Jahahajjj!
naon fáj a torkommm

nemtok beszélni
nemisakarok
csak aludni

de még van tíz oldal a buta filmemből

Jobb lesz, ha felkészültök idegileg, ugyanis én rendkívül férfiasan viselem a náthát. Ez kábé annyit jelent, hogy három napig nem kapok levegőt, ülve alszom, hörgök, nyöszörgök, fájdalmas szemekkel bámulok a világba, hunyorgok a napfénytől, és lelkiismeret-furdalást keltek mindenkiben, amiért nálam jobban érzi magát, szóval úgy általában készülök a halálra.

Hihetetlen, de a Neocitran sem használt…
Régóta sejtettem, hogy nemsokára jön egy jel, hogy hagyjam már abba a gürizést, de az igazat megvallva szívrohamra és gyomorfekélyre számítottam. Aztán két napja arra ébredtem az egyik hajnali munkaközti kómámból, hogy iszonyúan fáj a lábam, és nem bírom mozdítani. Teljesen belilult a lábujjam, én meg már örvendeztem, hogy eltört, csak azt sajnáltam, hogy nem a jobb lábamon, ugyanis a jobb cipőm ment teljesen szét, és így a párját még hordhatnám egy darabig, miközben méltóságteljesen vánszorgok az utcán, gipsszel a jobbomon. De fél óra múlva, a fene vigye el, elmúlt a lilulás! Na, gondoltam, megint nem kaptam szabadságot. És most itt ez a NÁTHA! Ez nem igazság! Miért nem lehet nekem tisztességes betegségem?! Azt se tudom, hogy néz ki a dokinénim, mert mióta átiratkoztam a gyerekorvostól, csak egyszer voltam nála egészségügyi igazolásért! Miért nem lehet kéz- vagy lábtörésem, arcüreggyulladásom, lumbágóm, perforálódott vakbelem, kötőhártya-gyulladásom, agyrázkódásom, félméteres nyílt sebem, vagy valami! Harapjon meg egy veszett kutya! Marjon meg egy skorpió! De ne pont NÁTHA!!! Csak ennyit érdemlek??

Hogy elkövetkezendő agóniás napjaimra is legyen olvasnivalótok, bemásolom nektek egy kb. másfél éve írott kis izémet, már csak az aktualitás okán is.

Ó, a rohadt életbe! Már megint fáj a torkom.

Senki nem veszi észre, hogy nekem fáj a torkom.

Vegye már észre valaki!!!

Inkább nem is szólok hozzájuk.

Meg sem érdemlik.

…

Na, valaki…! Itt szörnyen szenved egy torokfájós ember…

…

Csak kiszedték belőlem. De rá sem hederítenek.

Majd jól a képükbe köhögök.

Ajjaj…

Ez nem múlik el.

Jajj…

Egyre jobban fáj…

És mindenki kérdez valamit.

NEM TUDOK BESZÉLNI!!! Senki sem veszi észre???

Meghalok a fájdalomtól!!!

Nem beszélek. Végre kibontakozhat az arcmimikám. Egyetlen pillantásba bele tudom sűríteni a testemen elhatalmasodó életérzést, mely zsibbadt agyamban így fogalmazódik meg: na, húzd el a beledet és hagyjál lógva!!!

…

Zsebkendőt…! Gyorsan, gyorsan egy zseb…

..cihhhh!

…késő.

Francba.

Még egyet.

Még.

Áh, ide nekem az összes zsebkendőt!

Ezt majd végre észreveszik.

Tea!

Tea kell és méz meg gyümölcs meg gyógyszer is.

Valaki itasson meg…

…

Senki nincs itt.

Lementek a boltba zsebkendőért.

Áááh, a torkom… Ennek már el kellett volna múlnia! Nem ér!

Az ágyamat akarom… Valaki tegyen az ágyamba…

Valaki!!!

…

Le vagytok ti szarva.

Alszom.

Kiizzadom.

…

Levegőt!!!

Még jó, hogy két orrlyukam van.

….

Mi van…?

