Monthly Archives: március 2009
The rest of my life is so hard
Előrebocsátom, hogy részeg vagyok.
Akartam írni tegnap is, egészen pontosan ezt:
Az emberek többsége nem normális.
Jobban belegondolva ez egy paradoxon, mégis igaz.
A színházba járó emberek többsége sötét tahó.
Ez is paradoxonnak hangzik, de meglepő módon így van.
Nos, ma voltam színházban én is! (És nem csak a Sirályban ügyeltem, ami az előzőhöz hasonló bekezdéseket ihleti.)
Szerintem a dramaturg felvételi óta egyszer vagy kétszer voltam (plusz Melchiades-sorozatok, de az nem olyan), és most végre igazán, úgy, mint régen! ANNYIRA nem is volt jó, de az élmény megérte. Mint régen, amikor már csak úgy bele tudtam szeretni akárkibe, aki a színpadon áll. Na igen, ez hiányzott annyira: átélni olyasmiket, amiket csak átgondolni szoktam. (Az asztrológusom szerint is ez hiányzik.) (Nem, igazából nem birtoklom őt.)
Például fontos rágerjedni szerelmesnek lenni Sipos Imrébe anélkül, hogy ez veszélyeztetné bármelyikünk kapcsolatát. Az ilyesmi nagyon fontos. És Fillár Istvánba is, meg a másik kettőbe. Hát meg egyébként is. Gregor Bernadettet gerincre vágni minden nap – hát ezután Csomor Csilla mellei fantasztikusak lehetnek. Ezt csinálnám én másképp, mint Bede Fazekas Szabolcs. (Milyen szép, hogy a kapcsolataiban ő a férfi, a többi férfi között meg ő a kis béna. Milyen igazi.)
No de az előadásról is valamicskét. Azt hiszem, még sosem hallottam G. B. hangját. Ez furcsa. Ebből is látszik, milyen celeb ő. Visszagondolva tetszik, de a Háy-szöveg nem hangzott olyan jól belőle. (A szöveg Háyenként egészen jó, de sokszor túl sokáig ragozza a témát, aztán meg elvágja valami frappánssal.) Tóth Sándort újra szeretem (borostásan), csak hát más szinten játszott a dialógukban. Sipos Imre figurája kissé túlzott (mindemellett nagyon szexi – szemüvegje is volt neki), Filláré NAGYON jó. (Azért a feleségét játszó Tóth Éva helyére én szívesebben képzeltem Soltész Bözsét – micsoda dolog betegnek lenni, mikor Bátorcsajjal már hetek óta Hullámtörésre várunk!) A többi, néven nem nevezett nő jelentéktelen. Marika néni kivételével. (Kicsit olyan volt, mint egy Törőcsik-paródia.)
Nos, ez semmivel sem volt inkább előadáselemzés, mint az előző bekezdés.
Nézőtérelemzés: sikerült egy parókamintabolt komplett törzsközönsége mögé beülnünk. Mimögénk viszont egy "mindenre-rájövök-tíz-másodperccel-később-mint-ahogy-megtörténik-viszont-azt-gondolom-hogy-nekem-esik-le-először-és-közben-kis-hangokat-adok-ki" néni került, aki például Csernus Mariann remek monológja ALATT nem átallott "elmúlt nyolcvan! milyen aranyos!" mondatokat kilökni magából.
Ugyan mi még távolabb állunk a témától (házasságon innen), de azért ez lehetett volna sűrűbb. Voltak igazán szép pillanatok. (Amikor Rancsó Dezsőt egy pillanatig, a sötétben Háy Jánosnak hittem, az is ilyen volt.)
Na jó, erről elég is ennyit. Érjem be annyival, hogy épen haza tudtam tekerni a Coloradóból.
ABBA-musicalemet senki le se szarja?? Azt a masterpiece-t? He?!
—
Update.
1. Nem voltam részeg. Jó, el kellett gondolkodnom a vécé előtt, hogy a kétlábú piktogram vagyok-e én, de az még nem az. Csak magamhoz képest.
2. Én nem tudtam, hogy ez nem egy Háy-darab, hanem úgy barkácsolták össze! Pedig pont úgy tűnt, hogy nincs jól megbarkácsolva. De eddig inkább a prózáját olvastam, és nem nagyon értettem egyet azzal, hogy a Gézagyereket például eljátsszák. Szóval egyszer megnéztem felvételről a debreceni előadást, és ennyi volt a drámaszöveg-tapasztalatom tőle. Nem is néztem utána, mert Hullámtörésre mentünk! Tudom, rossz folkus!
3. Nem Törőcsik-paródia, hanem Törőcsik-hanghordozással játszott. Ami nyilván az övé is lehet. Csak engem emlékeztetett. Csernus.
