McJegyzések (gyorsétterem-fílinggel töltve, azaz gyorsétterem-fíling-filling, haha):

– Nekünk a Herendi bácsi aztat mondta a beszélgetésen, hogy Ónodi Esztert [néni utólag törölve] akarta Lorának, de hát a baba. Viszont a hangját, azt odaadta! (És nekem se teccik a Nagy Péter kicsit se, de a Tibi sem annyira, mint például Elek Feri, aki pedig benne sem volt. Csúnya, rossz film.)

– Az a jó, hogy Mekavitának tízévente egyszer elhiszem, hogy van bennem valami. Most pont volt egy ilyen! 🙂

– Újabb gúgülök: "Szoller István" (ki az? és mikor írtam róla?), "Szimat Szörény" (:-)), "új szex történetek" (telhetetlen, a régiekkel be sem éri?), "anyuval szex" (olyan nagy megkönnyebbülés, mindig azt hittem, hogy a kereső az ő anyjával, de pár napja rájöttem, hogy talán inkább a gyerekéével… huhh), "Simonyi Piroska" (a Magyar Filmintézetből jött a keresés), "Szegedy-Maszák Mihály" (az MTA egyik gépéről, remélem, értékes információkkal gazdagodtak), "HBO szinkrondramaturg tanfolyam" (ez elég érdekes, meglepne, ha indítanának), "folkus" (ezen mondjuk nagyot néztem, bár ma én is "Olga blogjá"-ra kerestem, mert elfelejtettem a címét…). Továbbá csupa szokásosság ("Huszár Zsolt", "vicces sms", "sólámpa", "satöbbi" stb.).

– Három fontos vizsga. Nagy hajrá nekem! Menni fog!

Rég volt ilyen jó reggelem. (Őszintén szólva rég volt reggelem. Illetve ha volt is, gyorsan véget vetettem/tünk neki azzal, hogy mmm… aludniii…) Előrelátóan már negyed nyolckor felkeltem, és minden könnyen piszkolhatót eltávolítottam a fürdőszobából. Óra negyvenkor megszólalt Kati ébresztője, a rákövetkező pillanatban pedig a csengő – nahát, a szerelők. Hát nem hagytak sok időt. (A pasi neve egyébként Éber Antal.) Azt hiszem, legutóbb sokkolta őket a kaputelefon hiánya, most már próbáltak poénkodni ("biztos nem hívnak vendégeket"). Tóni valószínűleg ráedzett, mert majdnem sikerült megállás nélkül feljutnia a másodikra. Lihegve bár, de idefenn azt is sikerült megkérdeznie, hogy megjavult-e a fűtés. Nem akarok teljesen hülyének tűnni termosztátügyben, de az tényleg szokott használni, hogy a hidegebb, külső szobából behozzuk a hőmérőt a melegebbe, majd figyeljük? Mert ezt bírta tenni (sőt: tanácsolni!) legutóbb. Vázoltam a probléma lényegét, hátha Katilakótárs nem volt elég egyértelmű. Erre kiderül, hogy ha a szabályozóval van gond, akkor villanyszerelőt kell hívni. (Még jó, hogy víz- és fűtésszerelőre kerestünk a gúgülben. Egyébként komolyan megbántuk, hogy a röhejesen hangzó Gebe Mester helyett ezt a Stan és Pan-párost válaszottuk, csak mert jó volt a honlapjuk.) Éber úr helyet foglalt a kád szélén, majd némiképp Pályi Jánosra (http://www.hamlet.ro.hu/images/00001179.jpg) emlékeztető asszisztensét instruálta mintegy húsz percen keresztül. Katilakótárs a szobában ájuldozott, én a konyhában pusztultam olyanok hallatán, hogy "ezt honnan vetted le?" "azt villáskulccsal csináld!" "aztán jól húzd meg! na ne, ne annyira!". És ezek elvileg a szakemberek! Azt is külön meg kellett beszélniük, hogy ugye most el vannak zárva a csapok. De nem panaszkodhatunk, a tizenhat rugós gázsiban Éber Tóni bölcs tanácsa is benne foglaltatott: "Azt még elmondom, hogy ha ilyen van, akkor nem kell szerelőt hívni, mert több ezer forintért csinálja meg, hogy ha megnyitják a csapot az utcában, akkor ezt itt le lehet csavarni, fogóval, van benne egy ilyen kis szűrő, sűrű lyukacsos, mint egy szita, olyan, és akkor azt ki kell tisztítani, mert eldugulhat. Oszt akkor nem kell szerelőt hívni."