Hagyjatok aludni. Nem kapok levegőt, tele van a fejem takonnyal, fáj az orrom, meghalok.

Nem, úgysem beszélek. Tessék megnézni ezt a darab papírt, mindent lejegyeztem. A könyveimet kishúgomra…

…

Nem, nem nyitom ki a szemem. Így is kitalálok a vécére.

…

Na ki vele, ki tett cipősdobozt az ajtóm elé?

Kérdezném, ha nem nőtt volna smirgli a torkom nyálkahártyájára.

Le vagytok ti szarva.

…

Hát engem le se szarnak?!?

Ki csinál nekem vacsorát, ki igazgatja meg a párnácskámat, ki ad puszit a homlokomra?

…

Ne közelíts azzal a lázmérővel!

Morranok.

Nem érti.

Nyöszörgök egy méltóságteljeset.

Nem érti.

Még mit nem! Vidd a francba! Susogom.

Nem hatja meg.

Nem, az nem érv, hogy ha nem rakom be, akkor majd ő, és oda, ahonnan nem tudom kivenni. Az zsarolás.

Az én állapotomban!!!

Húzz el innen, menjél már, hagyjál békén, nem kell folyton körülöttem sürögni!

Majd lefekszem, ha akarok!

Nem iszom teát! Nem kell!

Éhes sem vagyok!

Hagyd békén az ágyamat!

Kifelé a szobából!

…

Nem, ez még egyáltalán nem láz.

Még csak hőemelkedés sem.

Nekem ez a normális hőmérsékletem.

Micsoda?!?

Nem veszek be egy ekkora bogyót!!!

Egyáltalán, semmit nem veszek be!

Ez csak egy egyszerű nátha!

Nem! Akkora, mint egy pingponglabda!

Nem töröm ketté! Akkor kétszer kell bevenni!

Haggyámá…

Mér kell má ennyit pattogni?

NEM ISZOM TEÁT!

Nem fekszem le!

Nincs semmi bajom!

…

Na nehogy már te sértődj meg.

Egy ilyen kis szar megfázást nem kell úgy felfújni.

NEM MEGYEK ORVOSHOZ!

…

Hová mentél?

Mindjárt megsülök itt a paplan alatt.

Juj… Most meg a hideg ráz.

Gyere vissza, gyere vissza, gyere vissza, gyere vissza…

Hozzám…

Nekem…

Micsoda nap!

Ma ELŐSZÖR (de reméljük, nem utoljára) fordul elő, hogy szerencsésebb embertársaink a nap folyamán kétszer is belefuthatnak a "Magyar szöveg: B… G…" (hú, kis híján lelepleztem magam!) mondatgyönyörűségbe, először a Büszkeség és balítélet, majd a Baadasssss! vége főcímében (13.30 HBO; 00.05 Cinemax). A Baadasssst még nem láttam (ha nem találok Cinemax-szal bíró kispajtást, nem is fogom), szóval nem tudom, milyen lehet, az tuti, hogy sokat szenvedtem vele én is, meg aztán a színészek is. (Igen, persze, van összefüggés! De ez akkor is egy nehéz film volt! Négeres-káromkodós-gyorsanbeszélős!) A B&b három orbitális baromságáért nem vagyok felelős (identitás-entitás helyett idintitás-identitás, egy elbaltázott poén, amit senki nem értett meg a stúdióban [Kohnty], valamint egy rosszul hangsúlyozás).

Most még könnyen megússzátok – eljön a nap, amikor csatornáról csatornára kell ugrálnotok egész főműsoridőben, hogy egy munkámról se maradjatok le.

És háh! ki tudja! lehet, hogy az egyetlen Androméda-epizódom is pont ma megy le az AXN-en!

Hopszi-hopszi! (Ez egy utólagos hozzátoldás.) Most jöttem rá, hogy valszeg ma adják az egyetlen Casualty-epizódomat is, azt amellyel befutottam a Broadcast Textnél! Huhú! Három a magyar igazság!!! (19.40 – BBC Prime – amennyiben a "Love Bites" epizódcím megfelel a "Szerelmi sebek" fordításnak. A sorozat a műsorújságban "Baleseti sebészet" címen fut.)

