Ma az történt, hogy délután behoztam az éjjel kimaradt alvást, majd A hegy gyomrában-dvd-t vittem egy teljesen ismeretlen porontyos fórumozó csajnak (na nem a gyerekeinek kérte, isten őrizz), kaptam tőle narancsos étcsokit, hmm, majd továbbvágtáztam az Arénába, és jól elvertem a legutóbbi keresményemet répás meg pitypangos szénára (legutóbb bejött az almás, ez egy elég jó márka egyébként). Hazajöttem, hazajött a Fogalmazó (aki ma kezet fogott egy lánnyal, szóval nagyon fel volt dobva :-P), majd megjött Vadmalac (na nem egyenest, de Párizsból), hozott Tobleronét, hmm, és kaptam tőle Les trois mousquetaires-t (jé, még a Kazinczyban Ithildinnel akasztófáztunk egyszer matekóra alatt, és ezt adta fel nekem), aztán ahelyett, hogy úti élményeit mesélte volna, Pici húgom szobájában összegyűlve gyerekekről, nagyapákról, konzervatívokról és szimplán hülyékről folytattunk érdekes eszmecserét.

Holnap találkozom Balival, végre.

Tegnap az történt, hogy aludtam, felkeltem, dolgoztam egyiket, dolgoztam másikat, közben megint az egyiket (Fogalmazó-laptop USB-lámpával a Sirály-pincében, nagyon menő voltam), hazajöttem, ettem, dolgoztam, és most reggel van. Mindjárt elő is kapom a gitárt, és pengetek kicsit, sejhajj. (Nem találom sehol a dorombomat. Lehet, hogy elhagytam valahol?) Léadtam a munkát, egyébként érdekes, hogy bár tucatszor végignéztem minden megszólalást, valahogy mégsem maradtak meg a képek. (A szájak, a hangok sokkal inkább.) Nem tudom, hogy az egész sorozatban, vagy csak ebben az egy epizódban-e, a függőségről van szó. Szánalmas volt a főszereplőnő, de csak akkor kezdett olyan érzésem lenni, hogy olyan, mint én, amikor a végén megláttam, hogy más felirat van a szalagon, mint a szövegkönyvben. Papíron nagyon hepiendnek tűnt: a nő, miután ráveszik, hogy menjen el egy rehabilitációs központba, eljön onnan, de aztán mégis visszamegy, és annyit tudunk, hogy még sok-sok hónapot kell majd itt eltöltenie. Ehhez képest kicsit meghökkentem, amikor a vége főcím előtt beúszik a szöveg, hogy Tina három hónappal később újra otthagyta a helyet, a férjével elváltak, most meg egy amolyan, vesekőre való gyógyszertől függ. Hát juhéj. Nagyon nem erről szólt ez az egész epizód nekem.

Na, szóval innentől kezdtem magam a másik oldalról is érintettnek vélni. Még gondolkodom, hogy mitől függök.

Tegnap arra jöttem rá, hogy általában véve nem értek egyet a spórolással. Látom ugyanis szétesni az olcsón vásárolt cuccaimat. (Ez egy hosszabb bekezdésnek ígérkezett, de most úgy érzem, a fejem leesne, ha nem tartaná a helyén egy csomó kicsavarodott, berepedezett izomszerű, meg egy fájó botvég, és ezt lehet, hogy vízszintesben könnyebb elviselni.) Amire szerintem hülyeség költeni, az a ruha. (Jó páran most nyilván azt mormolják magukban: "jellemző", és a zöld kockás flanelingem képe úszik el képzeletbeli retinájuk előtt.) Nem azt mondom, vettem már olcsó szart, ami heteket sem bírt. De az az igazság, hogy a ruháim többsége pár év után már nem hordható utcán, mert kilyukad a combom között, foltot hagy a dezodor a hónalján, kinyúlik, széthasad. Akkor meg minek költsek rá?

(Ezúton is jelzem az illetékeseknek, hogy addig fogok varrógépet kérni a születésnapomra, amíg nem kapok egyet. :-))

Holnap az ma van. Lefekszem. Nincs más program. Kezdem a következő munkát. Hacsak el nem hív valaki pingpongozni.

