úgy néz ki, mintha ugyanazt csinálta volna tegnap éjjel, amit mi. 😀

Ez a Bárka-tömb kicsit a Pintérbéla-csapatra emlékeztet. (Azok ültek így ennyire együtt.)

Tegnap éjjel Fodor Tamást kórházba vitték.

Mezei Kingát láttam Széles Lászlóval egy kávézó teraszán. A Melchiades-beszélgetés után nem úgy tűnt, mint ha bármikor szívesen kapcsolódnának muszáj nélkül.

Politikailag, gondolkodásban giccs, ráadásul önleleplező. Mondja Csáki Judit. Silány vacakságok vannak. Politikai esztrád. Vidnyánszky szemet forgat, fejet csóvál.

Trill Zsolt volt Kádár. Nem ismertük fel.

Hát nehogy már Karsai megdicsérje a pécsi közönséget, amiért tömegesen mentek el a szünetben.

Vidnyánszky azt mondja magáról, hogy nála nem a szöveg szervezi az előadást. A tér zenéjét használja.

Korlátolt, kirekesztő. Nem először hangzanak el ezek a jelzők a szakmával (az ő képviseletükben az opponensekkel) szemben. Tegnap hosszú beszélgetésem volt erről, inkább nem hiszem el a sok rosszat. Csak amit látok.

Mondjuk az egy kicsit erős, hogy nem érdekli a szöveg minősége. Akkor vegyen fel egy dramaturgot, basszus.

Aha. A színészeknek is azt mondta, hogy meneteket csináljanak. Tán ezért nem látom a történetet.

Oké, hogy külföldiek dicsérik, de a Godot-nál ez mondjuk egy érv, ennél meg nem, mert nyilván más külföldieknek ötvenhatos műsort csinálni, meg más magyaroknak. Nem tudom, hogy ez jó-e így, hiszen nyilván egyféleképpen történtek a dolgok.

Na jó, kicsit lejjebb higgadt, enyhíti a szöveggel kapcsolatos megjegyzését.

No. Egy nőci a Magyar Katolikus Rádiótól (?) kijelenti, hogy szét van esve az egész. Nagyjából az én véleményemet mondja el, nyilván mindjárt leugatják. De azért furcsa, hogy egy ilyen médium nevében mondja el a privát véleményét. Vajon Erdő Péter egyetért ezzel? Mondta volna inkább, hogy ő egy néző.

Kárpátinak nagy színházi élmény volt.

Szétesett országban így akarta elmondani, szétesve. (Vidnyánszky.) (Van ebben valami összefüggés, mi például teljesen szétestünk, mire végignéztük.)

Hát Dömölky aztán nem érvel valami frankón.

Utálom, hogy mindenkinek hiszek. Bár lehet, hogy jó, mert nyilván vannak előítéleteim, de még ezektől függetlenül is tudok tanulni emberektől. Ha ebben nem tévedek, akkor nagyon hálás vagyok érte. Nem tudom. Gyakran érzem magam korlátoltnak és befogadásra képtelennek. (Aggyal befogadok, csak lélekkel nem, vagy nemtom. Nagyon szeretném kívülről látni magam.)

Az előadás a POSzTolló trió fesztiválértékelő beszélgetésén elnyerte a komPOSzT "legrosszabb szöveg" díját.