Ezt csináljátok utánam!

Huhh!

Dolgozomdolgozomdolgozomdolgozom…

De azért (ha már helyet csináltam neki) bementem Nánayra. Másfél órába sűrítve lezajlott bennem mindaz, ami azóta, hogy ismerem. Először vártam nagyon, aztán tíz másodperc alatt kiakadtam rá és utáltam, aztán kezdtem megszokni, majd néha megint beszólt valamit, amitől megfagyott bennem a meleghullám, de aztán már mindegy volt, mert roppant érdekes dolgokról beszélt. Oké, oké, hogy a színikritika szubjektív, meg képlékeny, meg mindenki másképp gondolja, de azért mondjon már valaki valamit!!! És Nánay mondott, és ez jó, mert van irányvonal, amit aztán vagy tartok, vagy eltérek tőle, de legalább bele tudok kapaszkodni (pont, mint a Thébába).

Viszont túl sokan vagyunk, ezért kéthetente megy fél csoport. (Hüpp.)

Nem csillant meg szemüvegén a felismerés fénye, pedig POSzT-fílinges ruhát vettem. Viszont hosszan kifejtette az előadás alatti jegyzetelés hátrányait. A felolvasószínházasokon mindenesetre közelről tanulmányozhatta a folyamatot… hihi… ha korábban szól, megússzátok a POSzT-jelentéseket. (Na jó, nem, bár egy fokkal összeszedettebb és zanzább lett volna a szöveg.)

Az már biztos, hogy hasznosabb és érdekesebb lesz, mint Györffy órái. Nem is kritikával indítunk, hanem ajánlóval, egy nemrég látott előadásról. Bár jövő hétre beterveztem A vadászgörényt, nem hiszem, hogy a terveimre kellene alapozni (ezt amúgy mindenkinek tanácsolom konfliktusmentes kapcsolatunk fennmaradása és a közjó érdekében), a legutóbbi 44 Feet/Tuttugu og tveir viszont annyira mozgásszínház, hogy nem tudok róla írni. Eszembe jutott A ragaszkodók, de rájöttem, hogy Nánayval szakmaibeszélgettünk róla, és az úgy nem ér. Ami meg nem POSzT-os, és nem régi, arról valamilyen formában már beszámoltam. (Még megeshet, hogy a Koccanás-kritikám Györffy és Radnóti után nála fog kikötni… á, csak vicc volt. Viszont a Helge életét szívesen átdolgoznám. Gabnai azt mondta, nem baj, hogy irtó hosszú meg szubjektív, legalább van miből visszavenni.) Nyáron megvolt a Fantom másodszor is, de hát hogy nézne az ki. Meg különben is elgagyizták, és nem ajánlanám senkinek.
Jajj… rájöttem, hogy a Csárdáskirálynő lesz a befutó. Csak azon olyan messze ültem… meg közben zabáltak a szúnyogok… Na mindegy (ha még nem vezettem volna be ezt a körlevélolvasók által már közismert rövidítést a blogban, akkor most megteszem: NAM), úgyis akartam írni róla.

Hazafelé jó volt, ismét bebizonyosodott, hogy megéri a Blaha felé menni. Először Hegedűs Dé Gé jött szembe a Vas utca felől, aztán Laklóth A-val szálltunk egy villire a Moszkva felé, az egyik megállóban felnéztem (a munkámból, idióta egy film, a tévéből kijön egy szörny, és felzabál mindenkit), és egy asztalnál Tihanyi Tóth Csé csücsült. Mi van itt, gondoltam, menjünk-ki-az-utcára-nap? Ettől kezdve figyeltem. Oktogonnál filmforgatás, de túl gyorsan zötyögtünk el mellette. A Margit híd elején Dolhai Attilát véltem látni, de ezt már nem akartam elhinni. Amikor viszont a Délinél (már az 59-esről) Pál Tomit a buszmegállóban, akkor visszamenőleg elhittem Dolhait is. Ez most ilyen, nyugodjak bele.