További szép napot nektek is.

(A csapunkat egyébként le kellett cserélni. Szerintük. Én mondjuk nem hiszem, de legyen, a tulaj fizeti. Nagyon lelkesedtek, hogy majd ők kidobják a régi csapot. Mondtuk, hogy majd mi elintézzük. És igen, ha akarjuk, berakjuk a vitrinbe.)

Kettő a Merlinben, egy a Bábban. Holnapután Opera, két nappal később Játékszín. Kezdek belefásulni.

Szilágyi János György: "A görög mitológia a hellenisztikus költők kezében tudóskodó játékká vált, a mitológiai költemények elsősorban arra törekedtek, hogy minél eldugottabb, távolibb célzásokkal telezsúfolva tanúskodjanak szerzőjük tanultságáról, s olykor rejtvénysorozattá váltak, amelyet csak a beavatottak kis köre értékelt és tudott megfejteni. A mitológia ilyen exkluzivitásának nyoma sincs Ovidiusnál."

Folkus: "A görög mitológia az AKT Társulat kezében tudóskodó játékká vált, a mitológiai költemények elsősorban arra törekedtek, hogy minél eldugottabb, távolibb célzásokkal telezsúfolva tanúskodjanak szerzőjük tanultságáról, s olykor rejtvénysorozattá váltak, amelyet csak a beavatottak kis köre értékelt és tudott megfejteni. A mitológia ilyen exkluzivitásának nyoma sincs Ovidiusnál, tehát minek."

Az utolsó világ. Röviden: jön egy pasi, aki Ovidiust keresi. Mindenki tud róla, de senki nem mond semmit. A szereplők mitológiai alakok, de nem mindenben stimmelnek (például Arachne miért néma?). Érdekes világ lenne, de nem bomlik ki belőle semmi, és amikor Itys halálával ér véget az előadás, mintha utólag derülne ki, hogy a Tereus-Progne-Philomela vonal volt a fő szál. (Én végig frászban voltam, hogy ki a fenét játszik Stubnya. A kötélkészítő, aki mezítláb, bőrcuccban jár, éjjelenként a hegyekben kódorog, de tagadja. Sebekkel a lábán tér haza. Egyszer mintha megtámadná vendégét. Aztán eltűnik(?). Hazaértemben az Átváltozásokban azt találom, hogy amikor Jupiter emberként járta a földet, majd isten mivoltának jelét adva a nép könyörgésbe fogott, Lycaon zsarnok nevetett, és éjszaka, hogy próbát tegyen, meg akarta ölni [mármint Jupitert]. Emellett kinyírt és megsütött/megfőzött egy túszt – nem tudom, hogy ez tulajdonképpen hogy jön ide. [Ovidius sokszor túlragozza a sztorikat, bizonyos esetekben viszont nem elég egyértelmű.] Lényeg, ami lényeg: Jupiter farkassá változtatta. Húúú, mindent értek: Stubnya vérfarkas! A mítosz többi eleme azonban egyáltalán nem mutatkozott a darabban. És így volt ez minden szereplővel.)

Partneremmel megegyeztünk abban, hogy ennek sok értelme nem volt. (Hogy a másik két néző mit gondolt, nem tudom.) Nem mondom, hogy kezdem másképp érezni, de egyre jobban tetszik a sztori. Christoph Ransmayr írta, van itt egy ismertető: http://magyar-irodalom.elte.hu/palimpszeszt/01_szam/11.htm (valamiért most nem megy a linkelés nekem). Azt ugyan nem tudom, hogy kell-e ebből színházat csinálni (jónak biztos nem jó, hiszen végigültem, és nem volt értelme), de ez a bölcsész faszverés nagyon bejön nekem. Undorító, tudom. 😀 (És még Zoltán Erikát is szeretem!) ["Elit öngyilkos alakulat! Támadás!" "Megmutattuk nekik… hörrgh"]

A Szentivánéji álmot meg már nagyon unom. (Ezt mondjuk sosem gondoltam volna.) Holnapután az uccsó, utána summázok.

