Karsai nem szereti a plexikockákat.

Vuhh, folyik a víz az utcán. Ebben a cipőben nem tudok átrohanni egy kajahelyre sem. Nyilván pont ezért jó sokan maradtak itt, bár jelentős tömeg ácsorog az előtérben, a lépcsőházban is. (Bereményi-rím az ácsorog-rácsorog? Cseh Tamás hangján hallom.)

A "miért ne?" elégséges érv-e ahhoz, hogy valamit megcsináljunk. Mondta Csáki Judit.

Hú, végre jól lehúz valamit.

Az idézőjel veszélyes írásjel.

Simon Balázs hasonlóságot fedezett fel a munkamódszerben (sajátja és ezen előadás alkotóié között), mhm, simán el tudom képzelni, hogy ugyanígy szidják a Neszét.

Bodolay szerint elképesztő ez az otrombaság, amivel a magyar színházi szakma fogadja ezt az előadást, meg hogy mennyire előítéletesek és egyáltalán nem nyitottak.

No. Kezdem úgy érezni, hogy érdemes itt ülni úgy is, hogy nem láttam az előadásokat. (Arról nem is szólva, hogy közben abbamaradt az eső.)

Hú, de befeszítették a fejüket Karsaiék. Csáki Judit oda se néz.

Simon Balázs bevallja, hogy képzeleg a saját előadásairól. Mint nyilván mindenki más is.

(Csáki hosszan fejtegette az imént, hogy mennyire nem az a kérdés egy ilyen tetszik/nem tetszik helyzetben, hogy ki a csököttebb agyilag. [Bár azt hiszem, általánosítok. Ő igazából arról beszélt, hogy attól, hogy Bodolay ennyire odáig volt az előadásért, még nem kéne a többieket korlátoltnak bélyegezni.] [A szakmai beszélgetés szövege meghallgatható a www.poszt.com oldalon, szakmai beszélgetések menüpont, június 12., Halál-álom. Le is van írva, de mocsok szar, nem ajánlom. Neveket nem bírnak begépelni rendesen, basszus, nemhogy mondatokat.])

Azt hiszem, nem lennék a tolmács helyében. Itt mindenki beszél oroszul, és felháborodva javítgatnak. Sokszor tök lényegtelenül.

Hm. Bodolay át is veszi a fordítást.

Nagyon mókás ez a beszélgetés. Rendező (Vlad Troickij) szerint a tetszik/nem tetszik kategóriák használata méltatlan egy ilyen vita színvonalához. Mást várt? 🙂

Ezek után sokkal nagyobb kedvem van folytatni a Melchiades-beszélgetéseket.

Bárhogy is, most muszáj elmennem ebédelni.

Elfelejtettem említeni, hogy Volponét néztünk a délutáni vetítésen. Major Tamással, Helyey Lászlóval. Az eleje meg a vége jó volt, a közepén bealudtam. Nagyon sok közelit mutattak, Helyey bejön nekem, örültem.

A fentebbi sorokat Ithildin pajtásra várva jegyeztem, a vasútállomáson. Tavaly óta elköltözött, lepukkant kollégium helyett szoci bérház kislakásában alszom idén, szeretem. Közelebb van a belváros is, meg hát a hangulat… eléggé hasonlít a lakásbelső ahhoz, ahol hatéves koromig laktunk, pont ott van a vécé, a fürdőszoba, a konyha, a szőnyeg és az utcai lámpák is arra emlékeztetnek, meg a kockásfülűnyuszis kémények a szemközti panel tetején, és az erkélyajtók, nagyon, sírni tudnék tőle. Csináltam sok unalmas fotót, a kéményekről nappal, féleste meg sötétben is, mert tetszett.

Voltam benn már a centrumban, találkoztam A. Gáborral, kifizettem neki a mozgásórás gázsiját, elcsevegtünk a pizzája mellett. Zuhogott az eső egyébként, amikor bementem, és bár örülök, hogy nem kell hegynek föl meg hegynek le gyalogolnom, ezen a forgalmas, sík főúton sokkal gyorsabbak az autók, és ha többen vagyunk a járdán, nehéz félreugrani a repülő tócsa elől.

Beugrottam jegyeket venni (ronda nagy összeget hagytam ott), visszafelé találkoztam pár ismerőssel, ez is furcsa, nem POSzT-os. (Hát még ha majd jön MeKaVita, Elvetemült meg Vadmalac!)

Borzasztó féltékenyen sétáltam haza, azt hiszem, csak csepp volt a pohárban, hogy R. Gábor nem velem ült a McDonald's teraszán. A lámpaoszlopoktól meg elérzékenyültem. Itthon folytattam a Beaches-t. Teljesen felforgatták a sztorit, de jó. Bizonyos részeknél hőhullámok hatalmasodnak el rajtam, majd túlélem. Nagyon jó módja az elfojtásnak a hírózás, Ithildinnel kapóra jöttünk egymásnak. Szörnyű, milyen rég volt az utolsó nap pixik nélkül.

Most lefekszem, remek hencserem van plédből, nyúlrágta polifoamból (ez az enyém, ugye sejtitek) és hálózsákból.

Üdv innen a Tettye IC-ről!

Kal Pintér Mihály ül előttem. (Elhatároztam, hogy idén befogadható, olvasmányos bejegyzéseket írok, nem tetszik, hogy a POSzT-osokat mindenki rémülten átugorja. Nem tudom, fog-e menni.) Szóval Kal Pintér Mihály. http://www.artisjus.hu/kalpintermihaly/index.html VALAKI MONDJA MEG, HOGY LEHET RENDESEN LINKELNI, MERT ETTŐL KIPUSZTULOK!

A mellettem ülő lila táska tulajdonosa egyelőre látatlan. Lehet egy akárki is.

Az idei könyv a Beaches, ez az egy példány volt belőle a Bookline rendszerben, és örültem neki. Ebből írták a Barátnők magyar című filmet (Bette Midleré lett Cee Cee szerepe, ami azért nagy mázli, bár még nem tudom, mennyivel gyengébb vagy erősebb a regénybeli karakter), ezt jó sokszor láttam zsengébb koromban, mert anyu meg Bea szerették, és én akkor még pont ezért annyira nem. (Több dologgal volt ez így.) Most már nálam a régi felvétel, hahaha! És tudok sírni azon, hogy "Did you ever know that you're my hero". (Az apukám arcát látom ilyenkor, ki tudja, miért.)

Elindult a vonat, és a mellettem ülő hölgy kilétére csak a drapp kabátra tapadt közepes hosszúságú világosbarna hajszál DNS-analízisével derülhetne fény.

Megérkeztem, és nem esik, pedig ronda felhők voltak. A világosbarna lány két székkel arrébb ült, megfejtült a rejtvény. A Beaches sztorijából jórészt csak a fővonal maradt, egyelőre nem döntöm el, hogy melyik a jobb.
Otthon sokat gondolkodtam, hogy hol lehet a Terényből maradt spriccelős napolaj. Tudom, hogy utáltam sokáig, mert folyt belőle a cucc, aztán a költözésnél elraktam egy tuti jó helyre.