A Moszkvánál aztán rájöttem, hogy a nagy népsűrűség oka az Autómentes Nap, amely ma esedékes. Én meg kis híján a cabriómmal mentem el itthonról. 🙂

Az egy badarság, hogy a mese gyerekeknek való. Mindig sejtettem. Ma például Ugrifülest néztem, és annyit röhögtem, mint kicsi koromban soha! (Ez több mesére igaz különben, hogy tele van poénokkal, amiket a gyerekek nem értenek.) Most Ugrifüles nagy bánata volt, hogy nem tud repülni. ("Még a vacak veréb is tud repülni!" – Erről ez jut eszembe: "Vacak katolikusok megtöltik a vacak világot vacak gyerekekkel, akiknek nincs elég vacak ennivaló!" – hihi) Aztán Tüskéshátúval búsonganak egy fa alatt: "A falevélnek sincsen tolla, mégis milyen szépen repül"!!! Ááááh! Halálos!

Utolsó szó jogán, mielőtt a felbőszült gyártásvezetők megköveznek:

Akivel fogadtam egy színházjegybe (és nyertem, öhömm-öhömm), az gyúrjon rá az októberi Macskafogóra. Péntek-szombat jó, vasárnap a délutáni még belefér, ha jön vissza Pécsről vonat (nem, busszal nem közlekedünk). Viszont CSAK és KIZÁRÓLAG olyan előadás jöhet szóba, amelyben Lipics Zsolt játssza Safraneket! (Jobb, ha most rögtön hozzálátsz, mert ha rajtam múlna, már fél évre előre elfogytak volna a jegyek.)

Továbbra is szívesen kötök fogadást szuicid hajlamú szerencselovagokkal. Emelhetjük a tétet, vihettek a Broadwayre is!

HIHETETLEN ez az egész! Mondjuk mit várhatunk egy naptól, amelynek reggelén arra ébredek, hogy Ildikó órája bőszen pittyeg, én pedig görcsbe merevedve heverek a kanapén, ahová csak egy félórácskára feküdtem le még hajnali háromkor, mivel dolgozni akartam reggelig és még tovább…!

Annyi infót sikerült kifacsarni elhasználódott agysejtjeimből, hogy kilencre megyek a Dobsinai útra színháztörténet órára, ami azért szép, mert tízre a Vasasba színészmesterségre. De rájöttem ám, pont amikor éppen lekéstem volna a kilencest. És a tízest is majdnem, miután a helyszíneket még mindig kevertem. De – miként az előző félévi színházas szemináriumokon, amelyekről sosem tudtam annyit késni, hogy ne én érjek oda először – igencsak eluntam volna magam, ha A.E-nél később akarok odaérni. Egy órán keresztül hívogattuk felváltva pár szerencsétlen színészmazsolával, de hol foglalt volt, hol nem vette fel. Amikor végre elcsíptük, első kérdése az volt, hogy miért nem kezdtük el. MI A RETKES ISTENNYILÁT KEZDTÜNK VOLNA EL?!? Első színészmesterség órát hat idén érettségizett naiva meg pláne én!!! (Jó, meg Kornél.) Ekkor még Rákoskeresztúron volt, mert a benzinkútnál rátalált évi kétszer bekövetkező rosszullétei közül az egyik. De délre jöjjünk vissza. (!!! Amikor vége lenne az órának! Amikor pszicho 2-re kéne loholnom!)

Most elgaloppozok irodalomelmélet 3-ra. Pfujj. Később folytatom.

Hejhó, voltam színházban! Ma, és MU. Két részből állt, az első a 44 Feet, a második a Tuttugu, arról már írtam. Most is jó volt! És a 44 még jobb! Pici húgomnak is tetszett. Ott volt Székhelyi meg Bozsik Yvette, és még egy "művész úr", akit nem ismerek… azért mik vannak! De szünetben elmentek. (Biztos csak megvizslatták a fiatalok fogait.)