Azt hiszem, amíg Dani cicin van, nem fogja fel az étkezés jelentőségét. Majd ha rájön, hogy minden kanál szétspriccelt főzelék az ő gyomrocskájából fog hiányozni, abbahagyja a poénból cséphadarást. Addig meg egyen krumplicukrot, vagy nem tudom. (Mégse, az bazi kemény, és biztos hozzám vágná.)

E Bácsiék jól felhúztak tegnap éjjel. Nem gondolom magam vérmes emancipált izének, de az álláspontjuk, mely szerint a házasság biztosíték, amelyre a nőnek szüksége van (hiszen egy ötvenes pasi bármikor talál magának másvalakit, míg egy ötvenes nő soha többé), felháborít. Hosszan gyúrtuk a témát, és csak E Néninek volt egyetlen (számomra) meggyőző érve, amikor kikeltem, hogy há nehogy má egy papír tartson össze egy széteső kapcsolatot. Azt mondta, egy házasságnak vannak hullámvölgyei, amikből ki lehet evickélni, és majd minden újra jó lesz.
Ez az első értelmes érv, ami valaha meggyőzhet arról, hogy ne meneküljek el a konfliktushelyzetekből.
(E Bácsi azt is mondta, hogy ne fogyjak tovább fenékből, mert a férfiakat azzal lehet megfogni, nem is gondolnám, mennyire így van. Vááá. Jól meg is mondtam neki. Nem kell nekem fenék, hogy megszerezzem, akit akarok! Bah!)

Most visszavonulok.

Reggel nyolcra ígérte magát a vízvezetékszerelő, aki a múltkor dél helyett fél tízkor érkezett. Bele sem merek gondolni.

Boltba menet felfedeztem, hogy a házunkkal szemközti parkolóból rálátni a Szabadság-szoborra. Visszafelé pedig a Várra is. Gyönyörű helyen lakom, csak eddig rossz irányba néztem!

Megígértem Rékának, hogy írok ide a mai Loráról (premier előtti vetítés, majd beszélgetés az alkotókkal). Közben Dadus-epizódokat nézek, és ezek A kutya Párizsban utáni részek (azután, hogy majdnem összejöttek), amiket a tv2 nem vett meg pár éve, tehát még nem láttam őket – bár szörnyen kiábrándító Mihályi Győző helyett Fazekas István, úgy látszik, a BaloghMix sem szerezhet meg mindenkit -, szóval lehet, hogy rövidre fogom, mert agyilag kicsit máshol járok.

Akkor most kiosztanám a legjobb szereplőnek járó díjakat. Gados Béla, Huszár Zsolt,

…húúú, most esett le. Ebben a részben Fran (a dadus) nagynénje készül hozzámenni egy milliomoshoz, aki túl félénk, nem hisz benne, hogy boldoggá teheti Fridát (a nagynénit), hiszen annyira különböznek, nem megy neki például a tánc sem. Fran próbálja tanítani, mire Fred (a milliomos) szívrohamot kap. Annyira nem lényeges az egész, csak akkor értettem meg, amikor a végén levetítették a nászútról készült videokazettát ("milyen szépen összeszedte magát Fred"), és az Ének az esőben Make ’em laugh című dalának a vége volt az. Hát igen, ezért jók az amerikai sorozatok, akármikor feltűnhet egy Liza Minnelli, egy Rosie O’Donnell, vagy, mint éppen most, egy Donald O’Connor. 😀

Na, ez tetszett különösen a Lorában. Kardos Róbert. Hajduk Károly. Meg Takács Katalin. Hogy a legkisebb, leggagyibb szereplő is mekkora. És akkor a hülye moderátornő nem átallja háromszor megismételni, hogy "bár ebben a filmben nem túl ismert színészek játszanak, bla, bla…". Mondja mindezt a Fekete Ernőre, bah. (Azt még aláírom, hogy a Jordán-Lukáts csemete Nagy Pétert esetleg nem ismerik fel. Én sem tudtam eddig megjegyezni a nevét, de abból az osztályból a fiúkkal mindig is voltak problémáim, ezt már írtam korábban. [Például egy jó pasi sincs köztük.] Mindössze Mészáros Tibort és Kovács Lehelt jegyeztem meg.)