4. Elnézést a "Háyenként" miatt. Mégis részeg voltam.
5. Újranéztem este az előadás fotóit. Csomor Csilla mint BK-karakter rém idegesítő. De közben meg egy veszett jó nő, és ez a képeken is átjön, pozitívan csalódtam benne színészileg. Persze volt honnan – kinek jut eszébe ráosztani Gizellát??
6. Lehet, hogy ki kéne iktatni a színházi élményvilágomból a szexvonalat, de hát akkor mi marad?? Az előbb is, nyelvtörin, ahogy abbahagytam a tanár fenekének bámulását, egyből elaludtam! És az adatrögzítést is hogy lehetne másképp túlélni, he?
7. Ne aggódj, anyám, nem fognak elütni, mert ha dülöngélek, nem szállok fel a bringára. És – belátható időn belül – nem szedem fel még egy (vagy több) tanáromat. Van azzal az eggyel is elég bajom. 🙂 És a Csomor Csillát sem szedem fel. Egyáltalán. A fentieket nem is én írtam.
Nem hallja meg sohasem az, kinek küldöm, kinek szól
Az én ABBA musicalem.
– szinopszis –
Cím: Take A Chance On Me
(A nóta nem hangzik el a filmben.)
(Igen, filmben gondolkodom.)
1. nóta (háttérben szakállas férfiúk vokáloznak magastalpú csizmában, nagyon duhván)
One Night in Bangkok
John Cleese (öltönyben egy íróasztal mögött, amely egy hatalmas sakktáblán áll): And now for something completely different.
2. nóta (vágókép: The Sound of Music, The Hills Are Alive)
The Day Before You Came
3. nóta (vágóképek a Joseph and the Amazing Technicolor Dreamcoat film elejéről)
When I Kissed the Teacher
4. nóta (vágókép Julie Andrewsról és Alex Jenningsről, amint Tabut játszanak [kis digitális rásegítéssel])
The Name of the Game
5. nóta (vágóképek Az élet értelme című film A születés csodája blokkjából)
It's a Heartache
(Ezen mindenki meglepődik, de nem lesz megmagyarázva, mert egy elidegenítő effektus, azért.)
6. nóta (vágóképek a Cats Trevor Nunn-féle rendezéséből Elaine Paige-re, a szájmozgás szinkronizálásával)
One of Us
7. nóta (vágóképek a Cabaret-ből, Liza Minnelliről)
Knowing Me, Knowing You
Függöny.
(Igen, moziban is lehet függöny.)
Virulnak a közhelyek
"Egyre jobban terjed, még a művelt társadalmi rétegekben is az üres tánczene. Szomorúan kell tapasztalnom, hogy mennyire elterjednek a: "Fekete Péter", "Egy c van a decemberben", "Csak egy nap a világ", "Szerelemhez nem kell szépség" stb. A zeneszerzők éppen a legnépszerűbb muzsikáik alá engedtek ilyen bosszantó és sületlen szövegeket. Igaz ugyan, hogy tiszavirág-életűek." (Éneklő ifjúság 1944 április, Üzenetek rovat, Máté Gyula tollából)
Höhö, az van. Höhö.
One town’s very like another when your head’s down over your pieces, brother
A ház exgondoknője ma megjegyezte, hogy büszke rám. Először azt hittem, azért, mert életemben először táska nélkül is felvettem azt a baszott ronda láthatósági mellényt. De nem. Hanem azért, mert hozzá hasonlóan biciklivel közlekedem. (Itt rövid fejtegetés következett kettőnk kerékpárjainak hasonlóságairól és különbségeiről, majd segített beszállni a liftbe – kábé egy hónapja döntöttem úgy, hogy inkább nyomja ki a szememet a kormány, mint hogy apró szilánkokra tördeljem a térdem meg a vállam a négyemeletnyi gyalogcipelés során.)
Ami aggaszt, hogy ezen kívül 1. ugyanarról a vidékről származunk, 2. talpreflexológus (volt, míg le nem épült), 3. szívesen tanul nyelveket, rengeteget olvas(ott), 4. állatmániás, 5. mindenféléket gyűjtöget. Illetve ezek a dolgok nem is aggasztanak, sokkal inkább a vízió, mely szerint harminc év múlva magányosan élek majd egy leégett, komforttalan lakásban a halott kutyáimmal (és az alig használt fekvőszoláriummal, amivel saját vállalkozásomat akartam beindítani), egyedül iszogatok a Borfaluban a szakadt pulcsimban, miután kirúgtak a jó kis gondnoki állásomból (a pulcsira rávasaltam az egyik eb, Alaindelon fotóját), és szerencsétlen elfelé tartó vagy hazafelé igyekvő lakókat kell letámadnom, ha szólni akarok valakihez.
Bátorcsajnak meg megígértem, hogy jobb téma híján az életemből fogok idézni, álljon is itt tegnapi beszélgetésünk ebéd utáni gyöngyszeme (ez szóvicc, haha):
Ő: Van itt egy krumpli. Először azt hittem, bross.
Én: Mennyit kerestem!