Még mindig nagyon szeretem a lányokat, és egye kukac, a fiúkat is kezdem megkedvelni. Olllyan szépen mozognak, hogy ihajj! Ráadásul valahogy… hm… afrodiziál a két előadás.

Ennek örömére vissza is térek a munkámhoz.

Majd’ elfelejtettem: innen kötelező, kihagyhatatlan a Reggel, 7.30 és a Léten túli halálok. Véleményeket várok három-három mondatban.

 Na, csak röviden.

Vadmalaccal elmentünk a vígszínházi nyílt napra. Én előtte még a Filmsoundba egy kaziért, hát jól beletrafáltam egy dézsábólöntésbe. Kombinéig csurom lettem. Fél 12-kor már a kívánatosnál nagyobb tömeg ázott a színház előtt, persze számítottunk rá. Nem úgy, mint Marton László, az igazgató. Mondjuk nem tudom, mit vártak. Akkor is megtelt volna kétszer a nézőtér, ha csak szájhagyomány útján indítják el a reklámot. De mindegy, első körben bejutottunk a Három testőr próbának álcázott trailerére. Nekem bejött. Kacagtam sokat. És messziről nem ismertem meg Oberfrank Pált! Szörnyű. Fesztbaum a kedvenc… de Vallait is nagyon szeretem. Azt nem értem, hogy Lajos Andráson mit esznek. Danis Lídia is csak képeken tetszett, bár azokon nagyon. Nem hiszem, hogy ő Bonacieux-né.

"Próba" után kicsődültünk, és elkezdtünk sorban állni. A körbevezetéshez. Mint a birkák… (Megérjük még, hogy én leszek a körbevezető.) Kernről éppen lecsúsztunk, és nem tudtam, hogy bánom-e, mert nem tudtam elképzelni, hogy most ő itt körbevezet, és mit mondhat, úristen? Pápai Erikára sokkal jobban tudtam figyelni. (Meg felvitt minket a színpadra a próba díszletei közé, amit eléggé furcsálltam, aztán kiderült, hogy nem lett volna szabad…) Voltunk férfiöltözőben (mutatott bajuszt, hihi, nem sokkkal előtte meséltem Vadmalacnak, hogy tüllbe varrjuk majd bele), láttunk egy csomó jelmezt és kelléket, amiket a 120 centis kiscsajok visongva ismertek fel, én meg a Padlás sztorijából is csak annyit tudok, amennyi a zenéjéből lejön… de idén most már tényleg megnézem! Aztán a zsinórpadlásról lestünk lefelé. Néha nagyon lennék díszletmunkás is…

Most megyek költöztetni.

Jaj, és képzeljétek! Háromtól koncert volt, amit nem vártunk meg, de Vass György dobolt!!!

Hát ezeket láttuk, amíg egyesek a közeli teraszon ebédeltek, kettecskén. Megint nem lehet egy rossz szavam se, sajnálom. Ha csámcsogott, nem hallottam. 🙂

Este megnézzük Elek Ferit abban az új izében. (Ja, bajuszban.)

Hihetetlen, micsoda időket élünk! Tegnapelőtt a négyeshatoson… na mindegy, ez most bonyolult. Szóval ma is. Tegnap meg Egerszegit, Bagossyt, aztán meg Jordánt. Tegnapelőttelőtt a sepsiszentgyörgyi Médea-nénit. És Mátrai csinálta a Szimat Szörény maszkjait!!! Én meg tresszeltem… És aztán egy nagyon valakiről egy nagyon valamit. :-))) De hogy milyen bunkó paraszt operaénekesnők vannak a világon!

Boldog idők, istenem! Kölcsey 3 hírhedt kritikájáról írok szemináriumi dolgozatot Bírónak. De jó lesz!!! Kritika-kritizátor akarok lenni!

Bár itthon nincs rendben minden.

Megyek Katihoz hajat vágatni VÉGRE, nem lesz ilyen idióta fejem. Holnap Vásárhely, 7vgn visszatérek. Esetleg kommentek uccsó POSzT-os bejegyzésekhez? (Vagy az előzőkhöz? Adél?)

Páh.