Történet: jó. Vágás: jó (bár kicsit hosszúnak éreztem, nyilván ilyen, ha a producer egyidejű rendező volta miatt kihagyja az utolsót). Képek: szépek, bár nekem kicsit túl sok közeli volt szőrös mellkasokról. Szöveg: rengeteg az idegesítő klisé. (Partnereim nem értettek egyet, de szerintem ahol már a film elején elhangzik egy "Elegem van, tudod? Elegem!", ott sok jóra nem lehet számítani. Vagy ilyesmik voltak a dialógokban, vagy tök jó poénok, szóval életszerű, az nem lett.) Szereposztás: briliáns. Kaszkadőrmunka: halálos. Zene: jó. Szakértés: nem volt, legalábbis ami a borokat és a vak mozgást illeti. Bújtatott reklámok: alulról súrolják a Família Kft. szintjét.

Nézd meg, Réka. Most, hogy így említették a beszélgetésen, tényleg van valami Almodóvar-illata. De ne igyál a mogyorós forró csokiból, az nem az igazi.

Feküggyek már le.

Vagy ha nem, legalább valami értelmeset. Csak úgy lezárásképpen, ha már az egész délutánt (mostig) a buta határidőnaplómmal töltöttem. Most április 1-jéig megvannak a lapok (bár menet közben mind a fekete, mind a piros tinta elfogyott, úgy kellett összeszörtyögni a patron aljáról), csakhogy elbalfaszkodtam, és minden második oldal fejjel lefelé van. És úgy tűnik, így is fog maradni, hacsak át nem térek valami értelmesebb (kiadványszerkesztő) programra Excelről. Komolyan nem értem, miért kell ennyit szenvednem egy tök egyszerű (és elvileg olcsó) cucc legyártásával. (Persze nagyban könnyítené, ha nem kéne minden második nyomtatásnál újraindítani az egész hülye gépet [ezt nem mondtam komolyan, szeretlek, Evariszt], meg ha az a sok Melchiades-szórólapot túlélt margóvágó nem rojtolná szét a lapokat, bár mindegy, mert a középre igazított naptárlap úgysem pont a lap közepén lesz, nulla margóval sem, ami kétoldalas doksinál nem olyan vidám, szóval hihetetlen, hogy mennyire nincsenek meg az eszközök, például pár éve akartam venni egy rendes tűzőgépet, amivel át tudom fogatni a szinkronszövegkönyveimet [mert ami van, széthull darabokra], és egyszerűen sehol nem árultak olyat, ami össze tudna tűzni akár csak száz lapot is, hát komolyan, ennyire alacsonyak a fogyasztói igények? – de tudom, én vagyok a hibás, miért nem veszek boltban határidőnaplót, hát kellenek nekem a holdfázisok (édes dolog a Wingdings, amikor Wordben próbáltam kódtáblázatot összeállítani, egy sor karakter után mindig lefagyott a program), persze a tengernyi évfordulót, emlékeztetőt is luxus belegépelni, a névnapok meg kit érdekelnek, úgyis köpök minden nevezettre. Ez is milyen, hogy van három hülye betűtípus a blogszerkesztőben, Firefox alatt nem működik a beillesztés (tehát ha Wordben írom meg, szar Explorert kell nyitnom, ami plusz entereket illeszt bele, a végére meg fél oldalnyi üres helyet, amit nem tudok kitörölni), szóval az egyöntetű véleményem váááá (és azt hiszem, második öntetre is ez jön ki, csak hosszabban).