Ma az történt, hogy bármennyire sürget a határidő, muszáj volt kitakarítani az állatokat. Úgy döntöttem, spórolok az alommal, és újfent megpróbálom szobatisztaságra nevelni a malacokat. Tartok tőle, hogy már késő, de lehet, hogy csak hamar untam meg a naponta háromszori pisifelitatást meg szargyűjtést. Újsógor lecsipkedte nekem a görényketrec tetejét, így (levehető tetővel) most már sokkal könnyebb takarítani az egereket. Latyak egészen lelkibeteg lett, amikor eltűnt a terrárium (ez a ketrecben van, oldalra fektetve, így van nekik emeletjük), és még egy jó darabig nem is raktam vissza (nem lehetett egybetenni a négy hörcsögöt, Tárkony és Izsóp mióta külön laknak, szétszedik egymást, ha véletlenül összekerülnek [illetve asszem, Tárkony tépázza ilyenkor Izsópot, mert az minden szóba jöhető nőneművel koitálni próbál], ezért felhasználtam az egerekét is a takarítás idejére).
Azt hiszem, már nincs állatszag, de a forgács harminc százalékától nem tudtam megszabadulni. Bőszen porszívóztam annak ellenére, hogy szegény masina mély hangon hörgött, de amikor kezdett egyre kevésbé szívni, leállítottam. Ki akartam nyitni porzsákürítés végett, hát a műanyag pecek nem kipattant, hanem elhajlott az ujjam alatt. Ezen a ponton úgy gondoltam, hogy nem szenvedek tovább, és úgy tettem, mintha valaki más porszívója olvadt volna meg. Mentem dolgozni.

Holnap babázni megyek reggel, el is felejtettem. Nincs alvás. Jaj.

Nyúl fognyomok.

Így merjek én szemétkedni vele.
(Mondjuk büntiből bezártam, és elismerte, hogy igazam volt. Azóta is fegyelmezetten ül a vécéjén.)

Ma az történt, hogy kicsit lötyögősre vettem a figurát (meg a húgomtól kapott nadrágokat). Nem is tudom, szerintem egész délután arra koncentráltam, hogy majd ha este alvósbébiszittelek, problémamentesen tudjak dolgozni a Fogalmazó laptopján. (Persze indulás előtt derült ki, hogy a Wordot mégsem telepítette fel. Egyébként meg nincs a gépen annyi szabad hely, hogy rá tudjak másolni egy nyomorult ötvenperces epizódot.) Végül dolgoztam, persze (duplán tehát), de nem bántam volna, ha még kiruccannak valahová a szülők mozi után. (Itthon állatszag van, és zaklat egy nyúl. A zoknikat meg a mosógépben felejtettem.) Egy barátjuk hazahozott, hát valahol lehetetlennek tartom, hogy húsz perc alatt is meg lehet tenni azt az utat, ami nekem egy óra BKV. Itt nem lehet élni, ebben a városban. Bicikli nélkül.

Holnap igyekszem megkeresni az edényrevalót. (Majd elköltöm kisállatketrecekre, nyilván.)

Ma az történt, hogy reggel hétkor kidőltem. (Csak azért ekkor, mert a fél négykor rendelt, fél ötkor megérkező tojásos nokedli[ra várás] erőt adott.) Nehezen aludtam el, mert nem álmos voltam, csak nagyon fáradt, és nem láttam jól. Délután folytattam, és mire el kellett indulnom a Sirályba, be is fejeztem az egészet. Ott kiderült, hogy jó munkaerő vagyok, bár mint kiderült, a viszonyítási pont emeleteket zuhant az elmúlt napokban. Azért elégedett vagyok egy kicsit, na. Hogy legalább egy olyan terület van az életemben, amit sikerült majdnem teljesen uralmam alá vonnom. (Bár ehhez kellett az is, hogy tartsak a főnökömtől.) Mindig időben érkezem, és mindig pontos a kassza. (Sok kis szabályt hoztam létre magamnak, amelyek nem engedik, hogy szétcsússzon a dolog. Van benne meló.) Kis lépés egy akárkinek, de nagy lépés nekem. Még nagyobb lépés lenne, ha mostantól minden részeget meg tudnék akadályozni abban, hogy rányisson az előadásra. Ez már nagyobb feladat, mert kommunikálni kell hozzá. Rajta leszek a témán.

Ma arra jöttem rá, hogy jobban oda kellene figyelnem a hörcsögökre. Nem tudtam ugyanis lokalizálni egy halk, de határozott nyöszörgés forrását, a forgácsba beletúrni meg nem volt időm. De hát csak nem babáztak le ilyen gyorsan???