Jut eszembe! Valakinél kallódik a retorikajegyzetem. Márpedig kéne nagyon. (Nem úszom meg ezt a gusztustalan áltudományt sehogy, úgy tűnik.) Ha már a tanulmányoknál: több vizsga között barokk versből is négyes, ami azért üdítő, persze elsőre is meg lehetett volna tanulni, de akkor mindig valami mást csináltunk – ijesztő belegondolni, mi lesz, ha Mekavita végez, én meg itt maradok egyedül a hülye bölcsész vizsgákkal. (Az előző postban említett szófajtan-alaktan négyes lett, amin őszintén meglepődtem [végül aludtam egy kicsit, reggel próbáltam olvasgatni, de nem nagyon ment, amikor meg odaértem, betereltek minket a terembe, és lepakoltatták a cuccot – ezzel veszítettem egy értékes tanulási negyedórát], mert a másfél órából kábé felet azzal töltöttem, hogy ébren tartsam magam, és amikor modális pragmatikai partikulára kellett volna példát írni, én kábé azon töprengtem, főnévre tudok-e egyáltalán – hosszú percekig gondolkodtam például a szenvedő igén, és csak német szószerkezetek jutottak eszembe, ami azért furcsa, mert tíz éve tanultam németet, és akkor is csak két évig. Szóval az egyetlen logikus magyarázat, hogy a gyakjegyemet írták be osztályzatnak [amit azért kellett valakinek rávésnie a lapra, mert nem vittem magammal az indexemet – alig akartak beengedni, igazán jólesett volna, ha küldenek egy emilt, hogy "passzport nélkül mindegy, mit tud", bár be is mehettem volna valamelyik előadásra, hogy megtudjam ezt az infót], vagy a színvonal miatt levitték a ponthatárokat.)

Régóta akarok mesélni a statcounter-élményekről, csak hát régóta nem írtam ugye. Vagyis pont akkor írtam. Na mindegy, lényeg, hogy elég jól tudom követni, hogy ki néz és honnan, például arra is rájöttem pár nap elteltével, hogy a rendszeres zalaegerszegi olvasó én magam vagyok, dinamikus IP-cím, haha. A keresőkérdések igen változatosak. Van ugye a pornó-kategória, még a "szex hugom" a leglájtosabb, persze mit vár az ember, ha a blogja címében mély bölcsességeket oszt meg a virtuális gyönyörkeltés legborzongatóbb aktusáról. (Most kíváncsi lettem, meddig lehet elmenni: beírtam a gúgülbe, hogy "szex Szegedy-Maszák", és én voltam az első! mikvannak… illetve mikvagyok…) Aztán van a bulvárkategória: most a "Fullajtár meztelen" a kedvencem, de az "Intimissimi reklám" sem volt rossz. Vannak, akik a színházi élet kevésbé előretolt alakjai iránt érdeklődnek (Csáki Judit, Nánay gyakran visszatérnek), a tavalyi kaposvári végzősök meg szerintem egymásra keresgélnek folyton – vagy csak a linkelt fotók miatt ilyen oltári népszerűek. És hát ugye Érsek-Obádovics Mercédesz. Aztán vannak a naivak, akik azt hiszik, bármi értelmes kijön a "garaczi lászló plazma tartalom"-ra, mert a drága szerző lelkes kocavadászként lődözi szinopszisait a világháló áldozataira. A sólámpáról érdeklődőknek üzenem, hogy még mindig sós, a Nap, széna, eper kedvelőinek, hogy még mindig nem láttam, a "disznóvágásról írt vers" keresőjének ajánlom Simonyi Bé klipjét Lovasi Mennyországához (miközben ezt írtam és a szám címén gondolkoztam, a háromszázas médiapléjer-listáról pont ez jött be random, de már nem ijedek meg a jelektől), a Szűzmuskátlirevolver tegnapi nézői pedig írják meg, hogy pontosan hogy rendezték be hozzá a Régi Stúdiót.