Holnap mégsem megyünk Vásárhelyre (pedig a Fogalmazó már pályázott a gépemre), úgyhogy dolgozom tovább, tovább, tovább…

"Mate the right hole of item 4 – Air Inlet Cap with the matching pin of the Air Motor.
Fasten the Air Inlet Cap to the Motor Case Assembly while the Motor Case Assembly is erect."

Néha mintha valami rossz felvilágosító irodalmat fordítanék.

Ma azt történt, hogy felkeltem, szüttyögtem, dolgoztam, próbáltam rendbehozni a hátfájásomat.

Holnap halnap.

Ma az történt, hogy nem sikerült kialudnom a derékfájásomat reggelre. Ellenben délutánra igen. Majd dolgozni indultam, vászoncipőben. Kölcsöntopánban kellett hazajönnöm, jó is, hogy most eszembe jut, mert a lucskosat elfelejtettem kivenni a zacskóból. A lakásban is volt tocsogás: a hároméves szórakozásból a bili mellé pisil, mert milyen vicces, hogy van egy kis tűzoltófecskendője. Hát az apja faszát. (Azt legalább nem nekem kell fogni.)

Holnap ne felejtsem el este tízkor bekapcsolni a videót.

Tegnap azt történt, hogy délelőtt leadtam az első Fashion File epizódot, bár nem voltam vele teljesen elégedett. (Ők azok lesznek, nyugi.)

Majd elhoztam a Bookline-ból egy David Taylort, ami az egyik legmeghatározóbb könyv volt az életemben (ha valaki megkérdezné, mi volt a legmeghatározóbb könyv életemben, akkor hosszan gondolkodnék, hogy ugyan mitől is kaptam én hűdesokat, és a kedvenceimet rögtön ki is szavaznám, majd azt mondanám magamnak, ejnye, hát nincs egy olyan könyv sem, amit ronggyá olvastam, és betéve tudom minden sorát? és rögtön eszembe jutna, hogy is felejthettem el, hiszen évekig ebből éltem [úgy értem, szellemileg]: 22 bolond a Rádiókabaréból, de folytassuk a gondolatmenetet), a Vadállatok orvosát (másik legmeghatározóbb ugyanőtől a Hogyan lettem állatkerti orvos, de az nincs meg sehol), és eddig sosem gondoltam erre, de ezek olvasásakor kezdtem állatorvos akarni lenni (előtte biológus és kaszkadőr akartam, egyszerre), ennek jegyében éltem nyolc évet az életemből, szóval úgy gondolom, megilleti őket a "meghatározó" jelző, vagy inkább mégsem – sajnos -, hanem inkább "elhatározó". Szóval elhoztam a Bookline-ból egy David Taylort, ami az egyik legelhatározóbb könyv volt az életemben.

A Melchiades-estet egy csomó váratlan tényező tette számomra szürreálissá. (Gondolkoztam a "szubreális" szón, de ez szür volt.) Én értem oda legkorábban, pedig nem is kellett volna, jippiájé. (Ez egy.) Megjelent Upor, akin látszott, hogy nem ismer meg, de második nézésre ráköszöntem, erre leborította az ásványvizét (részben a Mester nadrágjára). Azt hittem, nagyobb sokk már nem érhet, amikor beállított a Szőlősgazda, a maga teljes valójában, és kiderült, hogy a Mester elsőéves drámapedagógia szakos hallgatója. (Nagyon izgat engem a pszichodrámás szerepek és szereplők kapcsolata. Mármint nem az efféle fizikai. :-)) És amikor úgy gondoltam, hogy ennél nagyobb már nem is lehet a zűrzavar, az egyik nemrégótaklubtagunk elmondta, hogy olvassa a blogom, de csak a képek alapján jött rá, hogy én írom (és akkor sem elsőre). (Most hogy újfent szembesültem azzal, hogy idegenek is rám találhatnak, kicsit kevésbé bátran írom le, hogy abból a minimálisan kevés megnyilvánulásából, amit eddig láttam [egy előadás, egy beszélgetés], Dolmány Attila szerintem egy kiváló színész és egy hatalmas tahó.)

Tegnap arra jöttem rá, hogy örülök, ha része lehetek a gasztronómia-szex-színház univerzumnak, de nem bánnám, ha tudnék főzni és rendezni.

Ma (vagy mi) igyekszem időben hazaérni.