Hogy legyen itt egy kis színház is, örömmel tudatom, hogy darabszámra máris túlléptem az előző évadot – na nem, minőségben nem. Januárban még vár rám öt előadás (meg négy vizsga), talán ha vége, pontozok egyet csak úgy kedvtelésből.

A családról.

A család a legfontosabb.
(Néha jönnek, és megetetnek.)

A család mulatságos.
(Pár napig együtt laktam Ribi nyulacskával, akinek a nagynénje vagyok. Nagy para ám egy ilyen pici állat, de ha rosszat álmodunk, az arcunkra ugrik és megment.)

A család hasznos.
(Kedves Szomszéd [akinek az unokanővére vagyok] felvette a Kerek a káposztát, hamarosan lesz dévédénk, majd mi is kiadjuk, az lesz a címe, hogy Káposztaország. [Érdekes összemosása lenne a kortás színháznak, tekintve a Káposztám füle című jelenetet.])

Hát ennyit a családról. A karácsony jó volt (életem első önálló fenyőfájával).

Akkor most a munkáról.

Dolgozni jó.
(A babák mosolyognak, ha meglátnak, és integetnek, ha elmegyek. Ha elég nagyok, meg is ölelnek, és kapok nyálas puszit. A mamák etetnek, miközben lelkesen edzenek a családanyaságra. Mármint engem.)

Dolgozni nem jó.
(Az ember minden este láthatja a spicces Peer Krisztiánt. Géczi Zoli sosem mosolyog, meg sem ismer, nem hogy integetne. Puszit ott már nem kapok.)

Le kell feküdnöm. Hamarosan linkelek a tavaszi félévben induló Melchiades-kurzusokról (improvizáció, színpadi mozgás, pszichodráma, színikritika, közönségtalálkozó-sorozat). Legyetek minél többen.

Na, basszus.

Még jó, hogy nem billentem ágyba este tízkor (nem sok alvás volt éjjel a barokk vers beugró miatt, aztán meg dolgoztam, szóval nem tudtam pótolni), és később sem, hanem elkezdtem blogolni, és mikor huszadszor pillantottam a határidőnaplómba, hogy most végre kronologikusan, akkor azt a rémséget láttam, hogy holnap (azaz MA) reggel kilenckor én szófajtan-alaktanból vizsgázom. Úgyhogy most gyorsan abba is hagyom ezt a meddést.

Ronda napok jönnek. Alig látok.

Meg lettem szólítva idestova.

De nem egészen értem a játékot, mert ahogy visszakövettem a kezdetekig, mindenki másképp gondolja. Aztán azt szintetizáltam ki, hogy öt olyasmit kell írni, amit senki nem tud rólam, ezek pedig lehetnek rossz tulajdonságok is (többen eleve így értelmezték – a jót senki nem tartja titokban?).

Hát tudjátok ti meg:

1. Szoktam ruhástól feküdni az ágyba, és egyáltalán nem zavar.
2. Leszopogatom a csontot, esetenként el is fogyasztom.
3. Kilenc évig voltam Pa-Dö-Dő rajongó.
4. Nagyon könnyen sírok, csak jól titkolom.
5. HIHETETLENÜL féltékeny vagyok emberre, állatra, növényre, tárgyra és fogalomra.

(Mikor ezeken gondolkoztam, az egész papír betelt a rossz tulajdonságaimmal. De úgyis mindenki tudja, hogy lusta vagyok, kitartatlan, megbízhatatlan, felszínes, közönyös, költekező, felelősségáthárító, kamuzó, könnyelműen ígérgető, utolsó pillanatig halogató, lassú gondolkodású, satöbbi, satöbbi, sőt – még motyogok is.)

Nem kívánok megnevezni senkit.

Hommage a Szenci Molnár

Fogadják alávaló apológiámat miatta az én henyeségemnek. Tudják meg osztán az én szememre hányók azt is, hogy én kész vagyok minden szidalmat inkább elszenvedni, hogy nem háláadó voltomnak valami jele nélkül elhágyni az blogomat. Annakokáért erősítő okaimat, mellyekkel ez restségre indíttattam, rövideden előhozom.

Meg kelle tanulnom egy csomó szart.